Reggeli Sajtófigyelő, 2004. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-04-03
16 hatalmi jogosítványok leadásával, Skóciában pedig úgynevezett divízióval, vagyis az állam és az egyház közötti hatalmi munkamegosztással érték el, míg Walesben és ÉszakÍrországban a törvény szeparációt, vagyis teljes szétválasztást valósított meg (Írországban egy 1869ben, Walesben pedig egy 1914ben született törvénnyel, mely 1920ba n lépett hatályba). A vallásszabadság szempontjából nem az állam és az egyház szétválasztása a lényeges kérdés ugyanis, hanem az egyházi önkormányzat, amely ha megvalósul, teljes mértékben képes együtt élni az államegyház koncepciójával; és a hivatalos e gyház léte teljes mértékben kompatibilis az egyházi és állami (államegyházi) toleranciával a "nem hivatalos vallású" és a vallástalan egyének iránt. Egy pillanatig sem kellene állítanunk természetesen, hogy az állam és az egyház valamiféle összeboronálás a volna kívánatos egy olyan országban (például Magyarországon), ahol a szétválasztás már megtörtént. Sőt inkább az figyelhető meg, hogy ott is, ahol államegyház működik, az egyházi önkormányzat az államtól fokozatosan függetlenedve épül ki. Csupán azt érde mes állítani, hogy 1. a mienktől eltérő, de egyaránt európai történelmi körülmények közepette egy toleráns közegben – ma már – a vallásszabadság az összeolvadás hagyománya mellett is aggálytalanul megvalósítható, és 2. a szétválasztást semmi sem fenyegeti (legkevésbé a jövendő EUalkotmány esetleges utalása a keresztény értékekre). Európa polgárai – a világ sok polgárával ellentétben – ma szabadon gyakorolhatják vallásukat vagy vallástalanságukat, bármi legyen is az, és bármelyik EUtagállamban éljenek is . Európa különböző vallású és nem hívő polgárait egyaránt semmi hátrány és semmi előny nem éri, ha olyan országban élnek, amelyben van hivatalos egyház, vagy ha olyanban – Franciaországot kivéve – , amelyben nincs. Európában a vallásszabadságot az unió alko tmányának elfogadása után is pedáns normatív szabályok fogják garantálni – az államegyházaktól (is) függetlenül. vissza Kerülő utak, közeledések Magyar Hírlap 2004. április 3. Az országhatárt megkerülő riportsorozatunk a végéhez ért. Riportereink tavaly november elején a szlovákiai Révkomáromból indultak, jártak Ausztriában, Szlovéniában, Horvátországban, Szerbiában, Romániában, Ukrajnában, és végül meglátogatták a szlovák – magyar határ keleti részét. Lizák Péter nagy szelmenci házának egyik oldalfala az államhatár Szlovákia és Ukrajna között. Kertjének kerítésénél több évtizeden át szögesdrótrendszer és műszaki zár húzódott. Hatvan évvel ezelőtt a Vörös Hadsereg bevonulása után Szelmenc főutcáján húzták meg a határt, K isszelmencre és Nagyszelmencre osztva a települést. "Családok szakadtak szét, földjeink jelentős részét elvesztettük" – panaszolja Lizák Péter a szlovákiai Nagyszelmencen. Néhány hónapig ő is az Ukrajnában lévő kisszelmenci lakosnak vallhatta magát, mive l egy időben az oroszok 200 méterrel feljebbre telepítették a határt. "Szüleim kisgazdák voltak, búzát, kukoricát termeltek, állatokat tartottak – emlékszik vissza. – Rövid ideig átjárhattunk a földjeinket művelni kerülőutakon, de aztán ez a lehetőség is m egszűnt. A rokonokat sem lehetett meglátogatni, a szögesdróton átkiabálva tartottuk velük a kapcsolatot, de a határőrök később már ezt sem engedélyezték. Ezért sokan a népdalok sorai közé rejtették el üzeneteiket a másik oldalon rekedt családtagok részére. Az ukrán oldalon még egy palánkot is emeltek, hogy ne lehessen átlátni, a kerítésekbe áramot vezettek, külön engedéllyel csak jókora kerülővel lehetett néha átjárni. A határ mentén állandóan grasszáltak a katonák. Volt, akinek hároméves procedúrával kelle tt igazolnia a betegségét, hogy hozzátartozói meglátogathassák" – panaszolja a férfi. Az országhatárt megkerülő riportsorozatunk: Partiumi pragmatisták