Reggeli Sajtófigyelő, 2003. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-11-20
13 A kezdeményező testület tervei szerint a közjogosítványok igénylésétől az azokat rögzítő törvények megszületéséig a tanács rendszeresen figyelemmel kíséri az autonómiára vonatkozó jogszabályok elfogadtatási folyamatát, állásfoglalásokat és ajánlásokat fogalmaz meg a magyar politikai érdekképviselet és a civil társadalom számá ra, ezen kívül a nemzetközi szervezetek támogatásának megszerzésére törekszik. A szerdai sajtótájékoztatón Szilágyi Zsolt és Toró T. Tibor, az RMDSZ parlamenti képviselői, az EMNT kezdeményező testületének tagjai Bakk Miklós politológussal, a kolozsvá ri BabesBolyai Tudományegyetem oktatójával együtt bemutatták azt a tervezetet, amely Székelyföld önrendelkezését és a Románia többi területén élő nemzeti kisebbségek jövendő autonómiáját vázolja fel. Bakk Miklós vezette azt a romániai magyar és nemzetközi politológusokból és jogászokból álló szakértői csoportot, amely a három kerettörvényből álló autonómiatervezetet kidolgozta. Az EMNTt a romániai magyarság autonómiatörekvéseinek előmozdítására kívánják létrehozni kezdeményezői, arra hivatkozva, hogy szerintük az RMDSZ a román kormánypárttal folytatott együttműködés kedvéért megfeledkezett az autonómia ügyéről. Az RMDSZ vezetői az EMNT - akárcsak a nemrégiben megalakult Székely Nemzeti Tanács - életre hívásában inkább csak alternatív politikai szervez kedést vélnek látni. vissza BP0056 4 230 MTIk1019 Románia - a székelyudvarhelyi polgármester perli az Erdélyi Riportot kod: JOGI fk: RO ld: Garzó Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: Bukarest, 2003. november 18. , kedd (MTI) - Erkölcsi és anyagi kárt okozó rágalmazás vádjával pert indított az Erdélyi Riport című hetilap ellen Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester. A Krónika című erdélyi napilap értesülése szerint Szász Jenő egy szeptember 4én közölt cikk miatt kívánja bíróság elé idézni az Erdélyi Riportot. A nagyváradi hetilap így fogalmazott a szóban forgó cikkben: "Csalás gyanújába keveredett Szász Jenő polgármester alapítványa, amelyről kiderült, hogy az Illyés Közalapítvány pénzén, több mint ötmilliár d lejért (körülbelül 32 millió forint), a reális érték közel tízszereséért vásárolt meg egy kétszobás székelyudvarhelyi ingatlant." A polgármester egymilliárd lej (csaknem hat és félmillió forint) összegű kártérítést követel. Rágalmazási pert indít Stanik István főszerkesztő és a cikk társszerzője, Mihály László ellen a Székelyudvarhelyért Alapítvány is, amely szerint a riportban megjelent állítások rontották az alapítvány hitelét, s ez egyes támogatások folyósításának felfüggesztésére vezetett. Stanik az MTI kérdésére kijelentette: lapja nem állított semmit, nem foglalt állást az említett riportban, csupán tényeket sorolt fel, dokumentumokból idézett, megszólaltatta az érintett személyeket, maga Szász Jenő is elmondhatta álláspontját. Kétségtel en, hogy az írás címében szerepel a "gyanú árnyéka" kifejezés - mondta Stanik, de szerinte a gyanút igazolni látszik, hogy az Illyés Közalapítvány és a Hargita megyei ügyészség vizsgálatot folytat az ügyben. vissza BP0522 4 230 MTIk1125 Vajdaság - választás, kettős állampolgárság - ötpárti egyeztetés kod: PART/BELP fk: VAJDASÁG ld: Petky József, az MTI tudósítója jelenti: Szabadka, 2003. november 19., szerda (MTI) - Az öt vajdasági magyar párt nem zárja ki anna k a lehetőségét sem, hogy bojkottálni fogja a december végi szerbiai előre hozott parlamenti választást. Az öt vajdasági magyar párt elnökei a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) szabadkai székházában egyeztettek szerda este a parlamenti választás kiírás a nyomán előállt helyzetről, annak fényében, hogy az ötszázalékos parlamenti küszöb miatt önállóan egyetlen magyar párt, de más nemzeti alapon szerveződő szerbiai párt se jutna be a parlamentbe. Felvetődött egyebek mellett a választás bojkottja, a töb bi szerbiai kisebbségi párttal, illetve más vajdasági regionális pártokkal való összefogás. Döntés egyelőre nem született, s a pártok a továbbiakban folytatják az egyeztetéseket. Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) elnöke szerint m inden lehetőség nyitott. Páll Sándor, a Vajdasági Magyar Demokratikus Közösség (VMDK) elnöke egyértelműen a választások