Reggeli Sajtófigyelő, 2003. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-11-06
7 A tíz belépőről és a három tagjelöltről szóló értékelés szerint a bővítés jól előkészített az EU szempontjából, a hiányosságok pótlása az érintett országok saját érdeke. Romano Prodi, az Európai Bizottsá g elnöke és Günter Verheugen bővítési EUbiztos tegnap Brüsszelben nyújtotta be az Európai Parlamentnek a tíz jövő májusban belépő tagállamról szóló (immár utolsó) országjelentést. A korábbi „bizonyítványoktól” eltérően a mostani, úgynevezett monitoringért ékelés kifejezetten a hiányosságokra összpontosít. Ezzel együtt megállapítja: Magyarország és kilenc másik csatlakozó felkészült a jövő májusi belépésre, és várhatóan nem kell majd egyiküket sem védzáradékkal kizárni valamely közös politikából. A Magyaror szágról készült hatvanoldalas, tételes értékelés 35 kisebbnagyobb területen kér számon jogszabályi vagy gyakorlati intézkedést. Ezek közül a legfontosabb a négy „piros jelzés”, azaz ennyi súlyosan elmaradó terület van: az agrártámogatások kifizető ügynöks ége, a mezőgazdasági Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer működtetése, a vidékfejlesztési intézményrendszer, valamint egyes élelmiszerbiztonsági normák teljesítése. A kisebb súlyú hiányosságokat mutató, „narancssárga jelzések” száma 31, és ez is a mezőgazdasággal kezdődik: várják a bortörvényt és a növényvédő szerek új szabályozását. (Ezek híján késhet az EUtámogatások kiutalása Magyarországon – figyelmeztet az Európai Bizottság, amelynek jelentése a még nem teljesen kész és beüzemelt intézményren dszert egyelőre nem létezőnek tartja. Mint jelentettük, az FVM szerint minden időben készen lesz. – A tud.) A régiós pénzek átvételét nehezítheti a közbeszerzési törvény csúszása, a pénzügyi felügyelet késése, a települési hulladékgazdálkodási hiánya és a z államigazgatási reform halasztódása. Mindegyik uniós pénzalap felhasználásának szempontjából gondot okozhat a viszonylagos a szakemberhiány és a gyakori, sokszor átláthatatlan kádercsere. Várnak több más törvényt is, a diszkrimináció tilalmától a gyógysz erforgalmazásig. A pénzügyi ellenőrzés, a versenypiaci felügyelet és a régiók helyi felkészülése javult, de még nem eléggé. Kifogásolják a médiatörvény egyes részeit. Bel- és igazságügyi téren minden rendben, teendők a határőrizet és menedékjog körül maradtak. Az értékelés ben ismét szerepel a korrupció és a pénzmosás. Eszerint az ellenük való fellépés erősödik, a jogszabályi és intézményi keretek megfelelnek az uniós követelményeknek, de javítani kell az együttműködést az EU csalásellenes szervével, és tisztább helyzetet ke ll teremteni a mentelmi jog körül. Javult az igazságszolgáltatás megítélése, nőtt a bírák bére is – értékeli a jelentés. Semleges hangnemben jelzi a jegybank, az ügyészség, a pénzügyi felügyelet és a közmédia függetlensége körüli zavarokat. A PSZÁF kapjon szabályozói hatáskört is – kéri a brüsszeli testület. A gazdaságpolitikában méltányolják a közkiadások visszafogására utaló fordulatot, kifogásolják viszont az árfolyampolitika következetlenségét. Hiteles törekvések vannak a nyugdíj- és az egészségügyi re ndszer reformjára – méltányolják. A határon túli magyar kisebbségek kedvezménytörvényéről a jelentés elismeri, hogy a jogszabály az uniós normáknak megfelelővé vált. Az alkalmazásáról azonban tovább kell tárgyalni az érintett szomszédokkal – úgy, hogy a törvény végrehajtása is teljes mértékb en összhangban legyen az EU jogszabályaival. Noha hivatalos sorrend természetesen nincs, a komoly hibák számának szempontjából Magyarország a tízek közül hátulról a negyedik. Szlovénia mindöszsze egy piros jelzést kapott, a legtöbbet pedig Lengyelország, amely kilenc fontos területen nemcsak elmarad, hanem a jelek szerint nem is igyekszik pótolni mulasztásait.