Reggeli Sajtófigyelő, 2003. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-10-29
8 Közlése szerint felkérték a magyar államfőt, hogy vállalja a határon túli magyarság fővédnökének erkölcsi szerepkörét. "Ebben a szellemben hívtuk fel újból a figyelmét a kettős állampolgárság, az autonómia ügyére. Mind a két ügyet mesterien elkavarja és elszabotálja a hivatalos RMDSZvezetés" - fogalmazott. Tőkés László kiemelte, hogy a kisebbségvédelmi kérdést "nagy európai közegellenállást" leküzdve próbálják érvényre juttatni, és nem kevésbé barátságtalan a keresztyén értékek fogadtatása Európában. A püspök kitért arra is: az a ritka helyzet állt elő, hogy valamennyi magyarországi parlamenti párt egyetért a kormány javaslatával, amely a kisebbségvédelem beemelését szorgalmazza az unió alkotmányába. Mint hozzátette, a javaslat kompromisszum eredménye, amely a kollektív jogokat már nem tartalmazza, azonban az említés szintjén is nagy jelentőségű lenne a kisebbségvédelem beemelése az európai alkotmányba. Tőkés László ugyanakkor - a státustörvényre utalva - megjegyezte, mindezzel még nem tudta eloszlatni eddig szerzett rossz tapasztalataikat a Medgyessykormány. "Némelykor nemzeti szinten kénytelenek hitelesíteni magukat, legitimizálni magukat. Sokszor nehéz felmérni, hogy egy ilyen állásfoglalás, politikai megnyilvánulás mennyire spekulatív és mennyire őszinte" - mondta. Erdélyi Géza f elvidéki református püspök hangsúlyozta: szilárd álláspontjuk, hogy nélkülözhetetlenül szükséges egy kisebbségpolitikai stratégiát kidolgozni európai szinten. A Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinatának elnöke érthetetlennek nevezte, miért vona kodik, idegenkedik az európai Unió a kisebbségi kérdéssel és a keresztyén örökséggel kapcsolatos javaslatoktól. Szabó István dunamelléki püspök közlése szerint az egyházak közös javaslata azt is célozza, ne csak a deklaráció szintjén jelenjen meg az E urópai Unió alkotmányában a kisebbségek védelme és támogatása, hanem egy uniós mechanizmus is kialakuljon. vissza BP0336 4 230 MTIk1089 Románia - székely székek, nemzeti tanácsok - miniszter kod: kormány/nemzetiség/embe ri jog/JOGI/BELP fk: RO ld: Bukarest, 2003. október 28., kedd (MTI) - A román állam nem fogadhatja el a törvényesen megalakult helyi tanácsokkal párhuzamos struktúrák létét, az úgynevezett székely tanácsok és székek tehát jogi szempontból nem létez nek - jelentette ki kedden Gabriel Oprea, a román kormány közigazgatással megbízott minisztere. Oprea a Mediafax hírügynökségnek nyilatkozva leszögezte: a székely nemzeti tanácsok megalakulásának jogi tekintetben nincs semmilyen következményük, amennyi ben létrehívóik nem tartották tiszteletben a törvény es feltételeket. "Meg kell értenie mindenkinek, hogy sem most, sem a jövőben nem lehet és nem is fogják elfogadni a törvényesen megalakult tanácsokkal párhuzamos struktúrákat. A helyi autonómia a törvényesen megalakult tanácsok útján valósul meg". A mi niszter hozzátette: Romániában a helyi autonómia az alkotmányban és a helyi közigazgatási törvényben megnevezett közigazgatási hatóságok révén valósul meg. Oprea ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a román állam alapvető alkotmányos vonásai közé tartoz ik egységes és oszthatatlan jellege. Románia alapokmánya ezen túlmenően kimondja, hogy az állam egységes és oszthatatlan jellegére vonatkozó alkotmányos előírások nem képezhetik revízió tárgyát. Következésképpen a helyi autonómiára vonatkozó és a fenti tör vényes feltételektől eltérő bármilyen kezdeményezés vagy lépés törvénytelennek minősül - szögezte le. A román állampolgárok alkotmányos joga, hogy szabadon politikai pártokba, szakszervezetekbe vagy más társulási formákba tömörüljenek, de ezt csak a tö rvényes előírások szigorú betartásával tehetik - hangsúlyozta Oprea, majd hozzátette: "Amennyiben az úgynevezett ,,helyi székely tanácsok,, tagjai a román állam alapvető értékeivel szemben lépnek fel, amennyiben a társulásra, egyesülésre vonatkozó jogg al, a helyi autonómiával vagy a jogállam bármely más szabályával ellentétes tevékenységet fejtenek ki, akkor cselekedeteiket nem fogják megtűrni, s felelősségüket szigorúan a törvényes rendelkezéseknek megfelelően állapítják majd meg."