Reggeli Sajtófigyelő, 2004. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-04-05
11 Egyel őre nem tudni, de valószínű, hogy az elnökválasztásnak nincs abszolút győztese, ezért két hét múlva meg kell tartani a második fordulót, ahol a most legjobb eredménnyel végzett két jelölt közül kerül majd ki az új államfő. Az 50 százalékot meghaladó é rvényességi határ híján a referendum az előrejelzéseknek megfelelően érvénytelennek mutatkozik, mi több, a részvétel mélyen alatta marad a szükségesnek. Pozsonyban mindössze a jogosultak 23 százaléka vett részt a népszavazáson, de a vidéki részeredmények s em mutatnak döntően magasabb arányt. A két eseményen zömmel idősek vettek részt. A fiatalok távolmaradását az elemzők a nemzedék kiábrándultságával, a nyugdíjasok részvételét az idős korosztály hiszékenységével magyarázzák. Robert Fico, a következe tesen kormányzásra törekvő ellenzéki SMER elnöke úgy nyilatkozott, ha a referendum érvénytelensége okán az idén nem lesz választás, a kormány belső bomlása és a Mikulás Dzurinda miniszterelnök ellen várható koalíciós támadások miatt a kormánykoalíció minde nképpen szétesik, ezért jövő év tavaszán az előrehozott választás így is, úgy is elkerülhetetlenül szükségszerű lesz. vissza +++ kgó/kes 23.47 LMT 030404 2441 BP0041 4 230 MTIk1014 Hivatalos eredmény: Meciar és Gasparov ic küzd a szlovák elnöki címért kod: VTAS/BELP fk: SK ld: Pozsony, 2004. április 4., vasárnap (MTI) - A szombaton lezajlott szlovákiai elnökválasztás második fordulójában Vladimír Meciar és Ivan Gasparovic küzd meg a köztársasági elnök posztj áért - erősítették meg a vasárnap hivatalosan is közzétett eredmények. Az Országos Választási Bizottság (ÚVK) adatai szerint Meciar 650.242 támogató szavazattal 32,73 százalékos eredményt ért el. A két hét múlva esedékes második fordulóban Meciar rivál isa Ivan Gasparovic lesz, akinek 22,28 százalékos eredménye mögött 442.564 szavazat áll. A 4.204.899 jogosultból csak 1.986214 élt a választói jogával, ami mindössze 47,94 százalékos részvételt jelent. Az 50 százalék alatti részvétel miatt a tizenegy jelölt közül senki sem szerezte meg az egyszerű többséget, ezért április 17én meg kell tartani a választás második fordulóját, amikor az egykori kormányfő, az ellenzéki NéppártDemokratikus Szlovákiáért Mozgalom (LSHZDS) elnöke, Vladimír Meciar, és a től e elpártolt, Mozgalom a Demokráciáért (HZD) néven parlamenten kívüli pártot alapító Ivan Gasparovic közül választják ki az öt éves megbízatási időre hivatalba lépő új államfőt. A választás nagy meglepetése, hogy a Mikulás Dzurinda vezette Szlovák D emokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ) jelöltje, Eduard Kukan, a szlovák diplomácia vezetője mindössze 22,09 százalékos eredményt ért el, ami számszerűen 438.920 szavazatot jelent. Ezt az eredményt az SDKÚ kudarcként fogja fel, ezért kedden rendkívüli közgy űlés tart, ahol elemzők szerint megtörténhet, hogy Mikulás Dzurinda akár a pártelnöki, akár a miniszterelnöki posztjáról lemond. vissza +++ kes/kfl 10.58 LMT 040404 1899 BP0061 4 230 MTIk1020 Szlovákiában érvénytelen vo lt a népszavazás kod: VTAS/BELP fk: SK ld: Pozsony, 2004. április 4., vasárnap (MTI) - Az 50 százalékot el sem érő, mindössze 35,4 százalékos részvétel miatt érvénytelen volt az előrehozott választások lehetőségét vizsgáló népszavazás Szlovák iában. Az elnökválasztással párhuzamosan, szombaton lezajlott népszavazást a Szakszervezetek Országos Szövetsége (KOZ) két ellenzéki párt, a kommunista (KSS) és a Robert Fico vezette SMER támogatásával, több mint féllmillió aláírást tartalmazó petíció alapján kezdeményezte. A népszavazás célja az volt, hogy lerövidítsék a jelenlegi kormány hivatali idejét és még az idén kieszközöljék az előrehozott választásokat. A népszavazáson lényegesen kevesebb ember vett rész, mint az államfőválasztáson, derült ki a vasárnap déle lőtt nyilvánosságra hozott hivatalos adatokból. vissza +++ kes/kfl 12.19 LMT 040404 0989