Reggeli Sajtófigyelő, 2003. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-12-29
kötelezte Magyarországot az alsó vízlépcső felépítésére. Ugyanakkor tárgyalásra szólította fel a feleket annak érdekében, hogy a két és fél évtizedd el ezelőtti dokumentum alapvető céljait valóra váltsák. vissza Nacionalista győzelem, demokratikus többség Seselj radikálisai nyerték a szerb parlamenti választást NSZ • 2003. december 29. Az ultranacionalista Szerb Radi kális Párt (SRS) nyerte meg az előre hozott szerbiamontenegrói parlamenti választást. A szavazatok 27,5 százalékát megszerző pártot jelenleg hágai cellájából irányítja a háborús bűnökkel vádolt Vojiszlav Seselj. Az előre hozott választásra azt követően ke rült sor, hogy saját belső vitái miatt novemberben kisebbségbe szorult és megbukott a Milosevicsrezsimet három éve elsöprő 18 párti koalíció, a DOS. A szavazást felügyelő Központ a Szabad Választásokért és Demokráciáért (CESID) a szavazatok 54 százaléká nak feldolgozása után tette közzé az előzetes, nem hivatalos eredményeket. A Nyugatbarát, reformpárti demokratikus tömb összességében a szavazatok 41,5 százalékát tudhatja magáénak: a mérsékelten nacionalistának tartott, Vojiszlav Kostunica volt jugoszláv államfő nevével fémjelzett Szerbiai Demokrata Párt (DSS) 17,4 százalékot kapott, a magát balközépre soroló Demokrata Párt (DS) 12,7 százalékot, a liberális technokrata közgazdászokból alakult G17 Plus pedig 11,4 százalékot. A Szerb Megújhodási Mozgalom (S PO) és az Új Szerbia (NS) mérsékelt nacionalista koalíciója 8,2 százalékkal végzett. A legkisebb frakciója várhatóan a Szerbiai Szocialista Pártnak lesz: a hágai törvényszék másik vádlottja, Szlobodan Milosevics által vezetett párt 7,6 százalékot szerzett. Nem érte el a parlamentbe jut áshoz szükséges, ötszázalékos küszöböt a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének, Kasza Józsefnek a nevével fémjelzett, 19 kisebbségi és regionális pártot tömörítő Együtt a toleranciáért koalíció. A hat és fél millió választópolgár a 250 parlamenti székért v ersengő 70 párt és koalíció 4245 jelöltje közül választhatott. A voksolás nagyobb szabálytalanságok nélkül zajlott. Elemzők szerint Vojiszlav Seselj győzelme valószínűleg nem lesz elegendő a kormányalakításhoz. A radikálisokkal ugyanis a nagyobb pártok ne m kívánnak koalícióra lépni – legalábbis a választás előtt ezt mondták. Belgrádi elemzők – akik részben a magas, 56 százalékos részvételi aránnyal magyarázzák a demokraták jó eredményét – elképzelhetőnek tartják emiatt, hogy a demokrata tömb alakíthat korm ányt. Ám ebben az esetben sem jósolnak stabil és hosszú életű kormányt Szerbiának: a tömböt alkotó pártok közötti törésvonalak és a megromlott személyi kapcsolatok megnehezíthetik a külföldi beruházások megnyeréséhez is elengedhetetlen reformok megvalósítá sát. Szvetozar Marovics Szerbia és Montenegrói államfő a Politika című lapnak adott nyilatkozatában reményét fejezte ki, hogy Szerbia polgárai a demokratikus politikára, az európai Szerbiára fognak szavazni. „Ha Szerbia másként foglal állást, akkor, tart ok tőle, gondok támadnak Montenegró és Szerbia viszonyában, az Európához fűződő kapcsolatokban” – figyelmeztetett Marovics.