Reggeli Sajtófigyelő, 2004. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-03-04
17 Két hónappal a csatlakozás előtt nem az ünnepi készülődés izgalma, sokkal inkább a társadalmipolitikai feszültségek okozta nyugtalanság látszik uralkodni az EU keletközépeurópai újoncain. A rendszerváltás óta elmaradt gazdaságiszociális reformokra magu kat végül is rászánó kormányok politikai kötéltáncot járva, népszerűségük mélypontján egyensúlyoznak, és még szerencsésnek mondható, ha csak a hatalmuk, s nem a társadalmi béke kerül veszélybe. A Dzurindakormány által a múlt héten KeletSzlovákiába vezén yelt 2100 rendőr és katona, valamint az erődemonstrációt nyomatékosító vízágyúk, páncélozott gépkocsik és kutyák egyelőre megfékezték a szociális segélyek radikális csökkentése miatt kirobbant roma éhséglázadásokat (Lásd Munkát, kenyeret? című írásunkat). A biztonsági erők 1989 óta legnagyobbnak mondott felvonulása és sok esetben igen kemény fellépése ellen csak a kialakult helyzettől a jelek szerint néhány napra megriadt, de azóta újra akcióképessé vált roma szervezetek tiltakoznak, a társadalom nagy része csendes egyetértéssel könyveli el, hogy ezentúl nem lehet nagyobb jövedelemre szert tenni szociális segélyekből, mint a minimálbérből. Az ellenzék is kerüli a témát, senki nem vállalja a romaprobléma iránti elkötelezettséggel járó politikai kockázatot. Eg yedül Rudolf Schuster államfő szólította fel a kormányt az erőszakszervezetek visszavonására, ám az ő szavait kevesen veszik komolyan. Mikulás Dzurinda kormányfő kijelentette, a legfontosabb feladat szavatolni a lakosság biztonságát és megvédeni a magán- é s közvagyont, Vladimír Palko belügyminiszter pedig a legsúlyosabb büntetést helyezte kilátásba az előzetes letartóztatásba vett romáknak. Pedig korántsem ereje teljében szembesült a zavargásokkal a szlovák kabinet. A kormánykoalíció még tavaly decemberben kisebbségbe szorult a parlamentben, a hatalmat birtokló pártokhoz tartozók száma 67re apadt a 150 fős képviselőházban. Bár a legkisebb koalíciós pártból, a közvetlenül a 2002es választások előtt összekalapált ANOból is morzsolódtak le honatyák, a legna gyobb mozgást a Dzurinda által vezetett Szlovák Demokratikus és Keresztény Unióból (SDKU) kivált Szabad Fórum (SF) hat képviselőjének kilépése okozta. A kormány előtt három út maradt: a lemondás, az SF beléptetése önálló pártként a koalícióba, vagy a függe tlen képviselők megnyerése. A legkézenfekvőbb megoldás, az SF bevonása akkor vált lehetetlenné, amikor a társaságot vezető Ivan Simko volt védelmi miniszter január elején közölte, ők Dzurinda diktatórikus módszerei miatt léptek ki, ezért számukra az egyetl en elfogadható megoldás a kormányfő lemondása. Dzurinda viszont, látva, hogy a független képviselők a tavaly év végi jogalkotási finisben az összes sarkalatos törvényt - köztük az adóreformot és a költségvetést is - megszavazták, főként a harmadik lehetősé get igyekszik meglovagolni: azóta folyamatosan különkülön tárgyal minden szóba jöhető politikussal. Az ellenzék ezt a képviselők megvásárlásaként prezentálja, és a sajtóban is széles körű találgatás folyik, vajon ki milyen előnyökre számíthat szavazatai f ejében. A politikai ellenfelek nem voltak felkészülve a kormány megingásából fakadó lehetőségre. A két ellenzéki vezér, Vladimír Meciar és Robert Fico lényegében december óta nincs beszélő viszonyban egymással: az újságírók előtt vesztek össze azon, ki is vezesse a kabinet elleni akciókat és az esetleges új kormányalakítási tárgyalásokat. Mindketten folyamatosan bizalmatlansági indítvánnyal fenyegetőznek, ám a márciusi ülésszak kezdete előtt egy nappal még nem volt biztos, melyik miniszter ellen próbálkozn ak ilyen akcióval. Felvetődött ugyan a társadalmi elégedetlenséget kiváltó reformok atyjának tartott Ivan Miklos pénzügyminiszter neve, de mivel az ő leváltása esetleg valóban a kormány bukásához vezetne, kérdéses, hogy az SF meg meri kockáztatni az együtt működést a „puccsistákkal". A párt ugyanis még az alakuló kongresszusán sincs túl, így felkészületlenül indulna neki egy előrehozott választásnak, ráadásul nem tudná lemosni magáról, hogy miatta bukott meg a radikális reformokat bevezető jobboldali kormány . Az is megeshet azonban, hogy az élet maga megoldja a parlament dilemmáját. Április elején, az elnökválasztás első fordulójával egy időben esedékes a népszavazás az előrehozott választásokról, és egyre több felmérés azt mutatja, hogy a korábbi várakozások kal ellentétben ezen akár meg is lehet az érvényességhez szükséges 50 százalékos részvétel. Csehországban valamivel jobb a helyzet: a koalíció, ha csupán egyetlen mandátummal is, de többségben van, és a vezető kormányerőnek, a szociáldemokrata CSSDnek is „csak" párton belüli lázadással és a drasztikus népszerűségvesztéssel kellett szembesülnie. A koalíció zavartságára egy ijesztő közjáték is
