Reggeli Sajtófigyelő, 2003. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-11-03
7 Chaabane tunéziai felsőoktatási miniszter meg is f ogalmazta a helyiek aggodalmát: az EUtámogatások mértéke a csatlakozó országok esetében 545 euró lakosonként, míg a mediterrán térség esetében ez az arány csak 14 euró. Voltak felszólalók, akik amiatt tartották fontosnak az EU és a mediterrán térség kapcs olatainak fejlesztését, mert az unió innen merítheti munkaerőutánpótlását. Európa lakossága rohamosan öregszik, 2040re elengedhetetlen lesz, hogy a hiányzó munkaerőt a földrajzilag közel eső földközitengeri térségből importálja. Baráth Etele politikai államtitkár, a Nemzeti Fejlesztési Terv és EUtámogatások Hivatalának elnöke Tuniszban elismerte, hogy a most zajló keleti bővítés pénzforrásokat és jelentős szervezési energiát köt le Brüsszelben, mégsem mondható, hogy az EUbővítés elszívja a levegőt a F öldközitenger térségétől. Sőt lehetséges és ajánlatos a Maghrebországokkal évtizedekkel ezelőtt kialakított kapcsolatok felújítása – már csak azért is, mert az újonnan csatlakozóknak a kezdeti időben alighanem a periférián nyílnak lehetőségei, és nem a k özpontban. Célszerű az EUval társulási viszonyban lévő térségben megméretni magukat, ott, ahol egyszer már pozíciókat szereztek. vissza Magyarba vízummal A nap témája Kárpátalja és a Vajdaság magyarjai egyelőre otthon maradtak. Szombat óta Magyarország bevezette a vízumkényszert két szomszédjával szemben, és bár igyekszik minden kedvezményt érvényesíteni, a sorban állás és a kellemetlenségek visszariasztják a látogatókat. A mindenszentek és a halottak napja ellenére rendkívül gyér volt a határforgalom azon a két határszakaszon, ahol péntek óta Magyarország bevezette a vízumkényszert. Sem SzerbiaMontenegróból, sem Ukrajnából nem jöttek tömegesen sírlátogatásra az emberek, holott a határőrség korábban erre készült. Mi nden jel szerint a határon túli magyarok, akiknek rokonai vannak eltemetve Magyarországon, még az ünnepek előtt megoldották a látogatást. Az átlagos forgalomnak a felét regisztrálták. A hét vége volt az első tesztje annak, hogy Magyarország képese olyan módon csatlakozni az Európai Unióhoz, hogy a határon túli magyarság ennek nem látja kézzel fogható kárát. Mivel a kétmilliós magyarsággal rendelkező Románia már korábban lekerült a schengeni térségbe csak vízummal utazható országok listájáról, Szlovákia pe dig Magyarországgal együtt csatlakozik, a probléma Ukrajna és SzerbiaMontenegró esetében merült fel. A vajdasági magyarság korábban nagy erőkkel dolgozott azon, hogy kettős állampolgárságot kapjon Magyarországtól. Erre reményt adott, hogy a szerb miniszte relnök, Zoran Zivkovic Szabadkán, Medgyessy Péter társaságában kijelentette: nem lát problémát abban, hogy a vajdasági magyarok kettős állampolgárságot kapjanak. Később azonban Magyarországon már azt mondta, ellenzi az etnikai alapú kettős állampolgárságot . Utóbbi mondataival nagy csávából húzta ki a magyar diplomáciát, nem véletlen, hogy az újvidéki Magyar Szó egy cikkében már azt állította, Zivkovics éppen magyar rábeszélésre változtatott álláspontján. Ezt a Külügyminisztérium cáfolta. A megoldás pedig m ind Szerbia, mind Ukrajna esetében az lett, hogy Magyarország a legnagyobb kedvezményeket adta meg a vízumkiadáskor, és elérte, hogy a magyar állampolgárok továbbra is vízum nélkül utazhassanak, sőt Ukrajna esetében már semmilyen meghívólevél vagy hasonló nem kell, csak az útlevél. A beutazók számára könnyítés például, hogy indokolt esetben az ingyenes vízum a kijelölt határátkelőkön is beszerezhető. Tegnap délutánig összesen 18 ilyet adtak ki, ebből tizennégyet a Záhonynál Magyarországra belépő szerb birk ózócsapatnak, amely kihagyta a számításból a vízumkorszak beköszöntét. "Igény több lett volna, de egy vízumhoz az útlevélen kívül fényképre is szükség van, ezt pedig a határon nem tudták megcsináltatni az utazók” - mondta el lapunknak Orodán Sándor, a hatá rőrség szóvivője. Két nap alatt 90 embert fordítottak emiatt vissza. A vízumkényszer bizonyos kellemetlenséggel jár a két szomszédos ország lakói számára, akiknek a konzulátuson kell beszerezniük az egyéves időtartamra, de azon belül 180 naponként csak 90 nap tartózkodásra feljogosító úti okmányt. Jó esetben a kérelem benyújtásától számított másfél órán belül is megkapható a vízum. Hogy mire elég ez a másfél óra? A határőrség szóvivője szerint éppen arra, hogy a vízumkérőt regisztrálják, így ha igény van rá, a belépéskor a határőrség azonosítani tudja az utazót. Orodán