Reggeli Sajtófigyelő, 2004. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-03-12
11 titkosszolgálat volt "vörössip kásait" emlegetik a merénylet kapcsán, ám azt talán sosem tudjuk meg, ki volt az agytröszt, s a kormány biztonsági emberei közül ki segítette az elkövetőket. A gyilkosok pere tavaly december közepe óta folyik, méghozzá ónos lassúsággal. Tárgyalása most i s szünetel, csak áprilisban folytatódik. Bizony, kevéssé valószínű, hogy a bírósági eljárás előrehaladtával végre kiderül, kik állnak a bűntény mögött. Szerbiában ugyanis bizonyos szempontból alig változott a helyzet az elmúlt négy év alatt: a maffiózók, a bűnözők továbbra is virágkorukat élik, orruknál fogva vezetik a hatóságokat. Azt tesznek, amit akarnak: a közelmúltban például brutális kegyetlenséggel számoltak le a gyilkosság egyik szemtanújával. A hatóságok mondhatják ugyan, hogy Djindjics meggyilkolá sának semmi köze az esethez, ám mégis kétkedve tehetjük fel a kérdést: ha fontos tanúról volt szó, miért nem vigyáztak rá a belbiztonságiak? E kérdésre válasz eddig sem érkezett, s várhatóan ezek után sem fog. Mindenesetre a leszámolással sikerült elérni, hogy a gyilkosok pere puszta színjátékká váljék: a többi t anú érthető módon félti saját, s családja életét, így könnyen lehet, nem mernek a bírák elé állni. Mintha mindent a maffia irányítana a háttérből. A politikusok pedig széttárják a karjukat, s nem tesznek semmit a biztonság, a közhangulat javítása érdekébe n. S még abban sem lehetünk biztosak, hogy az akarat megvan bennük. Néhány hete alakult meg az új szerb kormány. A kabinetben ugyan csak demokratikusnak mondott pártok kaptak helyet, de a vegyes, négy tömörülés alkotta alakulatot az a Szerb Szocialista Pár t támogatja ellenzékből, amely sötét módszerei révén vált híressé az ország határain túl is. "Ha Djindjics mindezt látná!…" - mondogathatják az egykori kormányfő hívei. Az új kormány élén az az egykori jugoszláv államfő, Vojiszlav Kostunica áll, aki Djin djics esküdt politikai ellenfele volt. A két politikus sok borsot tört egymás orra alá. Kettejük párviadalaiból azonban rendre a kormányfő került ki győztesen. Djindjics rendkívül fineszes politikus volt, a legreménytelenebb helyzetben is rálelt mindig az "életmentő" kiskapukra. Éppen ez a képesség hiányzott utódából, Zoran Zsivkovicsból. Kostunica láthatóan Djindjics halála után sem tudott megbocsátani az egykori nagy riválisnak. Nem sokkal azután, hogy hivatalba lépett kormánya, a szerb kabinet honlapjá ról lekerültek a Zoran Djindjicsre utaló anyagok. Az új kormány tehát minden figyelmet igyekszik elterelni a nagy elődről. Otrombaság? Kegyeletsértés? A Danas szemleírója szerint mindkettő. Ha nagyon jóindulatúak szeretnénk lenni, csupán hanyagságra foghat juk az esetet, ám Kostunica egy másik lépése arra utal: szó sincs véletlenről. Az új kormányfő kabinetje ugyanis Radeta Bulatovicsot nevezte ki a titkosszolgálat élére. Szerbiaszerte hírhedt figuráról van szó. A Zoran Zsivkovics által irányított kormány e gyenesen avval vádolta őt, hogy tudta: merénylet készül Djindjics ellen. Bulatovics egyébként Kostunica hű katonája. Előzőleg a miniszterelnök nemzetbiztonsági tanácsadója volt. Djindjics meggyilkolása után néhány héttel, április 8án őrizetbe is vették ál lamellenes tevékenység vádjával. A nyomozók szerint kapcsolatban állt a vörössipkások két vezetőjével, a máig szökésben lévő Legijával, illetve Siptarral, s közelről ismerte a halálosztag tagjait. Bulatovics három hónap után kiszabadult, semmit sem sikerül t rábizonyítani. Mindez az érem egyik oldala. A másik az, hogy a szerb közélet ma olyan, amilyen ellen Djindjics egész politikai pályafutása alatt küzdött: szélsőségekkel, ellentmondásokkal teli. Előretörtek a szélsőséges szerb radikálisok, akik tavaly d ecemberben a választásokat is megnyerték. Kormányra ugyan - elsősorban a nagy nemzetközi nyomás miatt - nem kerültek, de befolyásuk nőttön nő. Hetente mintegy 1300an csatlakoznak Vojiszlav Seselj pártjához, köztük ismert személyiségek. A taglétszám folyam atosan emelkedik a tavalyi választások óta, jelenleg 333 ezernél tart. Mindeközben Vojiszlav Kostunica bejelentette, kormánya számára nem lesz elsődleges a háborús bűnökkel vádolt személyek kiadatása a hágai Nemzetközi Törvényszéknek. A kabinet egyik ill etékese rögvest meg is nyugtatta a közvéleményt: ha Washington emiatt nem folyósítja az idei évre ígért százmillió dolláros segélyt, akkor sincs miért csüggedni, mert ezt a bevételkiesést nem érzékelik az állampolgárok. Zoran Djindjics vívmányai veszélybe kerültek. Egyelőre nincs remény arra, hogy rövid időn belül sikerül olyan politikust találni, aki a legendás politikus méltó örököse lehetne.