Reggeli Sajtófigyelő, 2004. február - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-02-28
3 Erdélyben közbeléptek volna (kimondatlanul Magyarországról – A sz erk.), s akkor az események egészen más irányba mentek volna. Kolozsvárra és Nagyváradra látogat Lamperth Mónika belügyminiszter, aki találkozásai, megbeszélései során a romániai magyar önkormányzatok előtt álló új kihívásokról tanácskozik. A miniszter Kolozsváron megbeszélést folytat Markó Bélával, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével. vissza Céllövölde Népszabadság • 2004. február 28. • Szerző: Tamás Pál Nehézkesen indul a vita a Királyhágón innen és túl az erdélyi magyar politizálás új stílusáról. A lázrózsákat a konzíliumra meghívottak, persze, látják. A betegség jellegéről és a kezelés lehetséges módozatairól azonban egyelőre inkább hallgatnak. Négy elem a receptírók figyelmébe. Taktika és stratégia. A magyar pártot a román oldalon taktikai szövetségesként min d ez idáig viszonylag könnyen elfogadták, de mintha a román elitek és a közvélemény mégsem tartaná [még?] stratégiai partnernek. Tudom, sok kormányhivatalban a delegált magyarok, a parlamenti egyezkedéseknél pedig maga a párt a legkülönfélébb területeken – a médiapolitikától a biztosítási ügyig – józan, hangsúlyozottan „eurokonform” szabályzási megoldásokkal álltak elő. S amit ezekből elfogadtak – kösse azt a többségi közvélemény bárki nevéhez, az egész ország modernizációját szolgálta. Ugyanakkor láttam ol yan kutatásokat is, melyek szerint a román közvélemény nem kis része az RMDSZt mint pártot a romániai politikai spektrum szélsőséges erejének hiszi: valamilyen NagyRománia pártnak a túlsó parton. Ezért nagyobb részben bizonyára a román média a felelős. D e ott, ahol azért a román nyilvánosságban mégis kínálkozott valamilyen tér, a kisebbségi pártnak a többségi közvéleményt mintha mégsem sikerült volna meggyőznie arról, hogy a helyi magyar érdekek megjelenítésén túl olyan nagyon más is érdekli. Hiszen az or szágos színen a román újságolvasó mindig valamilyen sérelmi ügyben találkozik vele. Szinte kizárólag kisebbségi szervezetek korábbi jogainak helyreállítása, tulajdonának visszaszerzése, a kisebbség történelmi jelenlétének szimbolikus újraépítése, oktatási és kulturális jogainak szavatolása szerepelt napirendjén. Ezek voltak és maradtak, természetesen, a kisebbségi lét kulcskérdései. De az akár jó szándékú román értelmiségi erre megvonhatja a vállát. Jójó, ez nekik láthatóan fontos, de mi közöm van nekem eh hez? Akár nacionalista alapon elutasítja, akár emberjogi vagy kulturális követelésként elfogadja e témák megjelenítését, igazán a politikai osztály még nem látja, hogy a kisebbségi ügyek gettóján kívül hol lehetne e román – magyar mozgalomnak valós játéktere az országban? S e nélkül, ugye, stratégiai partnerség nem létezik. Most, persze, hangsúlyozzák, hogy Markó Béláék a partnerek, s a radikálisokkal, akármi is történik az RMDSZen belül, nem állnának szóba. Segítenek, de nem túl sokat. A magyar népesség fog yása miatt azonban az RMDSZnek hamarosan szüksége lesz az ötszázalékos parlamenti bekerülési küszöb leszállítására. S elkötelezett román partnerek nélkül ez biztosan nem megy. A beszédmód importja vagy exportja. A romániai magyar közbeszédben az új viták at a magyarországi politikai szembenállás exportjaként élik meg. A Fidesz valóban évek óta építi klientúráját Erdélyben, „vesz meg” városi, megyei szinteken embereket, hoz ott létre átszivatt yúzott pénzekből politikai kisvállalkozásokat. A szocialistákat ez a piac korábban igazán nem érdekelte. Elkötelezett magyar szociáldemokráciát, mint ideológiait ott csak nyomokban lehetett látni, az SZDSZhez mérhető liberálisokat szervezett politikai erő ként meg egyáltalán nem. Ha a romániai magyar közéletet budapesti jelmezekbe öltöztetnénk, akkor ott a mostani szomorújátékban a Fidesz kemény szárnya próbál leszámolni mérsékelt MDFesekkel. Az RMDSZ már régóta tagja az Európai Néppártnak, néhány hete csa k megerősítették Markó Béláékat egyetlen mérvadó romániai kereszténydemokrataként. Láthatóan téved, aki kint a budapesti homokozót keresi. Mindez azonban természetesen így sem lenne lehetséges, ha a megosztó kísérlet nem épülhetne rá valamilyen sajátos erd élyi tudati tagoltságra. Nagyjából kétféle politikai világkép rajzolódik ki. Vannak, akik biztosan tudják, hogy Romániában élnek és hogy gyermekeik jövőjét végül is abban az országban kell megalapozniuk. És vannak, akik ebben már nem olyan biztosak. Ők sem akarnak elmenni, de ők nem Romániában, hanem Erdélyben vagy a Székelyföldön, s emellett valamilyen virtuális
