Reggeli Sajtófigyelő, 2003. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-10-27
14 Házsongárd után Mádl a Farkas utcai református templomot, illetve kollégiumot kereste fel. – A katedrán elt öltött közel fél évszázad után is nehezen találok szavakat. A kollégium az életre való felkészülés színhelye, kérem használják ki jól ezt a lehetőséget – mondta Mádl annak a több, mint száz kollégistáknak, akik a csípős hidegben az udvaron várták őt. Ezutá n a Fő térre, a Mátyás király szobrához látogatott az államfő. Az államfő sétáját a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen fejezte be. Az idén tavasszal átadott épületben született Bocskai István erdélyi fejedelem. Három szakon mintegy 100 diák tanul a jelentős részben amerikai magyarok pénzéből finanszírozott felsőoktatási tanintézményben, amely korábban egy banknak adott otthont. Kolozsvár, 2003. október 27. Részletek Orbán Viktornak a Székely Nemzeti Tanácshoz intézett nyílt leveléből Immár 13 év e, hogy megszabadultunk a kommunizmus rabságából. Mégis, hiába forr szívünkben a szabadság szenvedélyes szeretete, úgy tűnik, mintha még mindig nem hinnénk, milyen roppant erők felszabadítására lenne képes. A rabszíjat tehát elszakítottuk, ám úgy jártunk, mint a fogságban tartott cirkuszi sasmadár, amelyik szabadulása után is csak körbekörbe tud szállni. Eljött tehát az ideje, hogy mindannyian felismerjük: a szabadság egy csodálatos nyersanyag, melyet akaratunk formázhat az általunk elképzelt legszebb alak ká. Eljött az idő, hogy mindannyian felismerjük: a szabadság nem elválaszt embereket és népeket, hanem összeköt: ha sok millió ember szabadságát összekötjük, akkor a szétfutó személyes gondok fölé emelkedhet a közös cél, amely egyesít bennünket. S eljött a z ideje, hogy mindanynyian felismerjük, és másoknak is továbbadjuk: szabadság olyan, mint a szeretet, minél többet adunk belőle másnak, annál több jut nekünk is. vissza Elnöki vizit Erdélyben Koszorúzás a Házsongárdi temetőbe n, Tonk Sándor sírjánál 2003. október 27. 7:31 Magyar Nemzet Kolozsváron kezdte háromnapos erdélyi magánlátogatását Mádl Ferenc. A köztársasági elnök a történelmi egyházak és az azóta elhunyt Tonk Sándor, a Sapientia egyetem rektora meghívására utazott R omániába. Az egykori kincses városban az államfő megbeszélést folytatott a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetőivel. A megbeszélések után Mádl Ferenc az újságíróknak elmondta: elsősorban tájékozódni jött Erdélybe, meg akar ismerkedni a román iai magyarság örömeivel és gondjaival. Információkat szeretne kapni mindarról, ami ezt a közösséget, illetve a magyarországi közvéleményt foglalkoztatja, így az elvándorlás és az oktatás problémájáról, a magyar nemzetiségűek gazdasági helyzetéről, az egyhá zi ingatlanok visszajuttatásának kérdéséről, az anyanyelv használatának lehetőségeiről. ▪ A SZÉKELY NEMZETI TANÁCS NEM „ELLENRMDSZ” A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) nem kíván a Romániai Magyar Demokrata Szövetség alternatívája lenni – hangzott el tegnap Sepsiszentgyörgyön, a civil szerveződésként közfelkiáltással létrehívott testület alakuló ülésén. Erre a mintegy ötszáz székelyföldi he lységből Hargita, Kovászna, Maros és Brassó megye 97 településének képviseletében több mint kétszáz küldött érkezett, közülük néhányan a moldovai Bákó megye csángó településeiről. Közfelkiáltással fogadták el az SzNT szabályzatát és választották meg a taná cs elnökét, Csapó József egykori RMDSZszenátort, akit közképviseleti joggal ruháztak fel. A testület határozatot fogadott el a Székelyföld autonómiastatútumának véglegesítéséről és arról, hogy azt Románia parlamentje elé terjesztik. Az SzNT kéri a magyar Országgyűléstől és a kormánytól „a nemzeti hovatartozás alapján igényelhető kettős állampolgárságot”. A jövő évi romániai helyhatósági választásokon indulni kívánó Magyar Polgári Szövetség nevében Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere beszélt, majd a Magyarok Világszövetségének alelnöke, Király Zoltán ígérte szervezete támogatását. Orbán Viktor volt kormányfő üzenetét Szász Jenő ismertette. (MTI)