Reggeli Sajtófigyelő, 2004. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-04-05
21 tárgyalni a névleg Szerbia és Montenegró Államközösséghez (SCG) tartozó tartomány jövőbeni státusáról – azaz az albán többségű terület függetlenségéről. A jövőbeni Koszovó tehát semmiben sem hasonlíthat a maihoz. A változásnak rövid időn belül kell bekövetkeznie: Bajram Rexhepi kormányának 2005. közepéig kell legyőzni a szervezett bűnözést, megszüntetni a politikai és etnikai erőszakot, érvényesíteni a jogállami normákat, illetve biztosítani a szabad mozgást és az emberi jogokat . A nemzetközi közösség – rövid hezitálás után – megjutalmazta a koszovói albánokat. A márciusi pogromok után az UNMIK rövid ideig tépelődött, miként folytathatja ötéves munkáját. A gyorsan megszületett döntés lényege, hogy úgy kell tenni, mintha semmi se m történt volna. Mondhatnám azt is, hogy a nemzetközi közösség nem akart konfliktusba keveredni az albánokkal, a lényegen mit sem változtatna: a szerb enklávék felszámolása, a templomok felgyújtása nem járt retorzióval. Ha úgy tetszik, Washington álláspont ja kerekedett felül, és a jövőbeni stabilitás zálogának Koszovó függetlenségét tekinti. Merthogy ez a tét. És ez az alapelvek, "a sztenderdek" lényege is; a listán szereplő "elvi tételeket" ki kell pipálni, mielőtt elkezdenek tárgyalni, hogy milyen alapon szakadhat el a tartomány Szerbiától. Ezt a folyamatot a pogrom sem akasztotta meg. Ellenkezőleg, jelenleg éppen pontokat hozott az albánoknak. Azaz: az erőszak eredményes. Miben reménykedhet ezek után Belgrád? A szerbiai kormány a koszovói erőszak híré re racionálisan reagált. Amikor vandálok Nisben és Belgrádban felgyújtották a dzsámikat, a kormány jobbnak látta a tiltakozások élére állni, a szervezéssel is biztosítva az ellenőrzést. Belgrád a zavargásokból igyekezett tőkét kovácsolni, például szorgalma zta SCG felvételét a NATO Békepartnerségi programjába. Ez régi célja Belgrádnak, és ezúttal sem járt sikerrel: a NATO ismét leszögezte, hogy akkor lehet a csatlakozásról szó, ha kiadták Ratko Mladicot, a feltételezések szerint Szerbiában rejtőzködő bosznia i szerb hadurat, és ha visszavonják a NATO tagállamainak vezetői elleni 1999es bírósági kereseteket (a légicsapások miatt citálta volna bíróság elé őket a bukott rezsim). Nem sikerült elérni azt sem, hogy Washington tovább folyósítsa a segélyeket: a koszo vói események nem feledtették, hogy Belgrád vonakodik együttműködni a hágai Törvényszékkel. Vojislav Kostunica miniszterelnök pedig arra használta az eseményeket, hogy újból megpróbálja eladni Koszovó "kantonizációjának", "decentralizációjának" tervét. Ko stunica szerint – röviden összefoglalva – a koszovói szerbek megmaradását és fizikai védelmét az ott élő szerbek nagyfokú és többszintű autonómiája szavatolja. A szerbiai miniszterelnök "területi, kulturális és perszonális" autonómiáról beszélt, azaz telje s egészében átvette azokat a terminusokat, amelyeket vajdasági magyar pártok mintegy másfél évtizede használnak. Érdekes lesz látni, vajon a vajdasági magyarok élhetneke ugyanezekkel a lehetőségekkel, vagy ezt csak a koszovói szerbek esetében tartja megva lósíthatónak Belgrád. Kostunica azt is felvetette, hogy a településhatárok megváltoztatásával a jelenleginél is pontosabban kellene szétválasztani a szerb, illetve albán közösséget. Szerbia ezekkel a javaslatokkal valószínűleg megpróbálja a legtöbbet kiho zni a jelenlegi patthelyzetből, azaz idővel majd úgy elengedni Koszovót, hogy megtartja a szerb többségű területeket. Nem valószínű, hogy a tartomány felosztása gyorsan felvetődne – és nem azért, mert a szerbiai parlament dokumentuma szerint Koszovó Szerbi a elidegeníthetetlen része – ; a zavargások olyan felfokozott állapotot okoztak, hogy a politikusok csak óvatosan közelíthetnek a kérdéshez. Attól még Szerbia készülhet erre: Koszovó északi részén – köztudottan, ha nem is nyíltan – jelen van a szerb állam, és az úgynevezett "párhuzamos intézmények". Az infrastrukturális beruházások – a lakás- és útépítések – is nem kis részben az esetleges felosztás miatt történtek. Nem lenne ez ellenére a helyi szerbeknek – és a politika végső soron az emberekről is szól. Milan K., akivel Mitrovicán találkoztam, például bizonyára nem ellenezné. Március 17én vonattal érkezett Mitrovicába Babin Kukból, hogy kiváltsa gyógyszerét (merthogy nem mert elmenni a szomszédos albán faluba). A zavargások miatt azonban megszakadt a va súti közlekedés, és Milan a városban rekedt. "Alig várom, hogy hazamenjek", mondta. "Aztán összecsomagolunk mindannyian, és jövünk Mitrovicába. Elég volt." És miért nem Szerbiába mennek? "Mert ott azt mondják rám, hogy na, idejöttél a nyakunra, te siptár. " vissza Makai József
