Reggeli Sajtófigyelő, 2004. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-01-12
4 A Vatra Romaneasca bejelentette, hogy hasonló akciót tervez ugyanezen a helyen január 24én is. Az aradi Szabadságszoborcsoport az 194849es magyar szabadságharc k ivégzett tábornokainak állít emléket. 1925ben eltávolították a helyéről, újbóli felállítása csak az elmúlt években került napirendre az RMDSZ és a (PSD) között született megállapodás értelmében. Tavaly szeptemberben a helyi építési felügyelőség felfü ggesztette az előkészítő munkálatokat. Több román politikus szerint az emlékmű sérti a román nemzeti érzéseket. vissza +++ kgf/kut 15.25 LMT 100104 2299 BP0142 4 230 MTIk1045 Romániaoktatás - erdélyi magyar középiskola i igazgatók tanácskozása kod: nemzetiség/középfokú/OKTA/BELP fk: HU/RO ld: Bukarest, 2004. január 10., szombat (MTI) - A romániai önálló magyar iskolai hálózat kiépítése alapvető feltétele annak, hogy a romániai magyar fiatalság versenyképes maradhasson - hangzott el szombaton Marosvárhelyen az erdélyi magyar középiskolai igazgatók első tanácskozásán. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) oktatási főosztálya által szervezett eseményen az anyanyelvű középiskolai oktatás helyzetéről, fejlődési irányáról folytattak szakmai vitát. A rendezvényen többek között jelen volt Markó Béla, az RMDSZ elnöke, Kötő József, ügyvezető elnök, Asztalos Ferenc képviselő, Dr. Murvai László a Nevelési, Kutatási és Ifjúsági Minisztérium főigazgatója, valam int Bálint István, a rendezvénynek helyet adó marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum igazgatója. A magyar kormányt Sagyebó László, a Határon Túli Magyarok hivatalának osztályvezetője, és Szatmári Ildikó, a Magyar Oktatási Minisztérium tanácsosa képviselte. Az erdélyi magyar iskoláknak nemcsak anyanyelvű oktatást, hanem erkölcsi útravalót és korszerű, minőségi tudást kell nyújtaniuk, a magyar fiatalok ugyanis ezáltal válhatnak a közelgő európai uniós csatlakozás nyerteseivé - mutattak rá a felszólalók. Markó Béla hangsúlyozta: az elmúlt évek küzdelmei nyomán mára kialakult a magyar oktatás fejlesztésének és intézményi önállóságának jogi kerete, amelyet a magyar közösségnek a következő időszakban maximálisan ki kell használnia. Ezáltal válik ugyanis leh etővé az, hogy a magyar értelmiség önmaga döntsön a közösséget érintő kérdésekben. Kötő József elmondta: míg 1990 előtt egyetlen magyar tannyelvű iskola sem volt Erdélyben, jelenleg már 133 középiskola működik, amelyből 58 teljesen magyar intézmény. E zt a hálózatot az RMDSZ további kistérségi iskolaközpontok létrehozásával kívánja bővíteni. A főként szórványvidékeken létrehozandó kisiskolák nagy feladata lesz, hogy minden magyar gyerek számára szűkebb környezetében biztosítsa a korszerű tudáshoz való h ozzáférést - mutatott rá Kötő. Murvai László jelentős előrelépésnek tekintette, hogy míg a kilencvenes évek elején az ipari profilú iskolák voltak többségben, ma már a humán, főként idegen nyelvet, informatikai ismereteket nyújtó intézmények vannak vez ető helyen. A magyar iskolákban folyamatosan nő a szakképzett pedagógusok aránya is. vissza +++ kgf/kut 15.47 LMT 100104 2669 BP0244 4 230 MTIk1074 Szerbia - koalíciós tárgyalások - ötpárti egyeztetés kod: p arlament/BELP fk: SZERBIA ld: Petky József, az MTI tudósítója jelenti: Belgrád, 2003. január 10., szombat (MTI) - Reménykeltő kormányalakítási tárgyalásokat folytatott első ízben egymással a szerbiai demokratikus tömb öt, parlamentbe jutott pár tja. A szombat este tartott háromórás koalíciós tárgyaláson a Szerbiai Demokrata Párt (DSS), a Demokrata Párt (DS), a G17 Plus, a Szerb Megújhodási Mozgalom (SPO) és az Új Szerbia (NV) párt vezetői vettek részt. A megbeszélése után Vojislav Kostuni ca, a DSS elnöke közölte, hogy az új szerb kormány összetétele a jövő hét végére ismeretes lesz. A volt jugoszláv államfő szerint a megbeszélésen elsősorban a kormány összetételéről, elsődleges célkitűzéseiről volt szó. Az egyik legfontosabb kérdés az volt , hogy a majdani