Reggeli Sajtófigyelő, 2004. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-04-14
14 Brüsszel b evételére készül egy magyar – írja Balázs Péterről közölt portréjában a Le Figaro. Az új magyar biztosnak komoly előnye van kilenc társával szemben, hiszen a magyar EUmisszió vezetőjeként az elmúlt évben hozzászokhatott a helyi módihoz: részt vett egy sik ertelen EUcsúcson, amelyről azt meséli, Jacques Chirac a liftben kérdezte meg tőle, Magyarország részt vennee esetleg a magEurópában? Balázs megtapasztalhatta bizottsági „gyámja”, Michel Barnier „franciás” távozását, ahogy azt is, hogy a volt regionális biztos utódja, Jacques Barrot még nem adott életjelt magáról. Ennyi elég volt ahhoz, hogy levesse „keleti gyakornok” komplexusait. A meghallgatás egyébként meglehetősen informális keretek között folyt, a képviselők kibe járkáltak közben, és láthatóan az öltönynyakkendő sem volt kötelező. A magyar jelöltnek kezdetben tíz perce volt, hogy megismertesse elképzeléseit. A szűk időkeret ellenére Balázs megemlítette, mennyire jólesik neki, hogy anyanyelvén is beszélhet, mert a magyar is az unió hivatalos ny elve lesz. "A sokszínűség azonban nem mehet a működőképesség rovására" – figyelmeztetett. Ezután megemlítette, hogy regionális fejlesztési biztosként külön hangsúlyt szeretne fektetni az elmaradt városi területek támogatására, "hiszen ezek a bűn melegágya i lehetnek", valamint az unió határterületeinek és az ezekkel "kívülről" szomszédos régiók megsegítésére is. "Meg kell magyaráznunk az összes tagállam vezetőinek, hogy nem szabad a lehetséges (a nemzeti GDPk 1,24 százalékát kitevő) befizetéseket csökkente ni (egy százalékra), mert a fejlesztésre szánt pénzek a versenyképesség növekedésével bőven megtérülnek" – hangsúlyozta Balázs. A kérdésekre válaszolva a leendő magyar biztos megemlítette, hogy nyomon kell követni az új tagoknak járó fejlesztési pénzek út ját, hogy a korrupciónak még a gyanúja se merülhessen fel. Az alkotmányozás nehézségei ellenére tovább kell mélyíteni az integrációt, már csak azért is, mert a csatlakozó országok nagy gazdasági szereplői sokszor még a hatályos nemzeti jogszabályok alól is kivonják magukat. Balázs kérdésre azt válaszolta: Medgyessy Péter kormányfő javaslata a magyar pártok közös listájáról az európai parlamenti választásokon, csak "belső használatra készült", és semmilyen jogi következménnyel nem járt. A nagykövet részlet es választ adott arra a kérdésre, hogy szocialistának vagy inkább szociáldemokratának valljae magát. "Nem vagyok sem párttag, sem képviselő. Intellektuális szempontból nézem a világot, ennek szociáldemokrata alapjai is vannak és liberális gondolatokat szi ntén tartalmaz. Emellett magyar vagyok és európai. Mindenki válassza ki ezek közül a neki legrokonszenvesebbet." vissza Készítette: Boér Krisztina, Balogh Zsuzsanna és Csoma Sándorné i a Figyelőben előforduló rövidítések: - Nsz = Népszabadság - MN = Magyar Nemzet - MH = Magyar Hírlap - Nszv = Népszava - MaNcs = Magyar Narancs - MF = Magyar Fórum - ÉS = Élet és Irodalom - VH = Vasárnapi Hírek - Vg = Világgazdaság - Ng = Napi Gazdaság - BN = Budapesti Nap