Reggeli Sajtófigyelő, 2003. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-09-26
6 BP0350 4 250 MTIk3052 Románia/Magyarország - szimpózium a romániai befektetésekről kod: külker/KERE fk: HU/RO ld: Garzó Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: Bukarest, 2003. szeptember 25., csütörtök (MTI) - Az idén 185 magyar cég indított új vállalkozást Romániában, a már eddig is jelenlévő vállalatok pedig kilencmillió dolláros tőkeemelést hajtottak végre - hangzott el azon a szimpóziumon, amelyet a romániai Bihar megye befektetési lehetőségeiről tartottak csütörtökön Nagyvára don a Varadinum Expo nemzetközi vásár keretében. A Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. (ITDH) által szervezett találkozón több mint kéttucat magyarországi cég képviselője, valamint számos helyi vállalkozó vett részt. A megjelenteket Szab ó Ödön, az ITDH regionális képviselője köszöntötte, majd Petru Filip nagyváradi polgármester szólt a résztvevőkhöz. Vasile Mirciu, a román gazdasági és kereskedelmi minisztérium képviselője a román kormány által nyújtott támogatásokról beszélt, amelyek et a külföldön beruházó román vállalkozók vehetnek igénybe. Kozák Tamás, a magyar Kereskedelmi és Szállítási Minisztérium főosztályvezetője ígéretesnek nevezte a két ország gazdasági kapcsolataiban tapasztalható tendenciákat. Elmondta: 2003ban 185 magyar cég indított új vállalkozást Romániában, a már eddig is jelenlévő vállalatok pedig kilencmillió dolláros tőkeemelést hajtottak végre. Magyarország Európai Uniós csatlakozása nem hoz radikális változást a két ország kapcsolataiban, ugyanakkor új távlatok ny it a romániai befektetések területén - állapította meg Kozák Tamás. A nagyváradi találkozón résztvevő vállalkozók és szakemberek a bihari befektetési lehetőségeket elemezték. Márk Péter, a Corvinus Befektetési Alap helyettes vezérigazgatója és Halász János, az ITDH romániai irodavezetője pedig a vállalkozók által igénybe vehető finanszírozási lehetőségeket ismertették. Bátori Géza borsi polgármester a románmagyar határ közelében fekvő ipari park tervéről, Silviu Odobasian belényesi városvezető pedig a Belényesimedence által nyújtott lehetőségekről beszélt a magyar üzletembereknek. vissza Érzelmi kérdés Heti Válasz 2003. szeptember 26. Szerző: Toóth H. Zsolt Medgyessy Péter érzelmes ember. Erről a kormányszóvivő tájékoz tatta a közvéleményt, amikor bejelentette: a miniszterelnök számára az aradi Szabadságszobor kérdése "személyes érzelmi kérdés". Gál J. Zoltán azt is jelezte, Medgyessy Péter érzelmeit egy levélben is összesűrítette, amelyet barátjának, a román minisztere lnöknek küldött el, abban a reményben, hogy viszonzásban részesülhetnek az ő egyoldalúan megtett gesztusai: a Kempinski Szállóban a román nemzeti ünnepen megejtett koccintása vagy a hortobágyi vizeken abszolvált, Nastase oldalán átélt vadászkalandja. A v álasz megérkezett. Nastase hálás szavakkal emlékezett meg arról, hogy Medgyessy Péter és ő "szoros és megkülönböztetett személyes kapcsolatot ápolnak egymással", s ezért ő kész kompromisszumos megoldást ajánlani. Ez az ő értelmezése szerint azt jelenti, az aradi Szabadságszobor egy majdan felállítandó megbékélési szoborparkban álljon, ha áll majd, és ennek a nagyvonalú gesztusának feltétele is volna: készséget kellene mutatnunk a "Gozsdualapítvány javaival összefüggő problémák megoldását illetően". Medg yessy Péternek Nastase válasza esélyt kínált arra, hogy megmutassa, milyen az, amikor egy összmagyar érdeket szolgáló kérdésben személyes, érzelmi érintettség alapján kíván politizálni. Bebizonyíthatta, egy durván nemzetellenes provokáció ellen fellépve mi lyen energiákat képes mozgósítani, mit képes tenni akkor, amikor a román művelődési miniszter nem járul hozzá egy olyan emlékmű felállításához, amelynek a magyar baloldali és jobboldali politikusok egyaránt örülni tudtak. Hogy miként reagált a személyes ér zelmeinek háborgásától mélyen megrendült magyar kormányfő a megalázó román lépésre? Ahogy ígérte. Érzelmesen. Ami nála annyit tesz: értelmetlenül durcásan. A szerepjáték tökéletesen sikerült. A személyes sértettség szépen megmutatkozott: a miniszterelnök - akiben korábban felmerült, hogy