Reggeli Sajtófigyelő, 2004. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-03-04
2 kisebb ségi közösségeken múlik, hogy kik kerülnek szavazóik közé” - közölte a Nemzeti Kisebbségi Hivatal elnöke az MTI érdeklődésére szerdán − „A rendszer lényege, hogy a kisebbségi közösségek kezébe adjuk ezt a döntést, és stratégiájukon és taktikájukon múlik, h ogy mennyire szélesre nyitják a kapuikat" - mondta Heizer Antal (MTI) Módosítják a kisebbségi törvényt - több kisebbségi önkormányzat támogatja a névjegyzék bevezetését − „Több kisebbség országos önkormányzata támogatja a kisebb ségi névjegyzék bevezetését, van azonban olyan közösség is, amely elutasítja ezt a megoldást” - ebben összegezhető kisebbségi vezetőknek az MTI szerdai körkérdésére adott válasza − A távirati iroda azt követően keresett meg kisebbségi vezetőket, hogy a kormányszóvivő bejelentette: a kisebbségi önkormányzati képviselők választásának szabályozása a kisebbségi törvénybe kerül, a jogszabály bevezeti a kisebbségi névjegyzék fogalmát (MTI) Csigapástétom összefogással − A Political Capital a kormányoldal és az ellenzék februári kommunikációjáról − „Új pénzügyminiszter, bankárok, miniszterelnökök, gazdák – a közös lista ötlete mellett a róluk szóló vélemények uralták az országértékelő beszédek hónapját” – állítja februári elemzésében a Political Capital (Nsz – online) http://www.nol.hu/ Diplomataútlevél: Toporgó vizs gálat − „A Külügyminisztériumban hamarosan véget ér a forgalomban lévő diplomataútlevelek jogosságát érintő vizsgálat. Az eredmény ismeretében a tárca visszakéri az okmányt az indokolatlanul birtokló személyektől” – mondta a Népszabadságnak Tóth Tamás kül ügyi szóvivő (Nsz 3.o.) http://www.nol.hu/ A Fidesz kevesli a támogatást – „A Draskovicscsomag ürügy volt, hogy a 15 év alatt kiépült határon túli támogatási rendszert a padlóra küldje a k ormányzat” - mondta Fidesz külügyi kabinetének vezetője. (Nszv 3.o.) Draskovicscsomag: a határon túl is? (MH 4.o.) http://www.magyarhirlap.hu Forrásmegvonás – Fogyókúrára ítélt köza lapítványok - A Draskovicscsomag keretében a magyar kormány mintegy másfél milliárd forinttal kurtította meg a határon túli magyarok idei támogatását, a pénz egy része azonban várhatóan nem vész el számukra: a kabinet ugyanis rövid időn belül dönt arról, mekkora összeggel támogatja az Erdélyi Magyar Televízió (EMTV) indulását. (HVG 8789.o.) Korlátozás a láthatáron? - Magyarország a viszonosság elvét fogja alkalmazni a jelenlegi EUtagok irányában (Vg 3.o.) "Megvalósítható, de etikátlan Medgyessy javaslata" - Alkotmányjogászok a miniszterelnök felvetéséről (MH 4.o.) Etnobiznisz: jön a vég – Esély van a kétharmados kisebbségi törvény módosítására – mondta tegnap Gál J. Zoltán kormányszóvivő. (MH 4.o.) http://www.magy arhirlap.hu Bayertől fél Románia – A magyar publicistát kitiltották Erdélyből (Demokrata 15.o.) http://www.demokrata.hu