Reggeli Sajtófigyelő, 2004. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-05-12
8 A kisebbségek Magyarországon 20022003 című, a NEKH gondozásában megjelent kötet a kisebbségek helyzetének alakulásáról és a kisebbségpolitika folyamatairól szóló kétéves kormányzati beszámolót tartalmazza. Heizer Ant al, a hivatal elnöke elmondta, hogy a kiadvány egy sorozat része; immár harmadszor jelent meg ilyen jellegű kötetük. Ugyancsak a NEKH gondozásában látott napvilágot a Tízéves a kisebbségi törvény című kiadvány. A könyv a hivatal által tavaly októberben , a kisebbségek jogairól szóló szabályozás megalkotásának tízéves évfordulója alkalmából megrendezett nemzetközi konferencia anyagát tartalmazza. A rendezvényen bemutatták Demeter Zayzon Mária szociológus Kisebbségek a világhálón című munkáját, ame lyben a NEKH volt munkatársa a magyarországi kisebbségek internetes tevékenységét vizsgálja. A Gondolat Kiadó gondozásában megjelent kötet egy 20022003ban végzett vizsgálat eredményeit taglalja. A kisebbségkutató megállapítása szerint "a magyarorszá gi általános internetes tevékenységgel összhangban, azonos ütemben fejlődik a hazai kisebbségek internetes tevékenysége is." "Létrejöttek, léteznek és erősödnek a világhálós kommunikációs törekvések a magyarországi kisebbségi közösségekben" - mondta De meter Zayzon Mária, hozzátéve, a kisebbségi honlapok létrehozásánál elsődleges ösztönző erő a bemutatkozás, a kapcsolatfelvétel és az önszerveződés volt. A könyvben található táblázat szerint a vizsgált időszak alatt a magyarországi kisebbségek közül a roma és a német tematikájú honlapok voltak megtalálhatók a legnagyobb számban az interneten. Az e két kisebbséggel foglalkozó honlapok száma eléri a 23at, míg a bolgár, a lengyel, a szlovén és az ukrán kisebbséghez csupán egyegy kapcsolódik. Sutarsk i Konrád, az Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat elnöke Lengyel zászló a Duna mentén címmel állított össze kötetet. Az önkormányzat gondozásában megjelent könyvben az elmúlt tíz évben általa írt, válogatott publikációi olvashatók az önkormányzati ság fejlődéséről, a lengyel kisebbség kulturális eseményeiről lengyel és magyar nyelven. +++ bri/bbb 15.37 LMT 110504 2722 vissza BP0503 4 230 MTIk1116 A szerbia demokraták élesen támadják a Magyar Szót a honvédtalálkozó miatt ld: Petky József, az MTI tudósítója jelenti: Belgrád, 2004. május 11., kedd (MTI) - Éles kirohanást intézett az újvidéki Magyar Szó ellen a Szerbiai Demokrata Párt (DSS), azzal vádolva az egyetlen vajdasági magyar nyelvű napilapot, hogy a fasizmust propagálta, amikor megrendezte a minap magyar honvédek találkozóját. A legnagyobb szerbiai kormánypárt újvidéki szervezete keddi közleményében elítéli "a fasizmus elharapódzását" a Vajdaságban, ami - szerinte - az II. világháborút túlélt mag yar honvédek találkozójában öltött testet. A DSS úgy látja, hogy "a magyar megszálló alakulatok" volt tagjai találkozójának a megrendezésével a magyar lap "a fasiszta ideológia propagátorainak szolgálatába állt". Az újvidéki Magyar Szó a múlt héten pén teken - hatvan év után első ízben - megrendezte Újvidéken a magyar honvédek találkozóját. A rendezvényen több mint száz második világháborús veterán gyűlt össze. Kókai Péter lapfőszerkesztő szerint a rendezvény fő célja az volt, hogy a honvédek közelebb ke rüljenek egymáshoz, felelevenítsék régi katonaemlékeiket. A DSS szorgalmazta a magyar lap vezetőinek felelősségre vonását. Vojislav Kostunica miniszterelnök pártja magyarázatot kért a történtekre a napilap tulajdonosi jogait gyakoroló vajdasági parlam enttől. A Magyar Szó tudósítása szerint Matuska Márton, a lap nyugalmazott újságírója, történelemkutató (a honvédtalálkozó egyik főszervezője) úgy fogalmazott a rendezvényen, hogy "az idős katonák nem a fasiszta hadseregben harcoltak fiatal korukban, h anem mindannyiunkért, Magyarországért" A DSS szerint az újvidéki, csurogi, zsablyai és sajkás vidéki razziák áldozatainak és családjainak megsértése és megalázása volt Matuska kijelentése, miszerint "a Horthysta állam nem volt fasiszta". Az újvidék i lap vezetői egyelőre elérhetetlenek voltak az MTIszámára. Matuska Márton közölte, hogy sablonos megállapításokkal vádolja őt a DSS, amely egyébiránt sohasem hallatta a hangját amiatt, hogy a Magyar Szó épületének falán tíz éve jelennek meg becsmérl ő feliratok.