Reggeli Sajtófigyelő, 2003. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-10-18
2 konzervatív pártszövetség védi és támogatja a magyar javaslatot, hogy a kisebbségi jogok védelme kerüljön be az uniós alkotmányba (Nsz 3.o.) http://www.nol.hu/ R OMÁNIA Románia - népszavazás az alkotmány módosításáról - ELŐZETES − Csaknem 17 millió román állampolgárt várnak az urnák elé szombaton és vasárnap, hogy népszavazáson szentesítsék az alkotmánynak a parlament által elfogadott módosító törvényét − A referendumot megelőző hetekben heves meggyőzési kampányt folytattak a romániai politikai pártok, amelyek számára rendkívül fontos, az európai normákhoz közelítő módosítás érvénybe léphessen. Elsősorban amiatt aggódnak, hogy meglesze a népszavazás érvényességéhez szüks éges részvételi küszöb, azaz ötven százalék plusz egy szavazat (MTI) Románia/Magyarország - Deák Ferenc emlékest Nagyváradon − „Ma nemcsak románok és magyarok, hanem mindenekelőtt magyarok és magyarok között kell megteremteni a kiegyezést” - állapította meg Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke pénteken, Nagyváradon, a Deák Ferenc emlékére rendezett vitafórumon (MTI) Népszavazás Romániában − Az alkotmány módosításáról tartan ak népszavazást szombaton és vasárnap Romániában. A kormány állítása szerint az alaptörvény módosítására az európai integráció miatt volt szükség (Nsz 3.o.) Kétnapos referendum Romániában − Magyarországi voksok (MN 9.o.) http://www.mno.hu/ Románia - népszavazás - megnyitották az urnákat − Csaknem 17 millió választásra jogosult román állampolgárt várnak szombat reggeltől vasárnap estig Románia több mint 15 ezer szavazókörzetében, hogy a lakosság népszavazás keretében adja áldását az alkotmányt módosító - a parlament által nemrég elfogadott – törvényre (MTI) S ZERBIA és M ONTENEGRÓ - H ORVÁTORSZÁG - S ZLOVÉNIA Horvátország - feloszlott a horvát parlament − Önnönmaga feloszlatásáról döntött - három és fél hónappal megbízatási idejének letelte előtt - pénteken Zágrábban a horvát parlament − Stjepan Mesic államfő hétfőn írja ki, feltételezhetően november 23ára, a parlamenti választást (MTI) Zsivkovics még elnök Szerbiában (MN 9.o.) http://www.mno.hu/ A kormány bukására készülő sze rbek (MH 7.o.) S ZLOVÁKIA Szlovákia - közvéleménykutatás - mélyponton a Dzurinda iránti bizalom − Egy friss közvéleménykutatás adatainak tanúsága szerint Szlovákiában a megkérdezettek 61,4 százaléka nincs bizalommal Mikulás Dzurinda iránt, sőt, ennyien vélekednek úgy, hogy a kormányfő árt a legtöbbet Szlovákiának. Ezzel