Reggeli Sajtófigyelő, 2003. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-11-04
Határon Túli Magyarok Hivatala Sajtó és Dokumentációs Főosztály REGGELI SAJTÓFIGYELŐ i 1 2003. november 4., kedd M AGYARORSZÁG Visegrádi négyek - Mádl: folytatni kell az együttműködést az EUcsatlakozás után − „A visegrádi ors zágok (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) államfőinek közös meggyőződése, hogy az országaik közötti együttműködést az európai uniós csatlakozás után is szükséges folytatni” - mondta Mádl Ferenc hétfőn Budapesten, az államfők tanácskozása után tartott sajtótájékoztatón − "Átfogó, stratégiai célkitűzéseket illetően meg fogjuk találni a közös cselekvés, az együttműködés alapjait" - hangsúlyozta a köztársasági elnök, aki arról is szólt, hogy konkrét ügyekben a résztvevő országok érdeke eltérh et egymástól, ez azonban - mint mondta – „természetes egy nemzetközi együttműködés esetén” (MTI) Mádl és Medgyessy is levelet küldött a Teller családnak − Gyurcsány Ferenc ifjúsági és sportminiszter San Franciscóban hétfőn – már lapunk zárta után – adta át Teller Ede gyermekeinek Medgyessy Péter levelét. A kormányfő üzenetét annak személyes jellege miatt nem hozzák nyilvánosságra – mondta a Népszabadságnak nyilatkozva Simonyi András washingtoni magyar nagykövet. Gyurcsány az előzetes tervek alapján részt vett a család által rendezett ebéden, majd a magyar kormány képviseletében rövid beszédet mondott a Lawrence Livermore Laboratóriumban tartott megemlékezésen. ( Teller Ede temetését a család saját körben rendezte.) (Nsz 2.o.) http://www.nol.hu/ Ígéretes gazdasági nyitás India felé − Magyar – indiai megállapodások − India a világ egyik feltörekvő gazdasági hatalma, a világ második legnépesebb állama évente hathét százalékos gazdasági növekedést produkál. Ennek fényében te rmészetes, hogy a gazdasági együttműködés állt Medgyessy Péter kormányfő indiai megbeszéléseinek középpontjában. - India hatalmas piac és rendkívüli lehetőségeket biztosít. Látogatásommal a konkrét üzletekhez szükséges politikai bizalmat szeretném megterem teni – mondta a magyar miniszterelnök, aki hétfőn tárgyalt indiai kollégájával, Atal Behari Vadzspajival. Medgyessyt fogadta Abdul Kalam államfő is (Nsz 3.o.) http://www.nol.hu/ A kisebbségek ne m visegrádi téma − Az eddiginél gyakorlatiasabb, eredményorientáltabb visegrádi együttműködés mellett tett hitet a magyar, a szlovák, a cseh és a lengyel államfő a tegnapi budapesti V4es csúcstalálkozón, a 1 a Magyar Nemzetből szemlézett cikkek a lap internetes oldalán egy hetes késéssel olvashatók