Reggeli Sajtófigyelő, 2003. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-11-06
10 betervezett keretéből 3,5 millió forintot vonna el a siketek és nagyothallók egyesületének támogatására. Ugyanc sak a Terror Házának szánt 315 milliós keretet csökkentené két képviselő 40 millió forinttal, hogy az 56os Intézet munkáját támogassák. Bizottsági módosító indítványt szavazott meg a testület az Országgyűlési Biztosok Hivatalának jövő évi költségvetésével kapcsolatban. Az emberi jogi bizottság 135 millió forintos többletet tartanak indokoltnak a hivatal működéséhez. vissza A legfelkészültebb Szlovénia 2003. november 5. - 16:16 Az Európai Bizottság jóváhagyta a csatlakozó és a tagjelölt országok felkészülését értékelő éves jelentéseit. A jövő májustól taggá váló 10 államnál összesen 39 témában találtak lemaradásokat. Ezek közül Magyarországon négy dolgot hiányoltak. Mindenekelőtt azt, hogy még nem működik az uniós mezőgazdas ági támogatások kezeléséért felelős hivatal, nem épült ki az integrált igazgatási és ellenőrzési rendszer, nem megfelelő a vidékfejlesztés, és nem javultak az élelmiszerfeldolgozó üzemekben érvényesítendő egészségügyi normák. A legnagyobb mértékű elmaradá sokat Lengyelországnál állapította meg a bizottság, a leginkább felkészültnek pedig Szlovénia tekinthető. vissza Készítette: Boér Krisztina, Balogh Zsuzsanna és Csoma Sándorné - i a Figyelőben előforduló rövidítések: - Nsz = Népszabadság - MN = Magyar Nemzet - MH = Magyar Hírlap - Nszv = Népszava - MaNcs = Magyar Narancs - MF = Magyar Fórum - ÉS = Élet és Irodalom - VH = Vasárnapi Hírek - Vg = Világgazdaság - Ng = Napi Gazdaság - BN = Budapesti Nap