Reggeli Sajtófigyelő, 2004. február - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-02-26
8 A közalapítvány létrehozásáról 2002. november 19én döntött a kormány, amikor jóváhagyta az uniós csatlakozással kapcsolatos tájékoztatás és társadalmi párbeszéd al apelveit, a Kommunikációs Stratégiát (KS). A szervezet kuratóriumának elnöke Palánkai Tibor, alelnöke Somody Imre. Az uniós népszavazás után az EUKKK gazdálkodásának soron kívüli ellenőrzését kérte a kormány az Állami Számvevőszéktől (ÁSZ), amely t avaly év végén azt javasolta a kormánynak, hogy tekintse át a kö zalapítvány további működtetésének, a feladatok átcsoportosításának lehetőségét és indokoltságát a humán erőforrás- és költségminimalizálás szempontjainak figyelembevételével. Az EUKK közl eményben úgy reagált: szükség van olyan, a kormányzattól és pártoktól független társ adalmi kommunikációra, tájékoztatásra, mint amilyen az EUKK keretében történik. A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot a 2000/2001es tanév s orán indíto tta el az Oktatási Minisztérium a települési és a megyei önkormányzatok együttműködésével. Az ösztöndíj felsőoktatási intézmények hátrányos helyzetű hallgatói számára nyújt rendszeres anyagi segítséget. A pénzügyminiszter a kormányszóvivői t ájékoztatón azt is bejelentette: képviselői indítvány készül arról, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) esetében is érvényesítsék az elvárt költségvetési megtakarítást. A kormányzaton kívüli szervezetek esetében a PSZÁF volt az egye düli intézmény, amely nem csatlak ozott a költségvetési megtakarításokhoz. A kormányon kívüli központi intézmények közül minden egyes szervezet, köztük az Alkotmánybíróság, a Köztársasági Elnök Hivatala is ugyanakkora megtakarítást tartott magára nézve elvá rhatónak, mint a kormányzati szervezetek - fűzte hozzá. A kormány által meghirdetett növekedés és egyensúly stratégiáját az idén kidolgozandó államháztartási reformlépésekkel egészítik ki. Április 30áig a Pénzügyminisztérium kidolgozza azt a hosszú t ávú progr amot, amelynek keretében egy karcsúbb államháztartás jöhet létre - jelentette be a pénzügyminiszter. Mind az államháztartás kiadásait, mind a hiányt csökkenteni kell, akárcsak a magas adókat, annak érd e kében, hogy több levegő jusson a gazdasá gnak - vázolta a programot Draskovics Tibor. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) többféle módszerrel számolta ki a az államháztartási hiányt, GFS, ESA módszerrel és felmérte a költségvetés által gerjesztett keresleti hatást - felelt egy kérdésre a pénzügymini s zter. Véleménye szerint "az MNB nem beszélt a sajtóban megjelent, a tervezettnél 400 milliárddal nagyobb hiányról". "A jegybank lát bizonyos kockázatokat, ilyeneket én is látok, de azon dolgozunk, hogy ezeket mérséke ljük. A különbség abban van, hogy ezeknek a kockázatoknak a bekövetkezési valószínűségét ki hogyan ítéli meg. Helyesen jár el az MNB, ha a legkellemetlenebb változatra készít prognózist, nekem az a dolgom, hogy megtegyem a szükséges intézkedéseket, a tervezettnél nem nagyobb hiány érdekébe n" - jelentette ki Draskovics Tibor. vissza +++ bfz/gep/guz 19.23 LMT 250204 4808 BP0574 4 230 MTIk1121 Szlovákiapártok - Az MKP helyteleníti Kovács László lépését kod: kormány/nemzetiség/külkapcsolat/KULP/BELP fk: SK ld: Keszeli Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: Pozsony, 2004. február 25., szerda (MTI) - A szlovák kormányhoz tartozó Magyar Koalíció Pártja me glepetéssel értesült arról, hogy Kovács László magyar külügyminiszter, az MSZP elnöke szerdán Budapesten fogadta Robert Fico szlovák ellenzéki politikust, a Smer elnökét, aki a Teleki László Alapítvány előadój aként járt a magyar fővárosban. Fico ugyanis - nyilatkozta a TASR szlovák hírügynökség megkeresésére Duka Zólyomi Árpád, az MKP alelnöke - magyar kérdésekben soviniszta és szélsőségesen nacionalista magatartást tanúsít. A találkozó megszervezése nem volt szerencsés, nem kellett volna megtörténnie - jelentette Duka Zóly omi, aki "vakmerő durvaságnak" nevezte, hogy Robert Fico azért instan ciázott Kovács Lászlónál, a Szoci alista Internacionálé alelnökénél, hogy a magyar szocialisták támogassák a Smer csatlakozását az Európai Szocialisták Pártjához és a Szocialista Internacionáléhoz. A szlovákiai magyar politikus szerint az MKP már e lőzetesen óva intette Budapestet a találkozótól. viszsza +++ kfl/kes 21.03 LMT 250204 1305