Reggeli Sajtófigyelő, 2003. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-10-11
kidolgozását, közvitára bocsátását, illetve törvénye s elfogadtatását jelölve meg. A székelyföldi helyi nemzeti tanácsok holnapi megalakulása kapcsán csütörtök este botrányszerű fejlemények kavarták fel még jobban a kedélyeket. Marosvásárhelyen a hatóságok ugyanis előbb megadták az engedélyt a vasárnapi es eményeket hirdető plakátok kitételére, azután visszavonták azt. A „Közösségi akarattal Székelyföld autonómiájáért” feliratú és a régió térképét ábrázoló plakátok ügyében minden jel szerint előre megszervezett karhatalmi akció is lezajlott a Maros megyei Er dőszentgyörgyön, ahol Fodor Imre volt marosvásárhelyi polgármestert, jelenlegi alpolgármestert több órán át a helyi rendőrőrsön tartották, mert egy polgárőr riasztotta a rendőrséget a gépkocsija csomagtartójában lévő plakátok miatt, aztán meglepő gyorsaság gal jelent meg a helyszínen egy vásárhelyi ügyész, illetve egy rendőr ezredes is, nem beszélve a román média képviselőiről. A Szovátára indult Fodor Imre nem volt hajlandó nyilatkozatot írni, a szervek emiatt jegyzőkönyvet vettek fel a tapasztaltakról, és románra fordíttatták a plakáton olvasható szöveget. Az ügyész közölte Fodorral, hogy nincs szó semmiféle törvénytelenségről, egy plakátot azonban a hetvenegynéhányból megtartottak, „tanulmányozás” céljából. Az üggyel kapcsolatban az EMNT Kezdeményező Te stületének sajtószolgálata közleményt adott ki, amelyben elítélte a hatósági fellépést, és leszögezte: Romániában, amely különben az Európai Unió tagjává szeretne válni, súlyosan megsértik az emberi jogokat és a gyülekezés szabadságát. vissza Készítette: Balogh Zsuzsanna i a Figyelőben előforduló rövidítések: - Nsz = Népszabadság - MN = Magyar Nemzet - MH = Magyar Hírlap - Nszv = Népszava - MaNcs = Magyar Narancs - MF = Magyar Fórum - ÉS = Éle t és Irodalom - VH = Vasárnapi Hírek - Vg = Világgazdaság - Ng = Napi Gazdaság