Reggeli Sajtófigyelő, 2004. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-01-16
6 Az egyetem alapítói remélik, hogy a magyarországi vendégtanárok enyhítenek gondjaikon, s hozzájárulnak a színvonalas egyetemi oktatásh oz. Ha a pedagógiai és a közgazdaságtudományi kar szeptemberig megkapja az akkreditációt, a tervek szerint hatszáz elsőéves hallgató kezdheti meg a tanulmányait. – Reményeim szerint magyarországi fiatalok is lesznek köztük – tette hozzá a pozsonyi kormány miniszterelnökhelyettese. Néhány hete egyébként Nyitrán jóváhagyták a Konstantin Egyetem Nemzetiségi Karát. Szeptembertől így két helyen zajlik a magyar pedagógusképzés. vissza Szerb választások: tanulságok a Nyugatnak NSZ • 2004. január 16. A Nyugat „megdöbbenéssel” fogadta a szerbiai választások eredményét. Pedig semmi oka sincs a meglepetésre. A 90es évek eleje óta folytatott balkáni politikájának következménye volt ez. Az eredmény egyenes következménye annak, a probl éma lényegét megérteni nem akaró – vagy nem képes – politikának, amelyet a Nyugat a 90es évek eleje óta folytat a Balkánon. Ez nagymértékben hozzájárult a háborúk kitöréséhez, elhúzódásához és a konfliktusok befagyasztásához, a demokratikus értékek és int ézmények lejáratásához. Semmi csodálkozni való nincs azon, hogy a csalódott választók Horvátországban és most, Szerbiában is, nem azokra szavaznak, akik a be nem tartott ígéretek, a kicsinyeskedő segítségnyújtás, és helyenként saját elveink és értékeink ön magunk általi lábbal tiprása ellenére – egyébként helyesen és tiszteletre méltóan – kitartanak a liberális demokrácia, a piacgazdaság és az euroatlanti integráció mellett. A Milosevicsrezsim bukása után új lehetőség nyílt, hogy a nemzetközi közösség megt eremtse a régió hosszan tartó stabilitásának alapjait. Ehhez arra lett volna szükség, hogy felhasználjuk a történelem kínálta alkalmat és felülvizsgáljuk addigi politikánkat, amelynek kialakításakor jelentős korlátokat kellett figyelembe venni, hiszen Milo sevics, Tudjman és Izetbegovics – anélkül, hogy egyenlőségjelet kívánnék tenni e három politikai személyiség közé – a maga módján nacionalista, autoriter vezető volt, akivel csak korlátozott mértékben lehetett együttműködni és kompromisszumokat kötni. Az ú j éra kezdete alkalmat adhatott volna, hogy felülvizsgáljuk az akkorra már inkább problémát semmint megoldást hozó daytoni megállapodás jelentős pontjait, még a milosevicsi rendszerre hárítsuk a felelősséget a koszovói kérdés megoldásáért – magyarán Koszov ó elszakadásáért – , valamint Montenegró függetlenné válásáért, s új alapokon hozzájáruljunk a régió demokratizálódásához és gazdasági fejlődéséhez. Ehelyett tovább folytattuk a zsákutcás daytoni politikát; lebegtettük a koszovói státusprobléma megoldását, miközben nyilvánvalóan a függetlenné válást készítjük elő az ENSZ égisze alatt; működésképtelenségre ítélt államformációba kényszerítettük Szerbiát és Montenegrót – és mindehhez nagyarányú segítség beígérése mellett minimális valós segítséget nyújtottunk, különösen Szerbiának. Alapvetően félreismertük a szerbiai politikai helyzetet is. A Nyugat azt gondolta, hogy a reformok egyetlen záloga a néhai Djindjics miniszterelnök, aki valóban élére állt a változásoknak, de eközben lényegében semmi nem történt alap vető problémák megoldásában. Nem történt haladás a korrupció és a szervezett bűnözés elleni harcban – hiszen az akkori hatalom is összefonódott a szervezett bűnözés egyes csoportjaival – és olyan antidemokratikus intézkedéseket is elnéztünk Djindjics kormá nyzatának, mint a Kostunicapárti képviselők kiűzése a parlamentből. Ez nem meglepő, hisz Jelcint is ünnepeltük, amikor ágyúkkal lövette a parlamentet, Putyint is, amikor az oligarchák elleni harc jegyében letöri a sajtó- és szólásszabadságot, és állami el lenőrzés alá vonja a gazdaság stratégiai szektorait. Djindjics iránti szerelmünk azonban arra nem volt elég, hogy jelentős segítséget nyújtsunk neki, nem is beszélve az őt követő kormányzatról. Nincs tehát miért csodálkoznunk, ha a nacionalista, retrográd , populista erők a mérhetetlen csalódást és a gazdasági válságot kihasználva ilyen mértékben előre törtek. Inkább az a meglepő, hogy a szerb nép többsége mindezek ellenére is a demokratikus erőkre szavazott. Kérdés, lesze elég erejük, hogy félretegyék ell entéteiket és stabil kormányt alakítsanak. Ebben is jelentős szerepe kellene hogy legyen, a Nyugatnak,
