Reggeli Sajtófigyelő, 2004. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-04-22
18 Dzurinda vesztésre áll A szlovák politika Me ciar 1998as megbuktatása után rendületlenül menetelt a szakadék felé. Addig úgyahogy egyesítette őket az antimeciarizmus, mert a kicsiny, de önálló Szlovákia elszigetelődött. Mind a NATO, mind az EU mereven elzárkózott attól, hogy egy Meciarral tárgyaljo n. A belső problémákat sem lehetett pusztán magyarellenességgel megoldani. Összefogott a konzervatív jobboldal, a kisszámú liberális, a magyar párt és a szociáldemokrata baloldal. Az eredmény Meciar bukása lett. De reformokra senki sem vállalkozott. Toldoz gattákfoldozgatták a régi épületet. A Csehszlovákia idejéből maradt örökséget. De még a vakolatot sem sikerült megóvni. A "vakolat" persze az a masaryki tradíció lenne, melynek Szlovákia éppúgy örököse, mint a csehek. Dzurinda maga látott a vakolat lever éséhez: titkosszolgálati álbotrányokat rendezett, és szétverte a kereszténydemokrata mozgalmat. A Demokratikus Baloldal Pártja addig viaskodott husákista árnyaival, míg szétesett, jelentéktelen pártocskákra szakadozva. A magyar párt forrong, ám a veszélyez tetettség érzése olyan erős a helyi magyarságban, s a világnézeti pártok mindegyike oly mértékben zárkózott el a magyar tagságtól, hogy Bugárék biztonságban lehetnek. Tíz százalék erejéig. Közös állam Botorság azt gondolni, hogy minden szlovák született n acionalista, aki magyart reggelizik, csehet ebédel, és zsidót vacsorázik. (Mert erről ugyan a magyar sajtó nem írt, de Dzurinda az utóbbi időben már az antiszemita felhangú kijelentésektől sem tartóztatta meg magát.) A szlovák lakosság egy része a hajdani Csehszlovákiába vágyakozik vissza. Nem biztos, hogy újra közös államot szeretnének, de mindenképp szorosabb kötődést a csehekhez. Épp ezt a jelentős csoportot (főleg az értelmiségieket) ábrándította ki a politikai banditizmus, a provinciális színvonal és a virágzó korrupció, amelynek megszüntetését remélve szavaztak Meciar ellen, és amit Dzurindáék képtelenek felszámolni. Sőt, mintha mélyebbre süllyedtek volna a mocsárban. Ez a réteg most el sem ment szavazni. Pesszimistább szlovák publicisták szerint Sz lovákia ugyan májustól EUtag, de máris tett néhány lépést kifelé. A borúlátást az a sokk magyarázza, amit a választás eredménye okozott. Higgadtabb elemzők azonban arra utalnak, hogy a cseh elnök, Václav Klaus az unió leglelkesebb híve, holott korábban ő volt, aki a leghangosabban kételkedett a belépés helyességében. És az is bizonyos, hogy az új államfőnek a meciarizmus némely attribútumáról le kell mondania. Például arról, hogy vigyázó szemét Brüsszel helyett Moszkvára vesse, amint ezt Meciar tette. Az s em feltételezhető, hogy a magyarellenesség a korábbi formájában támadna fel, ám a nyugalmi állapotnak, amely Schuster periódusát jellemezte, vége. Nagy kérdés, Szlovákia létkérdése, hogy a külföldi tőke befektetési kedve megmarade. Gasparovicnak van egy nagy előnye. Külföldön nem ismerik. Ezért számukra elfogadhatóbb, mint Meciar, akit viszont mindenki ismer. Gasparovic féligmeddig tiszta lappal indul. De Szlovákia újra bizonytalansági tényező KeletKözépEurópában. vissza Készítette: Boér Krisztina, Balogh Zsuzsanna és Csoma Sándorné i a F igyelőben előforduló rövidítések: - Nsz = Népszabadság - MN = Magyar Nemzet - MH = Magyar Hírlap - Nszv = Népszava - MaNcs = Magyar Narancs - MF = Magyar Fórum - ÉS = Élet és Irodalom - VH = Vasárnapi Hírek - Vg = Világga zdaság - Ng = Napi Gazdaság