Reggeli Sajtófigyelő, 2004. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-04-08
11 kedden járt a VMSZ küldöttsége Kasza József vezetésével, beva llotta, hogy most hall először ezekről az eseményekről. A politikus megígérte, hogy a kormány foglalkozik a kérdéssel, és stratégiát dolgoz ki a probléma megoldására. vissza Rózsika az anyaországban Magyar Hírlap 2004. ápr ilis 8. Szerző: Végel László Rózsikát háromévi munka után elbocsátották az újvidéki EuropaMode textilüzemből. A legszorgalmasabb varrónők közé tartozott, nem csoda tehát, hogy a munkavezető behívta az irodába, és vigasztalni próbálta. Még kávéval is megkínálta. Nehéz idők jönnek, magyarázkodott, az állam eladta a céget, az új tulajdonos pedig nem akar veszteséget termelni. Rózsika átvette a munkakönyvét, és olyan csendesen, ahogy belépett, elindult kifelé. A munkavezető azonban zavart mozdulattal int ett a lánynak, hogy üljön vissza. Zavara érthető volt, hiszen Rózsikát éppen ő tette az elbocsátandók listájára. Nézd Rózsika, folytatta a munkavezető, tudom, hogy te vagy a legdolgosabb. De nem tehettünk mást. Meg aztán, hallottam, hogy a magyaroknak iga zolványt osztogatnak, amivel Magyarországon munkalehetőséget kínálnak. Neked mégis könnyebb, mint a többieknek. Rózsika bólintott. Megköszönte a jó tanácsot, hazatérve pedig elővette a fiók mélyéről magyarigazolványát. Másnap beballagott a pártirodába, ah ol több mint egy évvel ezelőtt ünnepélyesen a kezébe nyomták a dokumentumot. Azt mondták neki akkor, hogy jobb lesz az élete, csak ne féljen magyarnak lenni. A komputerek előtt ülő két hölgy lenézően méregette Rózsikát. Nem vagyunk mi munkaközvetítő hivat al, hárították el kérését. Egyébként is torkig vagyunk azokkal, akik csak azért magyarok, hogy munkához jussanak Magyarországon. Rózsika némán bólogatott, és csendben betette maga után az ajtót. Szerencséjére régi osztálytársa, Süge Lajcsi, az Óbecse – Szeg ed között közlekedő autóbusz sofőrje, segítségére sietett. Egy szegedi ismerős révén intézkedett. Az majd talál valami alkalmi munkát. A megbeszélt napon az a szegedi fiatalember személyautóval vitte ki Rózsikát egy közeli tanyára, ahol a gazda paprikasze désre felfogadta. Koszt, kvártély biztosítva, közölte nagylelkűen. Ezenkívül tudok adni még havi huszonötezer forintot. Rózsika, hogy igazolja magát, táskájából elővette igazolványát. A gazda egy ideig tanácstalanul forgatta, aztán érdektelenül viszszaadta . Nagyszerű, mondta. Az a fontos, hogy mi magyarok megértsük egymást, hogy összetartsunk. Ezért, ne érts félre lányom, nem tudlak bejelenteni. Rózsika hallgatott. Kora reggeltől késő estig robotolt. Két hónap múlva a gazda közölte vele, hogy sajnos vége a paprikaszezonnak. Nagyon mézesmázos volt, még az irodába is beinvitálta. Leszámolta neki a kéthavi bért, ötvenezer forintot. Ô is ugyanolyan zavartan folytatta, mint az EuropeMode munkavezetője. Nagyon sajnálom, lányom, hogy nem tarthatlak meg, de nehéz idők várnak ránk. Borzalmas adókkal nyomorgatnak, alig dűlőzök ki a birtokkal. Aztán az íróasztala fiókjából egy kokárdát húzott elő. Ezt emlékül adom neked. És nagyon vigyázz magadra. Rózsika egy szegedi pénzváltóban euróra váltotta kéthavi keresetét, és az első busszal Újvidékre utazott. Az első dolga volt, hogy törlessze háziasszonyának a házbértartozást. Euróval fizetett. Mindössze húsz eurója maradt. A háziasszony sóvárogva forgatta a kezében a bankjegyeket. Szerencsés vagy, lányom, te legalább látha ttad Magyarországot. Biztosan sok szép élményben volt részed, sóhajtotta. Rózsika bólintott. Igen, válaszolta, az emberek egészen mások, mint itt. Kedvesek, rokonszenvesek, és nagyon szeretnek bennünket. Most megveheted magadnak az új cipőt is? Igen, vá laszolta Rózsika. Megveszem azt a barna körömcipőt, amire oly régóta vágyom. Mikor utazol vissza? Egyelőre maradok. Nekem már szokatlan az ottani élet. Kimerített a sok újdonság, érdekesség és látnivaló. Állandóan honvágy mardosott. Az öregasszony értetl enül tűnődött. Amíg odavoltál, szüntelenül arra gondoltam, milyen jó magyarnak lenni. Most látom, hogy mennyire igazam volt. Ugye, jól gondolom? Nagyon jól, mondta kurtán Rózsika, majd berohant a szobájába. A táskájából előszedte a magyarigazolványát és a kokárdát. Gondosan az asztalra tette. Aztán alájuk helyezte a gyűrött húszeuróst. Azt fájlalta legjobban, hogy holnap be kell váltania.
