Reggeli Sajtófigyelő, 2003. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-11-28
9 Sok éven át Bukarestben tévéműsorokat készítettem, majd a kilencvenes évektől rendszeresen tévékritikákat tettem közzé a romániai magyar sajtóban, egy ideig a marosvásárhelyi Népújságban, később a bukaresti Rom ániai Magyar Szóban. Akik olvasták írásaimat, tudják, hogy soha nem voltam a Duna TV fogadatlan prókátora, többször szóvá tettem egyes műsorok, például a híradók avíttságát, vontatottságát, és azt is, hogy rendszeresen „alulnézetből” reflektálnak mindarra, ami Erdélyben történik, magyarán: siratják „a pusztuló Erdélyt”. Akár sértődöttnek is illene lennem, mert többször felajánlottam tévés tapasztalataimat, szerettem volna munkatársukká válni, Marosvásárhelyről „bedolgozni”, de semmiféle biztatást nem kaptam . Legutóbb az erdélyi kisvárosokból beindított adások szerkesztőjének javasoltam egy olyan sorozatot, amelynek az lett volna a címe, hogy Találkoztam boldog erdélyiekkel is... (Ezennel levédem legalább ilyen formában a sorozatcímet, hátha majd valakinek sz üksége lesz rá.) De újfent elutasították az ötletemet. Ezzel csak azt akartam meggyőzően illusztrálni, hogy semmilyen kegyet nem kaptam soha a Duna Televíziótól, tehát nem érdekem, hogy védjem a Dunamundér becsületét. És mégis... Jut eszembe az a számtal an alkalom, amikor foggalkörömmelújságcikkekkel védtük a Dunát, amikor elterjedt a híre, hogy meg akarják szüntetni. Tudom, milyen komoly erőfeszítéseket tett sok erdélyi faluközösség azért, hogy kábelrendszert szereltessenek fel a házakba, és éveken át a Duna TV jelentette számukra az identitásőrzés legfőbb eszközét. Tudom továbbá, hogy a Duna TV könyveket hozott Erdélybe, nem keveset. Hogy rengeteg szerkesztőnéző találkozót szerveztek, amelyekről hazavitték a javaslatokat, és lelkiismeretesen próbálták azok szerint változtatni rovataikat. A kívánságműsorok keretében kapcsolatot teremtettek a nagyvilágban szétszórtan élő családtagok között. És még számtalan példával lehetne igazolni azt a közszolgálatiságot, amit a Duna TV az elszakított országrészekben magára vállalt akkor, amikor más magyar média nem tette ezt. Amikor a Fidesz megnyerte a választásokat, a Duna TV is a befolyásuk alá került. Több kritikában szóvá tettem, hogy túl evidenssé vált a televízió politikai irányítottsága. Energikus, fiatal csa pat végzett némi tisztogatást a szerkesztőségekben, műsorokban. Tudomásom szerint a következő, baloldali politikai fordulat viszont nem vezetett hasonló belső megrázkódtatáshoz. A politikai megbicsaklások azonban nem rám, nem is ránk, erdélyiekre tartoznak . De az már igen, hogy a csúcsvezetőségtől szinte függetlenül a Duna Televízióban hosszú évek óta olyan önálló műhelyek működnek, amelyeket most egy legyintéssel leírni éppen olyan felelőtlenség, mint azt hinni, hogy ha a magyar kormány kiadja az ukázt: le gyen önálló erdélyi magyar, egész napos műsort sugárzó televízió, akkor ez valóban hipphopp létre is jön, és másnaptól olyan lesz a kínálata, amiért érdemes egyik napról a másikra feláldozni a Duna TVt – szőröstülbőröstül. Márpedig ha elveszíti azt a sz erepét, hogy nekünk szóló műsort készítsen, akkor valóban elnémulhat a Duna, mert Magyarországon a nézők alig több mint 1 százaléka igényli a kulturális tévé műsorát, amivel európai díjat is nyert az ilyen típusú tévék mezőnyében. Rosszindulatú, tendenció zus megfogalmazásnak érzem azt, hogy a Duna legutóbbi műsormódosításakor, amit úgy hirdettek meg, hogy „cseppnyi változás”, lényegében „ciáncseppek” kerültek a Dunába. Tudtommal a ciáncseppek nem a Dunába kerültek, hanem a Tiszába, és nem Magyarországról c söpögtették a ciánt a mi tudatunkba, hanem egy romániai gyár loccsantotta azt a keletmagyarországi folyóba. Ha csak áttételesen is, de a ciántragédiára utalni a tévés polémia során, más célt nem szolgálhat, mint a Duna Televízió gyors diszkreditálását. A „cseppnyi” változtatáskor és utána a „dunások” megpróbálták a lehetetlent: úgy készíteni továbbra is kulturális tévéműsort, hogy az megfeleljen az általános televíziós elvárásoknak: legyen mozgalmas, szórakoztató, lenyűgöző, figyelemfelkeltő, fiatalos és i sten tudja még milyen a kínálat. Csakhogy egyszerre minden elvárásnak megfelelni – ez a világon még egyetlen tévének sem sikerült. Viszont látni kell, hogy új rovatok születtek, a híradó is némileg közelebb került az általános hírműsortrendhez. Ami nem lát szik a képernyőn, de tény: a Duna TV sokat javított prmunkáján. Naponta információkkal, műsorajánlókkal bombázzák a szerkesztőségeket, és alkalomadtán az erdélyi újságok valóban felhívják a figyelmet egyes nívós műsoraikra. Tibori cikke szerint „elégedet lenséget szült az is, hogy Erdélyből 101520 éve elszakadt – sokszor előítéletektől sem mentes – személyek magyaráznak román belpolitikai összefüggéseket, az erdélyi magyarságon belüli ellentéteket, s Budapestről oktatják ki az erdélyi magyarságot arról, hogy hogyan kell cselekednie”. Több mint furcsa ez a felvetés. Ugyanis sok évvel ezelőtt az erdélyi fontos emberek azt
