Reggeli Sajtófigyelő, 2003. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-12-17
5 kod: PART/KULP/BELP fk: VAJDASÁG/RO ld: Petky József, az MTI tudósítója jelenti: Belgrád, 2003. december 16., kedd (MTI) - A Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) szolidaritást vállal az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal (EMNT) és támogatásáról biztosítja Tőkés László elnököt a helyi hatalommal folytatott küzdelmében az autonómiáért. A VMDP keddi közleménye s zerint jó jel, hogy az EMNT alakuló ülését egyaránt övezi a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a helyi hatalom rosszallása. Ez azt bizonyítja, hogy az autonómia eszméjének megvalósítása nemzeti érdek. Ágoston András pártja rámutat arra, hog y az EU készülő alkotmányos dokumentuma nem fogadta be a kollektív jogokat, ugyanakkor az Európa Tanács jelentéstevője, Andreas Gross kiállt az autonómiák mellett. Ilyen körülmények között a magyar diplomácia lehetősége, de felelőssége is megnőtt. Várható ugyanis, hogy a szomszédos országok, elsősorban Szerbia és Románia, körömszakadtáig ragaszkodnak majd az EUállásponthoz, s igyekeznek semmibe venni a Grossjelentést. Autentikus kisebbségi, lehetőleg egy modellre alapozó autonómiakövetelésre mindenké ppen szükség van, de a sikerhez szükséges a magyar politikai elit aktív támogatása is. "Hogy lehetséges és készség is van rá, bebizonyította Kövér László a FideszMPSZ választmányának elnöke, amikor Kolozsváron pártja támogatásáról biztosította az autonómi át követelő EMNTt" - közli a VMDP. vissza BP0103 4 130 MTIb2001 A Fidesz visszautasítja a román Szociáldemokrata Párt nyilatkozatát kod: PART/KULP/BELP fk: HU ld: Budapest, 2003. december 16., kedd (MTI) - A Fi desz a leghatározottabban visszautasítja a román kormányzópártnak, a Szociáldemokrata Pártnak az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) alakuló ülésével és annak elnökével, Tőkés László református püspökkel kapcsolatban tett, "a Ceaucescui időszakot idéző n yilatkozatát" - közölte a párt országgyűlési képviselőcsoportja kedden az MTIvel. "Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megalakulásával nem történt más, mint hogy az erdélyi magyar társadalom kinyilvánította autonómia iránti igényét" - olvasható a párt kü lügyi kabinetjének vezetője, Németh Zsolt által jegyzett közleményben. A romániai Szociáldemokrata Párt (PSD) előző nap közleményben tudatta, hogy az EMNT múlt szombati megalakulása kapcsán tájékoztatni kívánja az európai fórumokat a "magyar irredenták provokációiról", és tiltakozni készül a magyar Országgyűlésnél amiatt, hogy a FideszMagyar Polgári Szövetség "megengedhetetlen módon beavatkozik a román politikai életbe". A párt a dokumentumban úgy vélte, hogy az EMNT megalakítása, Tőkés László refo rmátus püspök elnöki minőségben, illetve Kövér László Fideszalelnök meghívotti minőségben elhangzott nyilatkozata "a magyar irredentizmus rendkívül agresszív és veszélyes megnyilvánulása Románia területén". A Fideszfrakció keddi közleményében kiemelt e: a jogaiért több mint 80 éve békésen küzdő erdélyi magyarságnak jogában áll az autonómiáért és a kisebbségi önkormányzatiságért fellépnie. Közlésük szerint jogában áll, mert Európa számos országában erre van példa, s jogában áll az Európa Tanács leg utóbbi, a kisebbségi autonómiáról szóló jelentése alapján is. "Ami Európában szabad a nemzeti közösségeknek, az nem lehet tiltott az erdélyi magyaroknak. Ami a vajdasági magyarok számára a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács létével már valóság, az a romá niai magyarság számára is indokolt célkitűzés" - írták. A képviselőcsoport felhívta a figyelmet arra: a Fidesz kezdettől fogva támogatja a határon túli magyarság autonómia iránti békés és demokratikus törekvéseit, ez a támogatás fejeződött ki a Fidesz Országos Választmánya elnökének jelenlétével az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alakuló ülésén is. "Emlékeztetjük a román kormányzópártot, hogy a Fidesz mind kormányzópártként, mind ellenzéki pártként támogatta, illetve támogatja Románia Európai Uniós in tegrációját" - közölte a frakció. Hozzáfűzte: a majdani csatlakozás előfeltételeként azonban Romániának be kell tartania a jogállamiság alapvető normáit. "Így a román hatóságoknak azonnal fel kell hagyniuk azon erdélyi magyarok erőszakos zaklatás ával, akik az ország törvényeinek betartása mellett gyakorolják alapvető emberi és politikai jogaikat" - írták.