Reggeli Sajtófigyelő, 2004. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-03-16
13 kod: EVFO/nemzetiség/BELP/VEGY fk: SK ld: Keszeli Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: Pozsony, 2004. március 15., hétfő (MTI) - Bugár Béla nagy megtiszteltetésnek tekinti, hogy a legrangosabb magyar állami kitüntetésre találták méltónak, és annak elutasítása nem a kitüntetésnek, hanem a magyar kormány utóbbi időben tanúsított magatartásának szól, vá laszul arra, hogy Budapest lefaragta a határon túli magyarok támogatására szánt költségvetési keretet. Bugár az MTInek nyilatkozva azt sérelmezte, hogy a magyar kormány "rólunk, nélkülünk döntött", jóllehet, a felek mindeddig éveken át következetesen és eredményesen állták azt az egyezséget, hogy a határon túli magyarokat érintő kérdésekben azok legitim politikai képviseletének mellőzésével soha nem születhet döntés. "Ez az egyensúly most megbillent, úgy is fogalmazhatnék, hogy a magyar kormány felrúgt a az egyezséget: lemondta a február közepére tervezett Magyar Állandó Értekezletet (MÁÉRT), majd olyan költségvetési megvonásokat eszközölt, amelyről velünk nem konzultáltak." Hangsúlyozta: - Mi nem azt mondjuk, hogy rajtunk nem lehet takarékoskodni, h anem azt, hogy mi jobban tudjuk, hol lehet rajtunk - esetenként akár többet is - megtakarítani. Mint ahogy mi tudjuk jobban azt is, hogy nem szabad szűkmarkúnak lenni. Mert most, amikor végre létrejöhetett és indulhat az önálló szlovákiai magyar egyetem, n yilvánvalóan most szorulunk a legbőkezűbb támogatásra. - Ismétlem: a kitüntetés igen megtisztelő, de itt és most nem kitüntetésre, hanem támogatásra van szükség - fogalmazott Bugár, aki a kitüntetések átadását megelőzően minden korábbi nyilatkozattól e lzárkózott és csak az után vállalkozott az elutasítás indoklására, hogy a magyar Országházban lezajlott az ünnepség. Bugár emlékeztetett rá: azt a szándékát, hogy a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjének átvételére nem vállalkozik, a köztársas ági elnök irodájával és a parlament házelnökének irodájával "a botrányt elkerülendő" szándékkal előre jelezte. vissza +++ kes/klb 14.32 LMT 150304 2301 BP0180 4 130 MTIb1064 Március 15. - Medgyessy: Bugár kitüntetése a közösségnek szólt kod: EVFO/VEGY fk: HU ld: Budapest, 2004. március 15., hétfő (MTI) - Bugár Béla kitüntetése elsősorban a szlovákiai magyarságnak szólt - mondta az MTInek Medgyessy Péter miniszterelnök hétfőn, azután, hogy a szlovákiai magy ar politikus nem vette át a Magyar Köztársaság Érdemrend Nagykeresztje kitüntetést Budapesten. "Ez a kitüntetés soha sem egy személynek szól közvetlenül, hanem annak a közösségnek, akiket képvisel, akikért dolgozott" - jelentette ki a kormányfő. Bu gár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke az MTIvel azt közölte, hogy elutasítása a magyar kormány utóbbi időben tanúsított magatartásának szól. A politikus elmondta: kifogásolja, hogy a magyar kormány a határon túli magyar szervezetek megkérdezése nélkül faragta le költségvetési támogatásukat. "Sajnálom, hogy nem jött el" - mondta Medgyessy Péter az MTInek, hozzátéve: tiszteletben tartja Bugár Béla döntését. Március 15e alkalmából Bugár Bélán kívül Kasza József, a Vajdasági Magyarok Szö vetségének elnöke és Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke kapta meg a Magyar Köztársaság Érdemrend Nagykeresztje kitüntetést. Hasonló eset 1995ben történt, amikor Melocco Miklós szobrászművész visszautasította a neki megítélt állami kitüntetést. vissza +++ bpt/kho/bko 15.45 LMT 150304 1509 Az ünnep szónokai az összefogásról „Jó magyarn ak lenni, szabad magyarnak lenni pedig még jobb” – Kitüntetések átadása NSZ • 2004. március 16.