Reggeli Sajtófigyelő, 2004. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-01-12
6 eredményét . Az ellenzéki Fico élesen tiltakozva azzal vádolta meg az alkotmánybíróság elnökét, hogy törvényellenes módon beavatkozott a népszavazás intézményébe. Mikulás Dzurinda kormányfő vasárnap az előrehozott választások kiírását célzó népszavazás szorgalma zását "tisztességtelen és inkorrekt" eljárásnak nevezte, "az alkotmány játékszabályait" kérte számon, és arra hivatkozott, hogy az alaptörvénynek megfelelően választásokat "négyévenként kell tartani." vissza +++ kes/krg 18.1 3 LMT 110104 4021 Eltemették Rácz Józsefet 2004. január 11., vasárnap - 18:00 Kishegyesen eltemették Rácz Józsefet, a vajdasági televíziós újságírás kiemelkedő egyéniségét. Hat ország televíziósai gyászolják a Duna Televízió és a Magyar Televízió volt tudósítóját. Rácz Józsefet hosszú, súlyos betegség után 58 éves korában ragadta el a halál. Újságírói pályafutásában nem ismert megalkuvást. Nem volt hajlandó hamis híreket továbbítani a kilencvenes évek elején, a délszláv háború idején sem: felmondott a ddigi munkahelyén, az Újvidéki Televízióban. Szabadúszó lett, s a Duna Televízióba, majd a Magyar Televízióba küldte kisfilmjeit, tudósításait. Alapító tagja volt a Vajdasági Magyar Szövetségnek, a Magyar Nemzeti Tanácsnak és alpolgármestere Kishegyesnek. Közben a fiata lokat tanította újságírásra, igényességre és tisztességre. Pekár István, a Duna Televízió elnöke posztumusz nívódíjjal, a Magyar Televízió pedig életműdíjjal tüntette ki Rácz Józsefet. vissza Madéfalvai megemlékezés 2004. jan uár 11., vasárnap - 18:00 A madéfalvi, 240 évvel ezelőtti vérengzésre emlékeztek Bonyhádon a hosszú menekülés után ide telepített bukovinai székelyek és leszármazottaik. (atmoszféra: harangozás) A bonyhádi katolikus templom harangja azokért a székelyekért szólt, akik 240 évvel ezelőtt a madéfalvi vérengzés áldozatai lettek, s azokért, akik menekülni kényszerültek. A szentmisét követően a Székely Parkban Kóka Rozália emlékezett az 1967es vérengzésre, amikor a szabadságjogaikért küzdő székelyek ellen a csás zári seregek támadást indítottak. - A madéfalvi véres éjszaka és a madéfalvi mártírok vére azt üzeni valamennyiünknek, erdélyieknek, bukovinai székelyeknek, akik DélErdélyben, az AlDunánál, Kanadában, Ausztráliában élnek, hogy fogjuk össze, nyújtsuk egym ás felé a kezünket és őrizzük meg önazonosságunkat. - Számunkra, bukovinai székelyek számára nagyon fontos ez az esemény, hiszen ez az esemény indította el népcsoportunknak a történetét, amely a mai napig is zajlik. A bonyhádi Székely Parkban koszorúzással ért véget a megemlékezés. vissza Kasza bírálja a szerb parlament magyar képviselőit "Eladták magukat más pártoknak" -- A mostani helyzetet azzal hasonlítja össze, amikor Fekete Elvira, Szavovics Margit és Kovács Oszkár ült a parlamenti padsorokban A hamarosan megalakuló új szerbiai parlament magyar képviselői nem fogják legálisan képviselni a vajdasági magyarok érdekeit, mert ezeket a honatyákat elsősorban annak a pártnak a programja kötelezi, amely pártnak a választási list áján jutottak be a törvényhozásba, nyilatkozta egyebek között Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke. Következésképpen ezek a képviselők nem is járulnak hozzá a magyar kisebbségi közösség jogainak védelméhez, s e jogok bővítéséhez, hangoz tatta a vajdasági magyar politikus. Ez volt az első, legdirektebb támadás a VMSZ részéről az új magyar képviselők ellen. Mint ismeretes, a Kasza vezette Vajdasági Magyar Szövetségnek nem sikerült mandátumhoz jutnia a decemberi parlamenti választásokon, s először fodul elő a többpártrendszer bevezetése óta, hogy a vajdasági magyar pártok közül egynek sincs képviselője a belgrádi parlamentben. Az a koalíció, amelyben a VMSZ más kisebbségi és regionális pártokkal együtt indult a mandátumok megszerzéséért, nem jutott át az igen magas, ötszázalékos parlamenti küszöbön, s a parlamenten kívüli párt lett. Koraiak voltak azonban az olyan nyilatkozatok, hogy "etnikailag tiszta" lett a szerbiai törvényhozás. Kiderült, hogy legalább két magyar