Reggeli Sajtófigyelő, 2003. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-11-29
12 Egyetértést mindezekben nem várok, de töprengést igen. vissza EU: előrelépés a kisebbségek ügyében Magyar Hírlap 2003. november 29. Szerző: Rockenbauer Nóra Túlélte az első kört az uniós alkotmány vitáján a kisebbségek jogaira vonatkozó szövegjavaslat, így egyre nagyobb az esélye, hogy Magyarország kérése legalább részben teljesüljön. Az uniós külügyminiszterek tegnap kezdődött konferenciáján csak a spanyolok jelezték, még változtatnának a szövegen - mondta Kovács László külügyminiszter. Pénteken az EU soros elnöki tisztét ellátó olaszoknak az alkotmány tervezetét módosító legújabb javaslatait tárgyalták meg a tagállamok külügyminiszterei. Ezek egyike volt az a kiegészítés, mely az alkotmány prea mbulumában az uniós alapértékek között említené a kisebbségekhez tartozók jogainak tiszteletben tartását. Ez a szöveg két ponton is eltér az eredeti magyar kéréstől, mely a nemzeti és etnikai kisebbségek kollektív, és nem egyéni jogait szerette volna kieme lt védelemben részesíteni. A kérést többen ellenezték. Az olaszok azonban olyan szöveggel rukkoltak elő, amelyet nehéz elutasítani, és a magyar politikusok itthon eredményként tudnák felmutatni. Ez pedig lényeges ahhoz, hogy könynyebben tudják majd elfoga dtatni az emberekkel az alkotmányt. Kovács László értette az üzenetet, és tegnapi nápolyi sajtótájékoztatóján az MTI szerint kijelentette: ehhez a szöveghez "hozzá sem szabad nyúlni, ez az elérhető maximum”. A külügyminiszter teljes képet adott arról, hog y ki, miként viszonyult a javaslathoz: a lett, az észt és a szlovák fél végül is tudomásul vette, a román miniszter a magyarromán együttmûködést méltatva hangsúlyozottan támogatta, ahogyan Ausztria, Finnország, Szlovénia, Málta, Belgium és Dánia, sőt Néme tország is. Franciaország nem hozta szóba a kérdést, és csak a spanyol külügyminiszter hangoztatta, hogy bár tudomásul veszik a magyar igényt, jogi szempontból pontosabban megfogalmazást vár. Lapzártáig több, az intézményi, azaz a hatalommegosztásról szól ó kérdést nem érintő ügyről beszéltek a külügyminiszterek, akik vacsora közben a közös kül- és védelmi politika kérdéseit vitatják meg. A britek csütörtökön már fenyegetőleg szóltak arról, hogy ha ezekre a kérdésekre is kiterjesztik az alaptörvényt, akkor megvétózzák azt. Bár a vita még nem dőlt el, egy kérdésben a franciáknak és a németeknek sikerült kompromisszumra jutniuk a britekkel. Ez lehetővé tenné, hogy az EU a NATOtól függetlenül legyen képes hadseregének fellépéseit megtervezni és irányítani. De a NATO vezető szerepét mindenképpen megőrizni akaró briteket megnyugtatandó, minden krízishelyzetben először az északatlanti szövetség dönthetne, és csak ha nem akar beavatkozni, akkor lépne az unió. Az elképzeléseket még egyeztetik az Egyesült Államokkal . Az olaszok az alkotmány legvitatottabb kérdéseit egyelőre megkerülték, az állam- és kormányfőkre bíznák megoldásukat. A lengyel külügyminiszter megismételte, hogy ha a szavazati arányok kérdésében nem térnek vissza a nizzai szerződéshez, akkor elbukhat az alkotmány. Függőben maradt az is, hogy lehessene minden tagállamnak saját biztosa. Így egyelőre a Magyarország számára talán legfontosabb kérdés még vesztésre áll. vissza Készítette: Boér Krisztina, Balogh Zsuzsanna és C soma Sándorné i a Figyelőben előforduló rövidítések: - Nsz = Népszabadság - MN = Magyar Nemzet - MH = Magyar Hírlap - Nszv = Népszava - MaNcs = Magyar Narancs - MF = Magyar Fórum - ÉS = Élet és Irod alom - VH = Vasárnapi Hírek - Vg = Világgazdaság - Ng = Napi Gazdaság