Reggeli Sajtófigyelő, 2004. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-04-02
6 helyhatósági választási törvény a népesebb kisebbségek számára is, ráadásul úgy, hogy megyénként legkevesebb 300 aláírás legyen. "Ez a kitétel rendkívüli módon sújtja a regionális kisebbségeket - magyarázta az ügyvéd a Krónika című napilapnak nyi latkozva. - Egy ilyen törvény sajnos csak úgy születhetett meg, hogy a politikai status quo megőrzése érdekében a többségi oligarchia kezet fogott a kisebbségi oligarchiával. Különben miért kellene előnyt biztosítani annak, aki már bent van a parlamentben, azzal szemben, aki most akar bekerülni?" Mivel jogait csorbítva érzi, Kincses Előd egylejes erkölcsi kártérítést követel a román államtól. Mint mondta, már az első tárgyaláskor benyújtja a bírósághoz alkotmányjogi kifogását. A közismert erdélyi m agyar jogász négy évvel ezelőtt is beperelte a román államot, mivel kettős állampolgársága miatt egyike volt azoknak a román politikusoknak, akik nem indulhattak a parlamenti választásokon. A pert ugyan elveszítette, de nemzetközi nyomással elérte, hogy ké sőbb töröljék az antidemokratikus kitételt a vonatkozó jogszabályból. Kincses elmondta: "Romániai jogászként jól tudom, hogy a törvénykezés a politikum befolyása alatt áll. Viszont ha nem is azonnal, a négy évvel ezelőtti eljárásom is eredményre vezetett. Ha nem sikerül nyernem Romániában, az Európai Emberjogi Bírósághoz fordulok". vissza +++ kit/kgf/kmg 12.58 LMT 010404 2591 BP0273 2 230 MTIk1057 Szlovákiában lezajlott az utolsó kampánycsend előtti szócsata - ELŐZ ETES kod: PART/VTAS/televízió/PRES/BELP fk: SK ld: Keszeli Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: Pozsony, 2004. április 1., csütörtök (MTI) - Hadiállapot vane vajon Magyarország és Szlovákia között, amiért Szlovákiának másfél éve nincs nagy követe Budapesten? - vonta kérdőre Eduard Kukan külügyminisztert Vladimír Meciar szerda éjjel, a szombaton esedékes szlovákiai elnökválasztást megelőző kampány utolsó óráiban, a négy legesélyesebb jelölt televíziós szócsatájában. Kukan beismerte: bossz antó, hogy több budapesti nagykövetjelölttel is próbálkoztak, de sajnos eddig nem sikerült megtalálni az alkalmas személyt, s ha mégis, akkor az végül nem vállalta a kiküldetést. Meciarral egyetértve azt mondta: nem jó, hogy Budapesten üres a szlovák nagyk övet széke, ezért az alkalmas személyt tovább keresik. A Markíza keresked elmi televízió szerda éjszaka a négy legesélyesebb jelöltet: Rudolf Schustert, a pártháttér nélkül induló jelenlegi államfőt, Eduard Kukan külügyminisztert, a Mikulás Dzurinda kormányfő nevével jegyzett Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ) jelölt jét, Vladimír Meciar volt kormányfőt, az ellenzéki Néppárt - Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) elnökét, valamint a Meciartól már korábban elszakadt, majd Mozgalom a Demokráciáért (HZD) néven - parlamenten kívüli - pártot alapító Ivan Gasparovic egy kori házelnököt hívta meg. A közvéleménykutatások szerint ők négyen a legesélyesebbek a tizenegy jelölt mezőnyében, akikre szombaton voksolnak majd a szlovákiai választók. Szinte biztos, hogy a választás kétfordulós lesz, mert nem valószínű, hogy az e lső körben bármelyikük is meg tudná szerezni a szavazatok több mint 50 százalékát. Az első körben a két legtöbb voksot megszerző jelölt közül kerül majd ki két héttel később az új államfő, akinek megbízatása öt évre szól. A vitában egymást gyakran hazu gsággal megvádoló, több kínos kérdésre olykor kitérő válaszokat adó jelöltek azonban kivétel nélkül beismerték: a rendszerváltozás előtt a kommunista párt tagjai voltak, de az ügynöki múlttal gyanúsított Kukan, Meciar és Schuster tagadták, hogy együttműköd tek volna a hírhedt csehszlovák államrendőrséggel, az StBvel. Amikor a műsor vezetője megkérdezte a jelölteket, milyen idegen nyelveket beszélnek, Rudolf Schuster a magyart is megnevezte. Ugyanakkor a több nyelv - köztük egy egzotikus afrikai nyelv sz erény fokú - ismeretét is említő Eduard Kukan a magyar nyelvet nem említette, jóllehet korábbi nyilatkozataiban már többször elmondta, hogy szülőhelyén, a kétnyelvű Vágtornócon, majd gimnazista éveiben a hasonlóképpen kétnyelvű Vágsellyén "a magyar konyhan yelvet" is megtanulta.