Reggeli Sajtófigyelő, 2003. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-11-07
18 "elvitte" a tőkét, a reményeket, a bizalmat. Illyefalván mára egy mikrovilágot építettünk fel, de nem keverjük össze a karitatív munkát a gazdasági tevékenységgel. Utóbbi a LAM Alapítvány körül csoportosul. Nem ajándékot osztogatunk, hanem visszatérítendő kedvezményes hiteleket nyújtunk, azaz minden úgy működik, mint egy valódi piacgazdaságban. Akik ebben részt vesznek, tudják, hogy önmaguknak is teremtenek. Csak így lehet tovább haladni. : És a karítatív munka? : A karitatív munkáért és a fiatalság nevelésének céljából hoztuk létre ugyancsak 1992ben a KIDA Alapítványt, amelynek három fő tevékenysége van. Az első az ifjúság nevelése különböző, nekik szóló rendezvényekkel. A másodi k az Európában egyedülálló gyermekfalu működtetése - nyolc éve olyan házaspárok nevelnek itt gyerekeket, akiknek egészségi okokból nem születhet sajátjuk. Jelenleg hét család él nálunk, huszonkilenc gyerekkel. A harmadik, hogy iskolába küldünk olyan gyerek eket, akik a szegénység miatt nem tudnák ezt megoldani. Naponta kilencszáz gyereket etetünk a megyében, a régióban, akik azért, hogy kapjanak meleg ebédet, elmennek iskolába. : Sikerül itthon tartani a fiatalokat? : Tíz év alatt 430 fiatalt taníttattunk ki Svájcban, egy farmergazda mellett, és egy sem maradt kint közülük. Nem vagyunk kalandor természetű nép, hogy elmenjünk, ha itt van értelme az életnek. A fiataloknak felnyitjuk a szemét, lehetővé tesszük, hogy szétnézzenek a világban. Ahhoz, hogy visszajöjjenek, és a tapasztalataikat itthon hasznos ítsák, támogatni kell őket. Az alapítvány nemcsak a világot és a lehetőségeket mutatta meg, hanem ha ötletük volt, akkor segítséget nyújtott nekik a megvalósításban. : Nem meglepő, hogy a Sapientia Alapítványnak is az élére állt. : A Sapientiát muszáj volt létrehozni. A sorozatos ígérgetésekből, hogy lesz önálló erdélyi magyar egyetem állami támogatásból, nem lett semmi. Több helyszínen működik, egyszerre nő a tanszemélyzet az épületek számával, az infrastruktúrával - ez néha súrlódást, üresjáratokat okoz. A legfontosabb azonban, hogy az erdélyi köztudatban úgy szerepel, hogy ez az egyetem a miénk. Ezt támogatni kell. Tonk Sándor halála után kerültem a kuratórium élére. A történelmi egyházak vezetői úgy gondolták, ha már több alapítványt sikerült menedzselni , akkor talán ebben is tudok segíteni. Nekem ez igazából nem hiányzott... : De nem mondott rá nemet. : Elvállatam, de Illyefalvát nem hagyhattam el. Kolozsvár innen háromszáz kilométerre van, hetente háromszor teszem meg az utat. Rendkívüli erőfeszítést kí ván ez, ám abban reménykedem, hogy ezekben az években sikerül ott is egy kicsit rendet teremteni. Praktikus gondolkodással és morális tartással megalapozhatjuk az egyetemet. : Újabb egyetemi helyszínek? : Egyelőre nincs több forrás arra, hogy újakat hozzun k létre, a meglévők erősítése a feladat. : A román állam támogathatná az alapítványokat? : Nyugodtan beszállhatna, ha akarna. Ma már megengedik a törvények. Ezzel mi nem számolunk, örülünk, ha hagyják, hogy azt tegyük, amit akarunk - ez is nagy segítség. 1 99495ben sok bajom volt az ellenőrző hivatalokkal, de minden pert megnyertünk. Egy erdélyi magyar vezetőnek két fontos dolgot be kell tartani: az egyik, hogy erkölcsileg, a másik, hogy anyagilag tisztának kell lenni. Ha ez így van, bátran vállalhat bármi t. Ha nem, akkor mindig zsarolható lesz, és nem tudja a közösség érdekeit képviselni. : A románokat is segítik? : Együtt élünk, egy országban, és nem lehet úgy fejleszteni, hogy az egyik nagyon lent marad, a másik meg nagyon felemelkedik. Például a LAM Ala pítványnál soha nem kérdezik meg, hogy ki hová tartozik. Kovászna megye lakossága 70 százalékban magyar, 25 százalékban román, és mi 25 százalékban románoknak is adtunk hiteleket - bár soha nem válogattuk ki, hogy meglegyen az arány. Az is igaz, hogy nem ú gy osztottunk, ahogy általában a román rendszerben szokás, hogy az igazgatónak, a vezérnek, a befolyásos embernek adnak kedvezményes hitelt, másnak meg nem. Nálunk más a mérce, ezt megszokták és tisztelnek is érte. : Mi lesz a következő állomás? : Nem tudo k annyit élni ebben az életben, ahány terv van a fejemben. Most hoztunk létre egy újabb alapítványt, a Diakóniát, amely Erdélyszerte vállalná, hogy a református egyház keretében minden városban, nagyobb régióban jöjjön létre olyan műhely, ami - kicsit kil épve az egyházi keretekből - a szociális szférában tevékenykedne. Megszerveznék a házi beteggondozást és az időseknek, a fogyatékosoknak szánt intézetek felállítását. Kolozsvár a székhely, onnan indulna ki a hálózat. : Mi a titka erőfeszítéseik sikerének? : Sokszor mondják, hogy csoda, ami itt történik. Ezt visszautasítom, mert akkor nem lehetne "szaporítani", nem lehetne más helyen létrehozni. El lehet mondani, hogy anyagilag ez és az kell hozzá. De mi szükséges igazából? Legalább egyetlen olyan ember, aki hiszi, hogy a világban nem a politika, nem a gazdaság, nem a hatalmasságok a legerősebb hatalom, hanem az Úristen. Ez hit kérdése. A hitet akartam visszaadni az embereknek, mert ha tudunk hinni, akkor minden működik. Fontos, hogy az ember örüljön a mának, a pillanatnak. Történelmünk nem volt gazdag olyan százéves, nyugodt időszakokban, amikor teremthettünk volna kedvünkre. Nekünk mindig évek, legfeljebb évtizedek jutottak a nyugalomból. Bethlen Gábornak tíz éve volt, ám mennyi minden következett belőle! Ma is így van ez. Hemingway öreg halásza a nagy halat várja, és amikor végre kifogja, azt látja, hogy csak a csont maradt belőle. Mire megjön a hal, elmúlik az élet. Minden napnak megvan az üzenete: elvégeztük
