Reggeli Sajtófigyelő, 2003. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-10-10
10 és közepes országok szempontjából legalább ilyen fontos az érdekérvényesítés (erős közösségi intézmények) biztosítása. Ezért magyar részről 4 kritérium teljesülésére ügyelnek az új uniós alapokmány véglegesítésénél: 1. kerüljön be az európai alkotmán yba a nemzeti és etnikai kisebbségekre vonatkozó kiegészítés; 2. őrizzék meg a nizzai küszöböt (a tagállamok felének közreműködését előíró feltételt) a megerősített együttműködés intézményénél; 3. az intézményi egyensúly jegyében érvényesüljön az egy orszá gegy bizottsági tag elve; 4. legyen mód strukturált együttműködésre (ezt kis számú tagállam indíthatná el, s a későbbi csatlakozás lehetősége itt, ellentétben a megerősített együttműködéssel, nem biztosított. Ilyen lehet a védelmi kooperáció, míg a megerő sített együttműködésre a schengeni övezet vagy az eurózóna nyújt példát). A kormányközi konferencia legkritikusabb pontja a szavazati súlyok újratárgyalása, amit Lengyel- és Spanyolország közösen és elszántan szorgalmaz, ám a náluk nagyobb államok sora ( főleg Németország) ellenez. Ezzel összefüggésben Gottfried annyit jegyzett meg, hogy Magyarországnak a nizzai formula újratárgyalásához nem fűződik érdeke. Általában az IGC munkájának lezárásához, az európai alkotmány elfogadásához a konferencián részt v evő államok egyetértésére van szükség. A nyári szaloniki EUcsúcs döntése értelmében az alkotmányszerződés aláírására a jövő évi bővítés, 2004. május 1je után kerülhet sor, az akkor már 25 tagállam vezetőinek részvételével. vissza Tíz éves a kisebbségi törvény Népszava 2003. október 10. Rendkívül sikeresnek nevezte a kisebbségi törvényt Tabajdi Csaba a jogszabály elfogadásának 10. évfordulója alkalmából rendezett budapesti konferencián. A szociali sta képviselő ugyanakkor a jogszabály gyenge pontjának mondta, hogy a kisebbségek nem tudtak komoly belpolitikai súlyt kialakítani. Tabajdi Csaba arról is beszélt, hogy meg kell változtatni a magyarországi romákról alkotott képet, és szerinte a Hornkormán y idején kidolgozott programot kellene végrehajtani. vissza Módosítás előtt a kisebbségi törvény Magyar Hírlap 2003. október 10. Szerző: Balogh Ágnes Még az idén a parlament elé kell terjeszten i a kisebbségi és a választójogi törvény átalakítási tervezetét. A kisebbségi ombudsman tragikusnak nevezte a jelenlegi helyzetet. A nemzetiségek félnek vállalni saját identitásukat. A népszámlálás adatai A 2001es népszámláláskor a népesség 9495 sz ázaléka nyilatkozott nemzetiségi hovatartozásáról. A 13 hazai kisebbséghez tartozók létszáma 2001ben, bevallásuk szerint: romák: 190 259 fô németek: 62 233 fô szlovákok: 17 692 fô horvátok: 15 620 fô románok: 7 995 fô ukránok: 5 070 fô szerbek: 3 816 fô szlovének: 3 040 fô lengyelek: 2 962 fô görögök: 2 509 fô bolgárok: 1 358 fô ruszinok: 1 098 fô örmények: 620 fô