Reggeli Sajtófigyelő, 2004. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-04-05
7 +++ kmj/kgf/klb 13.25 LMT 020404 4077 BP0297 4 230 MTIk1066 Erdélyi autonómiatörekvések és európai modellek a szovátafürdői konferencián kod: BELP fk: RO ld: Garzó Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: Szovátafürdő, 2004. április 2., péntek (MTI) - Össze kell hasonlítani az erdélyi autonómiaterveket a többi európai modellel, Bukarestnek e szempontot figyelembe véve kell párbeszédet folytatnia a kérdésről az érintettekkel - fejtette ki a szovátafürdői autonómiaügyi konferencián pénteken Szabó Zsolt, a holland kormánykoalícióban résztvevő liberális Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD) parlamenti képviselője. Mint a politikus el mondta, a székely autonómiatervet megismerteti majd a holland kormánnyal. Ez már csak azért is fontos, mert Hollandia az év második felében átveszi az Európai Unió soros elnöki tisztét. Szabó Zsolt azt is feltárja majd Hollandiában, ahogyan a román kormán y eddig viszonyult az autonómiatörekvésekhez. A politikus jelezte: az lesz az első dolga, hogy ráirányítja az európai politikusok figyelmét a székelyföldi autonómiatörekvésekre, hiszen ezt a témát alig ismerik a földrész nyugati részén, sőt sok helyen azt sem tudják, hol található Székelyföld. A továbbiakban Szabó Zsolt arra fog törekedni, hogy - mint mondta - összehasonlítsák az erdélyi autonómiaterveket az önrendelkezés más európai modelljeivel. Ha az említett tervek összhangban állnak az európai jogrenddel, és ezek után a román kormány mégis e lutasító magatartást tanúsít, a holland elnökség megteszi a megfelelő lépéseket - mondta a felszólaló. Az erdélyi magyar autonómiatervekről Bukarestnek párbeszédet kell folytatnia az érintettekkel - vélte a holland honatya. Toró T. Tibor, az Erdé lyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) alelnöke előadásában örömét fejezte ki, hogy "szövetségesekre találtak" azokban, akik kidolgozták vagy megismertették ezen a rendezvényen a finnországi, a katalóniai, a déltiroli és a hollandiai autonómiamodelleket. A z erdélyi magyar politikai elitnek egységesen kell fellépnie az autonómiaprogram ügyében - mondta Toró T. Tibor. Ezzel pénteken véget ért az EMNT által, a Pro Europa Liga közreműködésével szervezett kétnapos autonómiaügyi konferencia Szovátafürdőn. vissza +++ kmj/kgf/klb 16.10 LMT 020404 2459 BP0431 4 230 MTIk1109 Kasza József a titkosszolgálatot gyanúsítja a magyarellenes falfirkák felfestésével kod: bűnügy/JOGI fk: VAJDASÁG ld: Petky József, az MTI tudosítója jelenti: Belgrád, 2004. április 2., péntek (MTI) - A szerb titkosszolgálatot gyanúsította meg pénteken a Szabadkán megjelent magyarellenes falfirkák felfestésével Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke. Nem tudjuk ezt másként nevezni, mint vandalizmusnak. Ugyanakkor aggasztó, hogy a hatalmi intézmény ek nem kívánnak vagy nem tudnak fényt deríteni az elkövetőkre. Ha a nyomozó szervek, ha a hírszerzés, a Biztonsági Információs Ügynökség (titkosszolgálat) nem tud fényt deríteni az elkövetőkre, akkor ők maguk az elkövetők. A szakszolgálat a múltban is végz ett ilyen munkát - hangoztatta Szabadkán Kasza József. Péntekre virradóra az északbácskai városban több helyen jelentek meg magyarellenes feliratok. A szabadkai Ávilai Szent Teréz székesegyház falára ismeretlenek Halál a magyarokra! mondatot írták, és