Reggeli Sajtófigyelő, 2003. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-10-17
10 informális csúcs találkozót hív össze, és megpróbálja kétoldalú tárgyalásokon is puhítani a még keménykedő ellenfeleket. Franco Frattini olasz külügyminiszter szerint a tegnapi eszmecserén lényegében két kérdésben ütköztek ki véleménykülönbségek: az európai bizottság lét számáról és összetételéről, valamint a többségi szavazási rendszer megváltoztatásáról. Más vélemények szerint viszont legalább kétszer ennyi téma a viszály tárgya, köztük például az EU elnöki posztjának létrehozására tett javaslat. Magyarország, akárcsak az országok többsége, továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy az unió "kormányában" minden állam szavazati joggal rendelkező taggal képviseltesse magát. A döntéseket előkészítő testületben rendkívül fontos kérdések dőlnek el, egyetlen tagországot sem lehet me gfosztani a beleszólás lehetőségétől - érvelt az álláspont mellett Medgyessy Péter. Az alkotmánytervezet rendelkezése szerint 2009től az európai bizottságnak 15 teljes jogú, és 10, illetve 12 szavazati joggal nem bíró tagja lesz. Az EU "alapító atyái" az integrációt létrehozó Franciaország, Németország, Olaszország és a Beneluxállamok támogatják ezt a felállást, arra hivatkozva, hogy a kibővülő unióban csak egy karcsúbb testület képes hatékonyan működni. Továbbra is viták tárgya a konvent által javasolt új szavazási rend, amely a befolyását féltő, viszonylag nagy két tagállamnak, Lengyelországnak és Spanyolországnak szúrja a szemét. A jelenleg érvényben lévő rendszer csaknem akkora szavazati súlyt biztosít a két országnak, mint a legnagyobb tagállam Néme tországnak. Az alkotmánytervezet ezen is változtatna, bevezetvén az úgynevezett kettős többség rendszerét, amikor egyegy döntés megszületéséhez a tagállamok és a lakosság többségét képviselő országok egyetértése szükséges. Megosztottak a tagállamok az Európai Unió elnöki posztja létrehozásának kérdésében is. Magyarország számára elfogadható az új tisztség, amennyiben betöltője nem versenytársa az európai bizottság elnökének, és világosan körülírt a funkciója - közölte a magy ar kormányfő. A csúcson a többség egyetértett abban, hogy szükségtelen újabb szaktanácsokkal bővíteni a már meglévőket - ezzel lekerült a napirendről az úgynevezett Jogi Tanács létrehozására tett konventjavaslat. Nagy vonalakban kész a megállapodás e ta nácsi formációk elnöklésének rendjéről is. A többség, köztük Magyarország támogatja a csoportos elnökség bevezetésére tett javaslatokat. Egységes támogatás övezi a leendő uniós külügyminiszter posztjának létrehozását, jogállásáról, hatásköréről a külügymin iszterek egyeztetnek. Mint Franco Frattini külügyminiszer kifejtette, a soros elnök Olaszországnak az a célja, hogy a kormányközi konferencián ne hagyja elenyészni a konventen elért eredményeket, a jövő Európájában gördülékenyebbé és egyszerűbbé váljon a döntéshozatal, és fennmaradjon az EU három alapvető intézménye: a parlament, a bizottság és a tanács közötti egyensúly. Ennek érdekében november végéig átfogó, kompromisszumos javaslatcsomagot terjeszt a kormányközi konferencia elé, amelyben konkrét indít ványokat tesz valamennyi vitás kérdés megoldására. vissza Halmai Katalin (Brüsszel) Kevés magyar nyelvű online médium született a Délvidéken 2003. október 17. 5:39 Kovács Zita Ugyan a határon túli magyar nyelvű internete s oldalak történetében rohamos fejlődés tapasztalható az utóbbi néhány évben, mégis vannak olyan területek a trianoni határ túloldalán, ahol elenyésző számú ▪ Az uniós csúcs első napjának délutánján vitatták meg az állam és kormányfők az európai gazdaság föllendítését szolgáló növekedési tervet. Medgyessy Péter szerint az elképzelés találkozik a magyar gazdaságpolitika lépéseivel, mivel infrastrukturális beruházások és a kutatásfejlesztés támogatásával igyekszik felélénkíteni a gazdaságot. A javaslatok olyan fejlesztési forrásokat biztosíthatnak az új tagoknak is, amelyek segíthetik fölzárkózásukat. Mint elhangzott, a növekedési terv megvalósítása nem sodorhatja veszélybe a valuta unió sta bilitási paktumát, a tagállamoknak tartaniuk kell magukat a költségvetési szigorhoz.