Reggeli Sajtófigyelő, 2004. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-04-15
6 veszi át az addig tisztségében maradó Rudolf Schuster hivatalát. Ez akkor is így lesz, ha az ötmilliós országban mindössze hárman mennek e l választani: a két jelölt, plusz egy fő. Az egyik jelöltet Vladimír Meciarnak, a másikat Ivan Gasparovicnak hívják. Hajdan ők ketten egy emberként küzdöttek a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) élén. Meciar volt a HZDS elnöke és a miniszterelnö k, a párt trónörökösének tartott szépreményű Gasparovic pedig a házelnök. E közel évtizednyi idő alatt kettejük közös küzdelmei nyomán az ország nemzetközi elszigeteltségbe sodródott, amit az utánuk jövő Dzurindakormány NATO- és EUtagsághoz vezető eredmé nnyel helyrehozott. Időközben, 1998as bukása után Meciar egy emlékezetes televíziós búcsúinterjúban könnyes szemmel, egy temetési ének eldalolásával búcsúzott el örökre a politikától. Rövid ideig ezt Meciar hattyúdalaként emlegették, de a későbbiek so rán feltámadási ének lett belőle. Meciar és Gasparovic útjai közben szétváltak, de most egymás ellen küzdve szinte naponta találkoznak valamilyen televíziós csörtében, mert mindkettő államfő akar lenni, és ez majd annak sikerül, amelyik jobban le tudj a járatni a másikat. Közben a koalíciós pártok egymásra mutogatnak, mindenki vádol valakit a történtekért: általában Mikulás Dzurinda kormányfőt, aki külügyminiszterét, Eduard Kukant saját pártja, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ) jelölt jeként indította az államfőválasztás első, április 3i fordulójában, ami oda vezetett, hogy a kormánykoalíció pártjainak közös támogatását élvező jelölt híján Meciar és Gasparovic szinte akadálytalanul besétált a "kétszemélyes" második fordulóba. "Meci ar és Gasparovic közül egyik sem nevezhető kisebbik rossznak" - hangoztatják azóta is a kormánypártok, miközben a választópolgárok többsége leszegve csóválja a fejét, és közben talán a fülét is befogja, mert az egyikbe azt súgják, hogy szombaton ne menjen el választani, a másikba meg azt, hogy ha nem megy el, az felér egy Meciarra leadott szavazattal. Más számítások szerint egy távolmaradás a következményeiben majd tucatnyi szavazattal is felér. Szlovákia közel négymillió választópolgárának vélhető töb bsége három nappal a választás előtt még mindig két döntés előtt áll: nem tudja - mert nem tudhatja - eldönteni, hogy elmenjene szavazni, s ha elmegy, melyiket válassza ? Meciar fegyelmezett híveitől azonban ez a dilemma távol áll. Idevágó, amit Marti n M. Simecka, a liberális SME főszerkesztője lapja szerdai számában írt: - A kommunizmus bukása óta Szlovákia lakossága még nem élt meg ennél megrázóbb traumát. Azok, akik könnyelmű módon nem élnek majd a választójogukkal, semmivel sem cselekszenek tisztes ségesebben, mint azok, akik lelki gyötrődések közepette ugyan, de mégis rászánják magukat, hogy a "banális rosszat" válasszák. Arról egyelőre sehol sem esett szó, hogy a hatalmi harcok során egymástól eltávolodott Meciar és Gasparovic útjai esetleg az államfőválasztás után ismét találkozhatnak majd. vissza +++ kit/kes 13.19 LMT 140404 3740 BP0567 4 130 MTIb2031 Szabó Vilmos és Németh Zsolt vitája a határon túli magyarságról kod: BELP fk: HU ld: Budapest, 2004. április 14., szerda (MTI) - A kedvezménytörvényről, az autonómiáról és a kettős állampolgárságról folytatott vitát Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára és Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának fidesz es elnöke szerdán egy budapesti fórumon. Egyik kérdésben sincs egyetértés a politikai élet szereplői között - mondta Németh Zsolt a közönségtalálkozóval egybekötött beszélgetésen, amelyet a Magyar Rádió Határok nélkül szerkesztősége rendezett. Kijelent ette: a magyar külügyi vezetők nem támogatják az autonómiatörekvések különböző formáit. A szocialisták által kedvezménytörvénynek nevezett státustörvényt az MSZP is megszavazta, de a kormányváltás előtt "pártpolitikai céljainak, szociális demagógiának" rendelte alá, majd "durva mértékben megcsonkította", holott nem volt oka a törvény hatályon kívül helyezésének - mondta az ellenzéki képviselő. Szólt arról is: hatástanulmányokra lenne szükség ahhoz, hogy az autonómiatörekvések és a kettős állampolgárság hogyan illeszthető össze, és a kettős állampolgárság hogyan hatna az elvándorlás folyamatára.