Reggeli Sajtófigyelő, 2003. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-10-29
4 S ZERBIA és M ONTENEGRÓ - H ORVÁTORSZÁG - S ZLOVÉNIA Vajdaság/Magyarország - kettős állampolgárság - vajdasági szakértők álláspontja − A vajdasági magyar pártok jogi szakértői nem hívei annak, hogy Magyarország és SzerbiaMontenegró kétoldalú egyezmény révén szabályozza a kettős állampolgárság kérdését − Mi avecz Béla, a vajdasági szakértői csoport alelnöke a keddi újvidéki Magyar Szó című lapnak nyilatkozva elmondta: a magyar külügyminisztérium jogi szakértőivel hétfőn kezdődött megbeszélés korrekt és tartalmas volt. November derekán újabb eszmecserére kerül sor, s akkor várhatóan közelebb kerülnek egymáshoz az álláspontok (MTI) Ágoston András a vajdasági magyarok kettős állampolgárságáról − „A kettős állampolgárság eszköz, mellyel elérhetjük a határmódosítás nélküli nemzeti integr ációt” - mondta Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) elnöke kedden Szegeden − "Nem hisszük, hogy érdemes lenne olyan kétoldalú tárgyalásokat folytatni Szerbiával, melyek kimenetele a végsőkig bizonytalan" - tette hozzá az elnök a csongr ádi megyeszékhelyen tartott tájékoztatóján (MTI) Vízumroham Szabadkán − Nyitáskor legalább kétszázan állnak sorba reggelenként a szabadkai magyar főkonzulátus épülete előtt, és még később is sokan érkeznek. Aki délig leadja az igénylőlapját, az már aznap délután négyig elviheti az útlevelét, benne az egy évre szóló ingyenes magyar vízummal. Több száz vízumot ad ki naponta a szabadkai magyar főkonzulátus (Nsz 3.o.) A vajdasági magyar pártok jogi szakértői nem hívei annak, hog y Magyarország és SzerbiaMontenegró kétoldalú egyezményben szabályozza a kettős állampolgárságot, inkább azt javasolják, hogy az ügyet a „magyarmagyar viszonylatban”, a magyar állampolgárság kiterjesztésével oldják meg. (MH 6.o.) http://www.magyarhirlap.hu S ZLOVÁKIA De hová lett a régi Dzurinda? – Elfogyott a szlovák koalíció parlamenti többsége (MH 8.o.) http://www.magyarhirlap.hu A RÉGIÓ HÍREI ➢ V ILÁGTÜKÖR USA/Románia - Iliescu - sajtónyilatkozat − Ion Iliescu román elnököt kedden a Fehér Házban fogadta George Bush amerikai elnök − A román államfő a találkozó után adott sajtónyilatkozatában méltatta a kétoldalú kapcsolatok fejlődését (MTI) Egység kell a magyar sikerhez - Szlovákia és Lettország ellenzi a kollektív kisebbségi jogok említését az EU alkotm ányában (Vg 3.o.) Tízezer levél Brüsszelben – A jogvédők Prodit is tájékoztatják a szlovákiai jogsértésekről – Mintegy tízezer, a benesi dekrétumok kárvallottjai által elküldött levelet gyűjtött össze a belgiumi székhelyű Középeurópai Emberi Jogvédő