Reggeli Sajtófigyelő, 2004. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-04-28
5 pártokra ilyen szabályok nem érvényesek, s mint Németh Zsolt, a magyar parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke elmondta, úgy tudja, hogy a parlamenti képviselettel nem rendelkező román pártoknál se m szabtak ilyen szigorú feltételeket. A magyar kezdeményezést a Szász Jenő vezette erdélyi szervezet, a Magyar Polgári Szövetség ügye tette aktuálissá: ezt ugyanis a romániai választási bizottság az általa benyújtott támogató aláírások ellenére nem ve tte nyilvántartásba. Németh szerint politikai diszkrimináció történt, aminek az volt a célja, hogy az autonómia célkitűzését felvállaló politikai szervezet ne indulhasson a júniusi helyhatósági választásokon. A fideszes politikus elmondta, hogy ez a r omán törvény nem egyeztethető össze az európai emberi jogi egyezmény, a kisebbségi keretegyezmény és az európai önkormányzati charta előírásaival, s ha a romániai legfelső bíróság most szerdán, a fellebbezés nyomán nem vizsgálja felül a választási bizottsá g döntését, akkor könnyen lehet, hogy az ügy az Európai Emberi Jogi Bíróságon folytatódik. Ráadásul Németh Zsolt szerint ennek az esetnek politikai következményei is lehetnek. Mint mondta, Románia EUcsatlakozásánál amúgy is "rezeg a léc", s bár Magya rország elvileg támogatja ezt a törekvést, senkinek sem lehet kétsége afelől, hogy Romániát nem fogják felvenni az EUba, ha nem biztosítja a szabad és demokratikus választások lehetőségét. A magyar kezdeményezésre benyújtott indítvány most majd az Eu rópa Tanács parlamenti közgyűlésének politikai vagy jogi bizottsága elé kerül véleményezésre, s mivel ez nem gyors folyamat, Németh szerint valószínűleg a közgyűlés jövő januári ülésszakán szavazhatnak róla. vissza +++ klb/k tl/krg 12.32 LMT 270404 2885 BP0299 2 230 MTIk1059 Szájer József kifogásolta a román hatóságok eljárását az Európai Parlamentben kod: PART/VTAS/külkapcsolat/eu/NKSZ/KULP/BELP fk: NEUR/HU/RO ld: Erdész Jenő, az MTI tudósítója jelenti: Brüsszel, 2004. április 27., kedd (MTI) - Szájer József (Fidesz - MPSZ), az Országgyűlés európai parlamenti megfigyelő csoportjának tagja az Európai Parlament (EP) külügyi bizottságában kedden sérelmezte a román hatóságok eljárását, amellyel elutasíto tták a Romániai Nemzeti Tanács akkreditálását a június 6iki helyhatósági választásokra. A képviselő a bizottság ülésén elmondta, hogy a román választási hatóságok a kampány, illetve az aláírásgyűjtési folyamat közepén módosították a választásokon való indulás ismérveit. A vonatkozó rendelkezés szerint a parlamentben még nem képviselt szervezeteknek támogató aláírásokat kell gyűjteniük ahhoz, hogy indulhassanak a választásokon. Ez a szabály volt érvényes az Erdélyi Nemzeti Tanácsra (ENT) is, amelyn ek 25 ezer aláírásra lett volna szüksége. Az ENT már 52 ezer aláírásnál tartott, amikor - az aláírások leadási határideje előtt hét nappal - a választási hatóságok további adatok kérésével módosították az aláírásgyűjtés szabályait. Mivel a menet közben módosított feltételeknek az ENT nem tudott eleget tenni, nem kapta meg a választásokon pártként történő induláshoz szükséges akkreditációt. Szájer József az EP külügyi bizottságában kijelentette, hogy ez az eljárás ellentétes a demokratikus szabadságj ogok tiszteletben tartására vonatkozó koppenhágai kritériumokkal, amelyekhez EUtagjelölt országként Romániának is tartania kellene magát. A bizottság tudomásul vette a képviselő tájékoztatását, elnöke, Elmar Brok pedig jelezte, hogy a testület levélb en fordul a román hatóságokhoz, és tájékoztatást kér tőlük az ügyről. Szájer József elmondta, hogy a szabályok módosítása más szervezeteket is érinthet, de eddig csak az ENTtől tagadták meg a választásokon való induláshoz szükséges akkreditációt. A s zervezet fellebbezett a döntés ellen, de a választási szabályok menet közbeni módosításával a hatóságok mindenképpen súlyos jogsértést követtek el - tette hozzá a képviselő. vissza +++ kdl/ker 14.53 LMT 270404 2366 BP0367 4 230 MTIk1071 Pozsony elítéli az idegengyűlölet minden megnyilvánulását kod: diplomácia/fajüldözés/TARS/KULP fk: SK ld: Keszeli Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: