Reggeli Sajtófigyelő, 2004. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-04-29
11 Szorongás és remény Lengyel László A rendszerváltók 1988 és 1991 között megkísérelték a békés forradalmat azonnal konszolidálni. Az 1989es kerekasztaltárgyalások és az 1990es AntallTöl gyessy megállapodás egy egyensúlyi rendszert célzott meg , amelyben nincsenek megtorlások, megváltozott formában, de fennmarad a korábbi erős csoportok befolyása. A harmadik köztársaság alkotmányos berendezkedése pedig a rendszerváltó értelmiség egyik csapatának azt ígérte mintegy: „Foglald el a pártokat, a parl amentet és a köztereket, valósítsd meg eszméidet!" A gazdasági rendszerváltásban a régiúj reformszocialista, majd az újrégi jobboldali kormányzat - belső vitákkal, megmegállva, de - kompromisszumra jutott a gazdasági elittel, s jóváhagyta a spontán priv atizációt. A megszakítást az intézményekben (köztulajdon helyett magántulajdon, központi szabályozás helyett piaci szabályozás) folytonosság kísérte a személyekben. A társadalom azért nyugodott bele viszonylag könynyen mindebbe, mert a köztulajdont sosem é rezte a magáénak. A rendszerváltók konszolidációs ígéretei közé tartozott, hogy Magyarország vezető reformországként elsőnek ér Európába, hozzánk áramlik legelőször és a legtöbb tőke, Magyarországnak lesz a legtöbb kapcsolata és befolyása a térségben, ő jut be elsőként az e uroatlanti intézményekbe, vészeli át a legkönnyebben az átmenetet. A rendszerváltás a homo kadaricusnak azt a kompromisszumot kínálta: ha elviseli a szocialista ipar és agrárium összeomlásából s a piacgazdaság bevezetéséből származó kellemetlen kötelezetts égeket, cserébe a lehető leggyorsabban folytathatja fogyasztói életmódját, immár nyugati keretek között. A rendszerváltás intézményeit nem legitimálta demokratikus tömegmozgalom. A pártok és a politikusok a parlamentben nem tudtákakartákmerték fölvetni a rendszerváltás stratégiai kérdéseit. A kormányzó pártok működtette szavazógépezetek és az ellenzékek obstrukciója antiparlamentáris érzelmeket váltottak ki a választókban. A rendszerváltó ígéretek be nem tartását a kádári kisember először 19931994ben kérte számon, amikor világossá vált előtte, hogy az átmenet keserveinek elviselése nem juttatja nyugati életmódhoz, a politikai osztály vele, a kisemberrel nem törődik, kizárólag saját boldogulásával. S mivel az elit egy része a jobboldali kormányzat törek véseit az alkotmányos intézmények elleni fellépésként értelmezte, szoros szövetség jött létre az ancien régimeből származó párt s az egyik rendszerváltó párt között. A szocialistaszabaddemokrata koalíció többékevésbé betartotta a parlamentáris keretek et. De iszonyatos csapást mért mind az elitekre, mind a társadalomra, amikor a Bokroscsomaggal eloszlatta az illúziót, hogy az európai versenyképességet mindenki elérheti. A villámcsapással felérő 1995ös fordulat megértette a társadalommal: Magyarország bejutásának és boldogulásának az az ára, ha nem hurcolja magával versenyképessé nem tehető részeit, rétegeit. Kiéleződik a Budapestvidék, a fejlettfejletlen, a PannóniaHunnia ellentét, amelyet valamennyi politikai erő populizmussal igyekezett elfedni va gy éppen tovább erősíteni. Már a Hornkormány igyekezett korlátozni a demokratikus intézményeket; a parlamenti demokrácia megingott, de nem bukott el. A parlamentáris feltételek és az alkotmányos intézmények autonómiája e populizmus ellen hatottak. Az 19 98as győztes Orbánkormány megpróbált „együtt álmodni" a választókkal, s a hatalmi szerkezet átalakítása mellett a központosított államon keresztül azonnal megkezdte a jövedelmek átrendezését is. Azt ígérte választóinak, hogy a védelmező nemzetállam új fe ltételeket csikar ki a világgazdaság szereplőitől s az erős magyarországi csoportoktól, megoltalmazza, illetve versenyre készteti a versenyképteleneket, arányosítja az erőket. Helyére teszi Budapestet a vidékkel szemben, kiszorítja vagy nemzetállami szolgá latra készteti a korábbi, immár nemzetközileg versenyképes eliteket, állami gyorsító eszközöket használ a piaci dinamika ellenében, s elvállalja a határon kívüli magyarok szimbolikus igényeit is. Az alkotmány módosítása nélkül átrendezte a harmadik köztárs aság intézményi szerkezetét, a minimumra csökkentette a parlament jelentőségét, a politika stratégiai pontjaiként elfoglaltatta a nemzeti alkotmányos intézményeket. Az ellenzéknek és választóiknak semmilyen ellensúlyuk nem maradt országos szinten, ezért az önkormányzati autonómia, mindenekelőtt Budapest és néhány nagyváros védernyője alá húzódtak. A
