Reggeli Sajtófigyelő, 2004. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-01-30
19 Miért beszélünk folyamatosan politikai pártokat meghatározó b elharcokról és pozíciókról, amikor egy környezetvédelmi problémáról is vitatkozhatnánk? Mert BősNagymaros politikai kérdés. A vízlépcsőrendszer nem az, de a vízlépcsőrendszerrel kapcsolatos minden döntés és megnyilatkozás politikai természetű. Az úgyne vezett műszaki megoldásokkal is ez a helyzet. A költséges vízügyi beruházásokban érdekelt MSZPs lobbicsoportnak kárpótlást jelentene a politikailag túlságosan kockázatos visegrádi duzzasztásért, ha a Szigetközben százmilliárdokért szabhatnának új medret a Dunának, hét gáttal, hatalmas fenntartási költségekkel, beláthatatlan környezeti következményekkel. Nem hiszem, hogy az MSZP a nagymarosi gát megépítését erőltetni merné. A kényesebb kérdés, hogy mi fog történni a Szigetközben. Ez lenne a legfontosabb diplomáciai feladat a tárgyalásokon is. A jelenlegi kormány másfél éves hallgatásával az előzményekhez képest is nehezebb helyzetbe hozta a magyar tárgyaló felet. Nem hivatkozhatunk többé "ökológiai szükséghelyzetre", hiszen ilyenkor nem szokás húzni az időt. Nem bírálhatjuk a szlovák fél folyamatos időhúzását, még akkor sem, ha nekünk nem tetszik. Sőt, most már ott tartunk, hogy ők fenyegetőznek azzal, hogy a hágai bírósághoz fordulnak. Valóban, a szlovákok joggal követelhetik, hogy a magyarok végre dön tsék el, mit akarnak. A Székelyféle csapat sikertelenségének fő oka éppen az volt, hogy a szlovákok okkal remélhették, hogy egy következő magyar kormánnyal könnyebben boldogulnak majd. Mi lehet a jelenlegi helyzetben a reális cél mindkét két fél számár a? A legnagyobb problémát számunkra a Szigetköz jelenti. Itt nem csak a talajvízszínt süllyedése és az ártéri területek eredeti élővilágának pusztulása fenyeget. Ami el akart pusztulni, az lényegében már elpusztult. De megmenthető még a Szigetköz alatti kavicsrétegben őrzött ivóvízkincs. Ennek növekvő értékét a világszerte súlyosbodó ivóvízhiány korában nem kell bizonygatnom. Ahhoz, hogy megőrződjék az utánunk jövők számára, és a minősége is megmaradjon, megfelelő vízutánpótlást kell kapnia. A szakértők szerint ehhez nem elég, ha lényegesen több víz áramlik a természetes mederben - persze ez is elengedhetetlen , hanem a szlovákoknak ahhoz is hozzá kellene járulniuk, hogy az árvizek a főmederben kerüljenek levezetésre. Külön kincs az a hordalék, amit az á r sodor magával, és terít szét: ez mérsékelné a medersüllyedést, és szerves anyagban gazdag iszappal járulna hozzá a folyó éltető, építőromboló tevékenységéhez. Hogy miért tennék ezt a szlovákok? Mert erre kötelezi őket a hágai ítélet, amikor az ökológiai fenntarthatóság követelményének megfelelő vízmegosztást ír elő a feleknek! Úgy fogalmaz, mint a "biodiverzitástőzsde ügynöke", aki néha még a széndioxidkvótával és egy kis hordalékkal is kereskedik. Annyi bizonyos, én nem betonban utazom. Talán e zért nem lelkesít a hétgátas terv a szellemvasútként kanyargó vadonatúj Dunamederrel. Nekem úgy tűnt, hogy a zöld szervezetek többsége sem tudott megegyezni a terv egyértelmű támogatásában vagy elvetésében. Talán nem ugyanazt értjük zöld szervezetek en. Droppa György, Rácz Tamás és Mikolits Sándor (a rendszert tervező mérnök) eladtak a Fideszkormánynak egy olyan tervet, amit először maga Julius Binder vetett fel a vízpótlás megoldásaként. Hogyan lehetne a magyaroknak meghagyott kevéske vizet az ÖregDuna kikapcsolásával úgy kanyarogtatni a Szigetközben, hogy az ágakban mindenütt csillogjon valami. Hogy lehet? Drágán lehet. Az eredeti ökoszisztémák fenntartását szolgálja ez? Nem szolgálja. A dinamikusan változó vízviszonyokhoz alkalmazkodó, jellegében egyedülálló szigetközi élővilág lassan átalakul, degradálódik így is, úgy is, ha csak szerényebb vízkormányzási eljárásokkal élünk. Ismétlem: az elviselhető megoldás kulcsa nem a mérnökök, hanem a diplomaták kezében van.
