Reggeli Sajtófigyelő, 2003. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-10-03
20 testület támogatását. A miniszterelnök beszédének időpontjában – értesült az Info Rádió – Surján László sem tartózkodik Strasbourgban. ’’Közismert, hogy csütörtökön az Európa Tanács parlamenti közgyűlése gyakorlatilag üres teremben zajlik, 3040 képviselő szokott ilyenkor már csak jelen lenn i, és általában egy folyamatos harc folyik azért, hogy megpróbálják a képviselőket ott tartani. Ez egy olyan diplomáciai szarvashiba, amelyet egész egyszerűen nem lehet megmagyarázni’’ – vélte Surján, súlyos diplomáciai szarvashibának nevezve a történteket . A Fidesz frakcióvezetőhelyettese kijelentette: a Magyar Köztársaság miniszterelnöke elbújt az Európa Tanács közgyűlésének tagjai elől, mert fél a kérdésektől, amelyeket kaphat. ’’Ezért szégyellem magam’’ – mondta Surján. Hozzátette: ezen a héten sik erült elérni, hogy a testület költségvetési bizottsága szavazta meg azt a javaslatot, amelyet az ő előterjesztésére az Európai Néppárt ’’vitt be’’, s amely 10 százalékkal megemeli a 10 új tagállamnak a jövő évben kifizethető pénzeket. ’’Azt gondolom, ez valamivel jelentősebb dolog, mint hogy vattaemberként tapsoljunk egy akármilyen magyar politikusnak’’ – húzta alá Surján László. vissza Készítette: Boér Krisztina, Balogh Zsuzsanna és Csoma Sándorné i a Figyelőben előforduló rövidítések: - Nsz = Népszabadság - MN = Magyar Nemzet - MH = Magyar Hírlap - Nszv = Népszava - MaNcs = Magyar Nara ncs - MF = Magyar Fórum - ÉS = Élet és Irodalom - VH = Vasárnapi Hírek - Vg = Világgazdaság - Ng = Napi Gazdaság - BN = Budapesti Nap