Reggeli Sajtófigyelő, 2004. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-01-28
9 Határozott szavakkal ítélte el a holokauszt során elkövetett szörnyűségeket az Európa Tanács két legfőbb vezetője. A holokauszt emléknapja alkalmából közzétett nyilatkozatában Walter Schwimmer ETfőtitkár rámutatott: mindenkinek kötelessége küzdeni azért, hogy emberiség elleni bűntetteket soha többé ne kövessenek el. Peter Schieder, az ET parlamenti közgyűlésének elnöke leszögezte: az antiszemitizmusról nem lehet elmondani, hogy a múlt csökevén ye lenne. A napokban egy zsinagóga üvegajtaját kövekkel dobták be Strasbourgban. (MTI) vissza Szerbia: az idővesztés kormánya A társadalom Nyugat felé tájékozódó részét partnernek kellett volna tekinteni NSZ • 2004. január 28 . • Szerző: Tanács István Kostunicának az oroszok és a franciák gratuláltak (kép: Reuters - Petar Kujundzsics) Az idővesztés kormánya lesz az új szerb kormány, mert a benne részt vevő pártok ereje nem tesz lehetővé új alkotmányt, programjuk pedig nem bi ztosítja a gazdasági felemelkedés esélyét – mondta a Népszabadságnak adott interjújában Szecsei Mihály közgazdászprofesszor, korábban több ciklusban a VMDK, illetve a VMSZ parlamenti képviselője. Az Európa felé tájékozódók számára riasztó tavaly december i választási eredmény nem azért jött létre, mert jelentősen nőtt a radikális szavazók száma: a szélsőségeseknek valamivel több mint egymilliós, nagyjából állandó szavazótáboruk van Szerbiában. 1997ben 1 millió 162 ezer szavazatot kapott Vojiszlav Seselj p ártja, 2003ban 1 millió 61 ezret. A demokratikus blokk Vuk Draskovics Szerb Megújhodási Mozgalmával együttvéve most is több mint 2 millió 198 ezer szavazatot szerzett, nagyjából annyit, mint 2000ben. Csakhogy míg akkor egy 18 pártból álló egységes szövet ség kapta ezt a szavazattömeget, addig most a demokratikus blokk szavazatai öthatfelé oszlottak. A szerb válas ztási rendszerben erősorrend szerint szétosztják a be nem jutottakra eső szavazatokat – abszurd, de igaz, hogy a vajdasági magyarok elvesző szavazatai is hoztak a radikálisoknak mandátumokat. Megkérdeztem Szecsei Mihálytól, mit várt a szerbiai társadalom a 2000 októberi események után az akkor év végén hatalomra került demokratikus erőktől, és mennyiben csalódott. A politikus szerint természetesen azt várták, hogy talpra állítják a gazdaságot, megkezdődik a fellendülés, és érzékelhetően javul az életszínvo nal. A Djindjicskormány ezt a gyors privatizációtól remélte. Nem egészen két év alatt ezer vállalatot adtak el, 1 milliárd 300 millió euró volt a privatizációs bevétel. Csakhogy Milosevics korábban egyetlen vállalatért, a jugoszláv telefontársaságért csak nem 1 milliárd eurót kapott. Ráadásul a privatizáció nem volt tiszta, az újgazdagok, pénzmosók, háborús nyerészkedők lettek tulajdonosok, és ezt nem akadályozta meg a demokratikus koalíció. Az új tulajdonosok számára előírt további befektetések nagy része nem valósult meg, ugyanígy jórészt elmaradtak a feleslegessé váló munkaerő helyzetét megkönnyítő szociális programok. A külföldi tőke a megfelelő gazdasági szabályozás híján – a mai napig nem fogadták el például a csődtörvényt – csekély arányban mert bemen ni az országba. A külkereskedelmi mérleg hiánya 5 milliárd dollárra nőtt, részben szintén szabályozási okokból. Importáltak 35 ezer tonna almát, miközben a hazai termés egy része ott rohadt el a termelőknél. Egy, a kormányzó demokrata párt politikai klient úrájába tartozó üzletember megtehette, hogy lejárt szavatosságú, feketére penészedett hallisztet importált, amitől megbetegedtek az állatok. Az extraprofitra kivetett adót jogi huzavona után nemcsak visszafizették, hanem az ügyben szereplő mobiltelefonvál lalkozónak két évre visszamenőleg napi 11 ezer euró késedelmi kamatot fizetett az állam. A privatizációs bevételt nem forgatták vissza a gazdaságba, hanem felélte a költségvetés. Eközben 2003 végére a Koszovó nélkül 7,5 milliós összlakosság körében egymill ió főre kúszott föl a munkanélküliség. Mindezek csalódáshoz vezettek a piaci reformokban és a NyugatEurópához való felzárkózásban. Megkérdeztem Szecsei Mihálytól: a demokratikus koalíció nem tudott vagy nem akart elszakadni a gazdasági alvilágtól? A prof esszor politikus azt felelte: nem tudtak, de nem is akartak, mert a vezető pártok finanszírozásában az újgazdagok vettek részt. Köztük olyan emberek, akik már a milosevicsi időkben hordták ki a pénzt a Seychellesszigeteken vagy Liechtensteinben lévő adópa radicsomokba. De nemcsak a
