Reggeli Sajtófigyelő, 2004. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-03-02
15 országos választás okon pedig – ezt eddig senki sem vitatta – a két szervezetnek közös jelölteket kell állítania. Hogy ez sikerüle majd, a romániai magyar politizálás nagykorúságának hiteles mércéje lehet. Azaz: az RMDSZ csúcsvezetésének magyar ellenfelével ésszerű, mindket tejük számára előnyös kompromisszumokat kellene kötnie. Hogy a kormánypárt románjaival miért lehet kompromisszumokra jutni, és a Polgári Szövetség képviselőivel miért nem, misztikus rejtélye a romániai magyar demokráciának. Vagy pusztán arról lenne szó, ho gy Markó csak akkor hajlandó alkuba bocsátkozni, ha – magyar – magyar viszonylatban – ő diktálhat? Az RMDSZ programjának – Markó Béla által tételesen is vallott – sarkpontja, hogy Romániában a magyar kisebbség csak akkor érhet el sikereket, ha együttműködik a román féllel. Egyértelmű, hogy mindannyiunk számára kedvezőbb volna olyan román polgármestereket választani, akik románként támogatják a magyar követeléseket, s olyan magyar polgármestereket, akik magyarként vannak tekintettel a román választók tisztess égesebb részének sajátos és a nacionalista román választók általános érdekeire is. A valóságos román – magyar együttműködés igazi és tartós eredményekkel járó műhelyei éppen a helyhatóságok lehetnének. Megosztottság esetén mindkét magyar fél arra kényszerül ne, hogy elfogadható román szövetséges után nézzen. Ez a kényszerűség bizony a Polgári Szövetség ez idő szerint még émelyítően magyarkodó és demagóg képviselőinek is szerfelett jót tenne. Rákényszerítené őket arra, hogy ha kézzelfogható sikerre vágynak, jó zanul és felelősen gondolkodjanak. Ez a gyakorlat fokozatosan a román közösségeket is a demokratikus sokszínűség irányába indíthatná el. Ez a fejlődés pedig lehetőséget teremtene arra, hogy az autonómiáról is elkezdhessünk józanul és közösen gondolkodni. Tényleges autonómiák eleddig csakis ott jöhettek létre, ahol a többség és a kisebbség leültek a tárgyalóasztalhoz, és ésszerű kompromisszumokat kötöttek egymással. Ilyesmire – egy etnikai konfrontációra berendezkedett társadalomban – semmi lehetőség nincs . Ha ez így van, miért ragaszkodik éppen a helyhatóságok esetében és a meghirdetett elvek ellenére Markó Béla az etnikai szavazás zsákutcájához? Ennek egyetlen magyarázata lehet. A szövetség csak ebben az esetben tarthatja meg abszolút hatalmi monopóliumát a romániai magyarságon belül, s teremthet lehetőséget a román kormányzat számára ahhoz, hogy a kisebbségi kérdést a saját szája íze szerint irányíthassa, azaz saját egyoldalú "megoldását" fogadtassa el a romániai magyarsággal is. Ez a törekvés azonban a román nagypolitikában (és a romániai magyarságon belül is), csak az antidemokratikus irányzatok további erősödését szolgálhatja. vissza Közelgő román kormányátalakítás Világgazdaság [20040302] Kormányátalakításra készül Adrian Nastase. A román kormányfő három csúcsminisztériumot hozna létre, amire indoklása szerint azért van szükség, hogy jobban átlássák a kritikus területeket. Dan Ioan Popescu gazdasági miniszter felügyelne a jövőben mindenfél e gazdasági kérdést, Ion Rus belügyminiszterre bíznák a szociális és közigazgatási ügyeket, míg Ioan Talpes belbiztonsági tanácsadó felelne az európai integrációért, az igazságügyért és a védelempolitikáért. Az ellenzék szerint a kormányátalakítás inkább a közelgő választásoknak tudható be. Romániának nem csúcsminisztériumokra, hanem reformokra van szüksége – vélik. Ugyancsak az EUcsatlakozás közeledte miatt állított fel Románia egy hivatalt az uniós pénzek felhasználásának ellenőrzésére. Emellett azon ban az EU is vizsgálatokat kezd keleti szomszédunknál, mivel két hivatalnokot korrupcióval vádolnak. vissza Mihail Fradkov az új orosz miniszeterelnök (MN online) Putyin ismét megdöbbentette a köz véleményt 2004. március 1. 15:16 Tar Zsuzsanna