Reggeli Sajtófigyelő, 2004. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-03-20
3 meglepően jó angolsággal arról ké rdez, odaát láttunke demonstrációt, milyen a hangulat. És persze arra is kíváncsi, idefelé előztünke meg katonai konvojokat. Átvizsgálják a csomagjainkat, de nincs fegyverünk, így már csak a harmincegy dolláros speciális biztosítás kifizetése van hátra, és indulhatunk. A papírokat töltögető ügyintéző megmosolyogja kérdésünket, hogy fizetneke akkor, ha esetleg tüntetők gyújtják fel az autót. – Háborús eseményekre nem vonatkozik a garancia – mondja, de arra nem válaszol, hogy a tartományban hol vagyunk az efféle eseményektől biztonságban. Koszovóban meglepő csend van: autót, embert alig látni az utakon. A főváros, Pristina felé szaporodnak a frissen festett UCKfeliratok, de katonai konvojjal nem találkozunk. A városban Bexet Bllaca vár, az albán férfi jól menő autószervizt működtet. A kilencvenes évek végén a háború elől menekülve Budapesten élt, de nem szándékozik visszajönni, mert szerinte igazi háború most nem várható. A műhelyben összerugdosott autót mutat, egy külföldi diplomata hozta be, aki tegnap r osszkor volt rossz helyen a szerb oldalon. A beszélgetésünkbe a barátai is bekapcsolódnak, így egyre világosabb képet kapunk egy sokéves patthelyzetről. Kiderül, hogy az albánok a tartományt felügyelő nemzetközi szervezet, az ENSZ által létrehozott UNMIKot tartják a legfőbb bajok okozójának. – Öt éve itt vannak, de nem történt semmi előrelépés – mesélik, és megmutatják útlevelüket. – Nem furcsa – kérdezi egyikük – , hogy a nemzetközi szervezet által kiadott okmányaink egyetlen országba sem érvényesek? Pont osan annyit érnek, mint egy hontalanútlevél, mindenhová vízumot kell kérnünk. Miért adták, ha nem érünk vele semmit? A legújabb konfliktus kirobbanásának okait firtatva megtudjuk, hogy mitrovicai szerbek harci kutyákat uszítottak a folyó partján játszó al bán gyerekekre. A fiatalok csak a jeges folyóba menekülhettek az ebek elől – a holttestek előkerülése után kezdődött minden. Az UNMIK vezetője nem ismerte be, hogy szerbeké voltak a kutyák, mondják, és egy pár hónappal ezelőtti gyilkosságról kezdenek mesél ni, amikor rögtön megnevezték a feltételezett albán tetteseket. Később aztán kiderült, hogy mégiscsak szerb fiú végzett féltékenységből húszéves társával és barátnőjével. – Miért várja el tőlünk a nemzetközi kisebbségvédelmi követelményeket az ENSZ, amiko r azt még Szlovákia sem tudja teljesíteni a romák esetében, miközben lassan tagja lesz az EUnak? – kérdezik. A végtelen panaszáradatból kiderül, hogy a KFOR elszigetelt szerb családok érdekében lezár utakat, ellehetetlenítve ezzel albán falvak közlekedés ét. A térségbe szánt csillagászati összegű nemzetközi pénzek hetven százalékát az UNMIK fenntartására fordítják, így a vaskos fizetésű külföldi hivatalnokoknak nem érdekük a válság mielőbbi rendezése. A tartomány lebeg a semmiben: Szerbiához már nem tartoz ik, de a függetlenségét sem merik kimondani. A nemzetköziek kontrollálják a tartomány költségvetését, korlátozzák a külföldi cégek betelepedését – vélik – , és azt sem tudják, mi lett az obilicsi hőerőmű milliárd eurónyi fejlesztési pénzével. – Korábban mi adtuk az áramot Jugoszláviának, most pedig importra szorulunk – mondják, felemlegetve, hogy Pristinában ma is hétköznapi dolog a többórás áramszünet. Azt is megtudjuk, hogy a szerb templomok felgyújtására csak azután került sor, hogy az emberek értesültek a belgrádi és a nisi dzsámik felégetéséről. Bár a városban elterjedtek olyan hírek, amelyek szerint a Pristina – Kosovska Mitrovica útvonalon orvlövészek céloznak az autósokra, nem vállaljuk a Szerbia érintésével járó kerülőt, nekiindulunk a negyven kilomét ernek. Ezen a szakaszon már nagyon erős a katonai jelenlét, cseh, lengyel és francia KFORkatonák ellenőrzik a forgalmat. Egy magányos ház előtt páncélozott jármű, benne féltucatnyi katonával. A teljes menetfelszerelésben posztoló cseh őrszem nem hajlandó megmondani, kit vagy mit őriznek, de kis türelemmel minden bizonnyal megláthatnánk, amint két marcona géppisztolyos kísér a közértbe egy idős nénit. Errefelé ilyen idők járnak – a nemzetközi erők presztízskérdést csináltak abból, hogy többnemzetiségűek mar adjanak a falvak akkor is, amikor ennek már nem volt csöppnyi reális esélye sem. Az út mentén különben elképesztő mennyiségű autószalont és mosót látni. A legújabb luxusgépkocsikat is felvonultató falusi boltokban egy alváz- és motorszámellenőrzés minde n bizonnyal jelentősen javítaná NyugatEurópa autólopási statisztikáit. A tartománynak különben nincs saját pénze, mindenki euróban számol, bajba is kerülünk a dollárjainkkal. Kosovska Mitrovicában a várost kettészelő folyó hídja előtt francia páncélozott ENSZjárművekből álló barikád fogad, miközben a levegőben katonai helikopterek köröznek. Az albán részen működő ENSZadminisztrációt már tegnap evakuálták, este és éjjel gumilövedéket és egyéb eszközöket is bevetettek a hídon átkelni akaró tömeg szétoszla tására. A híd körüli utcákban mi is sírunk, mint a záporeső, ugyanis a tegnapi könnygáz megszorult a tömbházak között. Az utcán bőven találni nagy kaliberű fegyverből származó hüvelyt, jelezve az 1999 utáni legvéresebb zavargások nyomait. A házak között lá tszólag
