Reggeli Sajtófigyelő, 2003. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-10-16
2 R OMÁNIA Romániai lapok a nemzetállamról, autonómiáról és emberi jogokról − Az alkotmánymódosítással kapcsolatos hét végi népszavazás előkészületeinek tükrözése mell ett a romániai sajtó továbbra is figyelmet szentel a székelyföldi autonómiamozgalomnak, a helyi székely nemzeti tanácsok megalakulása körüli fejleményeknek − A Ziua című román napilap hagyományról és időszerűségről, nemzetállamról, nemzeti többség és kiseb bségek viszonyáról, területi autonómiáról értekező cikket közölt Adrian Severin tollából (MTI) Új román alkotmány: szavaze a nép? − A jelek szerint bármit megtennének a bukaresti vezetők azért, hogy a hét végén a lakosság valah ogy szavazza meg a módosított alkotmányt. Gond amúgy nem feltétlenül azzal van, hogy a románok elutasítanák a változtatásokat, sokkal nagyobb gond az érdektelenség. A részvételi arány már a legutóbbi választásokon is csak kicsivel haladta meg az ötven száz alékot, azóta pedig az érdeklődési mutatók csak csökkennek, az pedig általánosan jellemző, hogy egy népszavazás csak ritkán mozgat meg nagy tömegeket (MH – online) Titkos lehallgatások Székelyföldön? − Tulit Attila sepsiszent györgyi önkormányzati képviselő szerint a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményező testülete háromszéki tagjainak telefonjait lehallgatják, emailjeiket olvassák. A Transindex hírügynökség által idézett székelyföldi politikus elmondta, ha felveszi a tele fonját, furcsa kattanások hallatszanak, a beszélgetések során szavaik visszhangzanak, s mindez annak jele, hogy készülékeiket lehallgatják (MN – online) S ZERBIA és M ONTENEGRÓ - H ORVÁTORSZÁG - S ZLOVÉNIA Horvátország - Illyés Kö zalapítvány, horvátországi alkuratórium − Megalakult az Illyés Közalapítvány horvátországi alkuratóriuma szerdán Eszéken (Osijek) − A tíz fős testület elnöke Kell József kórógyi polgármester lett (MTI) Szerbalbán tárgyalások – Beszédkezdet − A NATO 1999es koszovói beavatkozása óta első ízben ültek tárgyalóasztalhoz Szerbia és a nemzetközi protektorátus al á helyezett, albán többségű tartomány képviselői. Az ENSZ- adminisztráció vezetője és az érintett nagyhatalmak részéről jókora nyomásra volt szükség, hogy a felek szóba álljanak egymással (HVG 27.o.) S ZLOVÁKIA Szlovákia - egyév es a kormány - közvéleménykutatás − Egy friss közvéleménykutatás eredményei szerint Szlovákiában az emberek 66 százaléka sikertelennek látja Mikulás Dzurinda kormányának egyéves munkáját − Az MVK ügynökség 1152 ember válaszára alapozott felmérése azt mu tatja, hogy míg a megkérdezettek 66 százaléka "nagyon sikertelennek vagy inkább sikertelennek" látja a kabinet