Reggeli Sajtófigyelő, 2004. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-04-05
16 MNO A hivatalosan közzétett szlovákiai elnökválasztás eredményei alapján Vladimír Meciar és Ivan Gasparovic jutott be a második fordulóba. Az Országos Választási Bizottság (ÚVK) adatai szerint Vladimír Meciar több mint hatszázezer szavazattal 32,7 3 százalékos eredményt ért el. A két hét múlva esedékes második fordulóban Meciar riválisa Ivan Gasparovic lesz, aki 22,28 százalékos eredménnyel végzett, kevéssel több mint négyszázezer vokssal. A választásra jogosultak mindössze 47,94 százaléka élt rés zvételi jogával. Az alacsony részvétel miatt a tizenegy jelölt közül senki sem szerezte meg az egyszerű többséget, ezért április 17én második fordulót tartanak, amikor az egykori kormányfő, az ellenzéki NéppártDemokratikus Szlovákiáért Mozgalom (LSHZDS) elnöke, Vladimír Meciar, és a tőle elpártolt, Mozgalom a Demokráciáért (HZD) néven parlamenten kívüli pártot alapító Ivan Gasparovic küzd meg egymással a köztársasági elnöki posztért. Meglepetést keltett ugyanakkor, hogy a Mikulás Dzurinda vezette Szlov ák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ) jelöltje, Eduard Kukan mindössze 22,09 százalékos eredményt ért el. Az SDKÚ a kudarc miatt kedden rendkívüli közgyűlést tart. Még az is előfordulhat, hogy Dzurinda akár a pártelnöki, akár a miniszterelnöki posztjár ól lemond – vélik szakértők. Az elnökválasztással párhuzamosan zajló előrehozott választások lehetőségét vizsgáló népszavazás azonban a mindössze 35,4 százalékos részvétel miatt érvénytelen volt. A népszavazás célja az volt, hogy a jelenlegi kormány hiva tali idejét lerövidítsék. vissza (mtv.hu) Egyelőre Jürgen Köppen vezeti majd az utódintézményt is Bezár a budapesti EUdelegáció [20040405] A csatlakozás alkalmából bezáró jelenlegi delegáció utódintézménye a jövőben az Európai Bizottság magyarországi „szóvivője” lesz. Április 30án befejezi tevékenységét az Európai Bizottság magyarországi delegációja. Az EUdiplomácia szabályai szerint ugyanis delegáció csak az EU területén kívül működhet. A bizottságnak azonban a t agállamok fővárosaiban is vannak irodái, ezeket képviseletnek nevezik. Május 1jén tehát a magyarországi delegáció is képviseleti irodává alakul át. A változás nem csupán az elnevezést érinti. A delegáció egyik legfontosabb tevékenysége az előcsatlakozás i alapok menedzseléséhez nyújtott támogatás volt (egyes időszakokban a testület alkalmazottainak kétharmadaháromnegyede is a PHAREprogramok elbírálásával és előzetes ellenőrzésével foglakozott). A képviseleti iroda fő feladata azonban az lesz, hogy egy üttműködjön a magyar nyilvánossággal és a médiumokkal az Európai Bizottság munkájáról való tájékoztatásban, annak szóvivője legyen Magyarországon – fejtette ki lapunk érdeklődésére Jürgen Köppen, a delegáció vezetője. Ennek megfelelően az új iroda létszáma is jóval kisebb lesz a most dolgozó 59 főnél. A munkatársak többségét azonban továbbra is foglalkoztatják az EUintézmények. Különösen a PHAREprojekteken dolgozók számára állapítanak meg átmeneti időszakot, valószínűleg december végéig. „Egyelőre a kép viseleti iroda vezetőjeként bizonyos ideig én is Magyarországon maradok” – közölte lapunkkal Köppen.