Reggeli Sajtófigyelő, 2003. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-11-21
6 egész kontinenst, lebontva az intellektuális és pszichológiai korlátokat, ame lyeket korábban nem sikerült leküzdeni. Minden ország, minden nemzet, minden állampolgár joggal kíván e közös vállalkozás részesévé válni. Mind a maga meggyőződéseivel vesz részt ebben a vitában, amely már állandó sajátja e közösségnek, s kiterjed életéne k minden területére. A demokrácia EUszintű fejlesztése alapvetően fontos, de kényes feladat. Lényegénél fogva hozzájárul az európai identitás erősítéséhez, de közben folyton, minden téren tekintettel kell lenni egymásra, a fájdalmas múltra, a heveny érzék enységekre. Váratlan félreértések mindig okozhatnak bajt. Európa jövője a szellem és lélek eme éberségén múlik. Nyilvánvaló, hogy a közvélemény, a közhivatalok viselői és a politikai pártok semmit sem nyerhetnek abból egyetlen tagállamban sem, ha egy orsz ág megpróbál a másik fölé kerekedni, valamilyen kizárólagos, uralkodó modellt követel, új ideológiai kötélhúzásba kezd, üres gyanút hangoztat, vagy demagóg módon kritizálja az új intézményeket és a közös szabályokat. A helyes gyakorlat szabályai már rögzül tek az emberek fejében, még ha talán nem is mindig tükröződnek viselkedésükben. E szabályrendszer további szilárdítása egész Európának javára válik. A vallás központi kérdés ebben a tekintetben, mert Európában a kereszténység az egyénről alkotott alapelké pzelés forrása volt. Paradox dologról van szó, hiszen a hit meghatározó módon alakította az európaiak tudatát, de szerepe volt a konfliktusokban is. Történelmileg nézve a vallásháborúk hozták létre az európai bűntudatot, és a viszonylagos vallásbéke megter emtése volt Európa első polgári egyezsége. Az országok eltérő fejlődési útja, a felvilágosodás terjedése, az ipari forradalom, a gyarmatosítás, az ideológiák megjelenése és térnyerése, a kelet – nyugati szembenállás és a gazdasági újjáépítés prioritása az e gyes országok életének és az egyéni lelkiismereteknek a magánszférájába szorította vissza a vallási kérdést. Ám minden arra mutat most, hogy az európai társadalmak szigorúan szekularista elképzelésének megvannak a maga korlátai. Az ideológiai elnyomás megs zűnése és a fundamentalizmus térnyerése segít a való helyzet jobb megértésében: Európa egyik legsajátosabb vonása a politika és a vallás rugalmas szétválasztása és a vallásszabadságnak – mint az egyéni önkiteljesedés és a gazdagodó társadalmi élet feltétel ének – teljesen akadálytalan gyakorlása. E szétválasztás folyamatos párbeszédet indított el, amely most a közjó része, s amelyet maguk az egyházak is elfogadtak, sőt igényeltek. Magának a tudománynak az eredményei is arra köteleznek bennünket, hogy hangsú lyozzuk az emberi lény transzcendenciáját, szavatoljuk elidegeníthetetlen méltóságát. Olyan nagymértékben különböző jelenségek, mint a nemzedékek közötti tapasztalatátadás válsága, a vallásüldözés következménye és a kommersz médiaszubkultúra – mind arra in dították a legtüzesebb szekularistákat is, hogy elfogadják azt a tételt, amely szerint a vallások figyelmen kívül hagyása fenyegetéssé vált minden ország életére és kohéziójára s Európa építésének teljes kibontakozására. A kollektív tudat erősítésének mun kája elkezdődött, s ezt határozottan folytatni kell, mert oly sok dráma, oly sok kizárólagosságigény után ma a legjobb feltételek között folytatható. – Az emberi jogokkal kell kezdenünk, ezek tartalmának fáradhatatlan kutatásával. Ez a kutatás több mint k ét évezreden át fokozatosan alakította az európai tudatot, amely az összekapcsolt keresztény és a humanista hagyományból támadt. Az európai identitás e két összetevője átvészelt minden válságot és drámát, egyik sem tudta átadni őket az enyészetnek. E két t ényező szétválaszthatatlan. – Nacionalizmus, totalitarianizmus, rasszizmus, fundamentalizmus és terrorizmus – bármi legyen az okuk, és bármilyen konkrét formát öltsenek adott időszakokban, mindmind halálos veszély kontinensünkre nézve, amely az öröklött közös emlékezetből merít, s a lelkiismereti szabadság teljes és kölcsönös elismerése alapján él és akar mindig is élni. Kétségtelenül ez a legelső minden szabadság közül, ez rendezte fokozatosan az európai pluralizmust magán- és közösségi életünk elvévé.
