Reggeli Sajtófigyelő, 2003. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-11-18
5 Dolgozó és szónokoló magyarok ismét? Hanem inkább az, hogy Markó ismét előhúzta az autonómiáért dolgozó kormánypárti magyarok s a szájtépő ellenzékiek párhuzamát. Találóan állapította meg e szóno ki fordulatról az egyetlen erdélyi szerkesztésű, országos terjesztésű magyar napilap vezércikkírója, hogy „E kijelentés nem más, mint a hatalom cinizmusa. Mert aligha lenne eredményesebb a mostani ellenzékieknél Markó Béla, ha a lapszerkesztői fizetéséből, munkaidő után, a rozsdás Daciájával járná a vidéket a mindenkori kormánypárttal való együttműködés eszméjét hirdetni. Az eredmények jórészt az anyagi és politikai eszközök birtoklásából származnak. A kérdés úgy tevődik fel, hogy mire vitték volna az ellen zékiek, ha ők rendelkeztek volna mindazzal, ami ma az RMDSZ vezetők rendelkezésére áll. Lecserélték volnae az önrendelkezés célját a személyes vagyongyarapításra?” S arra is rámutat Gazda Árpád, a lap vezető szerkesztője, hogy szembekerült egymással az eg ység és az autonómia fogalma: „Az ellenzék kész lemondani az egységről az autonómia érdekében, az RMDSZvezetés pedig, úgy tűnik, kész lemondani az autonómiáról a mindenkori kormánypárttal való egyezkedés politikája érdekében.” (Gazda Árpád, Egység és auto nómia, Krónika, 2003. október 13.) Más megközelítésben az is problematikus a markói beállításban, hogy a sok apró engedményből soha nem lesz autonómia. A nyelvi jogok, az akadozva visszaszolgáltatott közösségi javak, egykét iskola, melyben továbbra is a román etnosovinizmussal átitatott tankönyvek alapján tanulnak gyermekeink, akár fontosak is lehetnek, de nem szerves és szükségszerű részei a közösség önigazgatását jelentő autonómiának. Nem lehet egy minőségileg magasabb célt elérni annak meghirdetése és konok követelése nélkül. Márpedig az RMDSZ 1996 óta a román félnek egyetlenegyszer sem jelezte az erdélyi magyarság autonómiaigényét. Az engedmények száma legfeljebb a román hatalomhoz köti jobban a szervezetet, s annak politikai autonómiáját csökkenti. Zsinóron rángatott bábuk S itt elértünk a markói megtévesztő retorika újabb állomásához. „Zsinóron rángatott bábukká válunk, ha megoszlunk” – állította Markó Béla – és ugratta ki e demagóg gondolatot címként első számú pártújsága, a Maros megyei Népújság. Markó így folytatta: „Mondjuk ki nyíltan: PSDzsinóron, PNL- és PDzsinóron, Fidesz- vagy MSZPzsinóron, vagy Európai Uniós zsinóron, de mindenképpen másoknak kiszolgáltatva.” Demagógnak neveztem, és felettébb képmutatónak tartom ezt a beállítást, hisz az igazság ezzel szemben az, hogy éppenséggel az egységes RMDSZt rángatja zsinóron a kormánypárt már egy jó ideje. Legfeljebb a zsinór elég laza ahhoz, hogy a szervezet vezetése elhitesse a külvilág egy részével a nemlétezését. Ugyanakkor jól érzékelhető a mozgástér korlátozottsága, s elég jól berajzolható az a kör, amit a kormánypárti póráz bejárni enged. Lármázni lehet befelé, SZKTn, ünnepi beszédekben, lehet bódítani hangzatos jelszavakkal a népet, de kifelé parírozni kell, a román látszatdemokratizmust védeni. Lehet befelé az autonómiára hivatkozni, de a román társadalommal szembeni kommunikációból ez ki kell maradjon, nem is szólva a nyugati fórumokról. S ha valaki megpróbál gyökeresen változtatni az adott helyzeten, akkor az elnyomó román hatalom a mú lt rendszerből ismerős eszközökkel lép fel. Ezt igazolja legalábbis Fodor Imre és Tőkés András rendőrségi zaklatása a Székely Nemzeti Tanács plakátjainak ürügyén. Az Nemzeti Tanácsok megalakulása Mert bármit is állít Markó Béla, az autonomisták végre lép tek egy nagyot előre. Szerte Székelyföldön több tucatnyi településen alakították meg a helyi Székely Nemzeti Tanácsokat, azzal a feladattal, hogy az egész régiót reprezentáló „nagytanácsot” létrehozzák, mely kiállhat nemzetközi fórumok elé a Székelyföld te rületi autonómiájának követelésével. Jellemző, hogy miként szólt erről az SZKTn az újkori erdélyi magyar történelem egyik leggyászosabb figurája, a Tőkés Lászlóra 1994 decemberében rágalmak özönét zúdító, s ezzel a román hatalom érdekét szolgáló Nagy Bene dek: „Cinikus, piszkos játék folyik a Székelyföldön és a székelységgel, visszaélnek temperamentumával, politikai tájékozottsági szintjével. Veszélyes és felelőtlen
