Reggeli Sajtófigyelő, 2003. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-09-15
4 Románia/Magyarország - városi vezetők találkozója Zsombolyán − Magyarországi és romániai magyar polgármesterek találkoztak egymással a hét végén a romániai Zsombolyán, hogy településfejlesztési tervekről, az önkormányzatok és a vállalkozók közötti együttm űködésről cseréljék ki tapasztalataikat, elképzeléseiket (MTI) Románia - Szabó Vilmos: dési református templom − „A templom és az iskola továbbra is a jövőt jelentik a romániai magyar közösségek számára” - mondta vasárnap a romá niai Désen Szabó Vilmos, a magyar kormány határokon túli magyarokért felelős politikai államtitkára a város református temploma felépítésének 550. évfordulóján rendezett ünnepségen (MTI) Románia/Magyarország - Markó Béla és Ragác s Imre Marosvásárhelyen − „Az erdélyi magyarság megmaradásának egyik alapvető feltétele, hogy a közösség hagyományainak ápolása mellett korszerű jövőképet kapjon, ebben pedig jelentős segítséget nyújthat a magyar közszolgálati televízió is” - hangsúlyozta vasárnap Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke Marosvásárhelyen, ahol megbeszélést folytatott Ragács Imrével, a Magyar Televízió elnökével (MTI) Lejárt a feszültségek ideje − Egy románmagyar megbéké lési parkban képzeli el az aradi Szabadságszobrot Ion Iliescu, aki szerint a két nép közötti feszültségek ideje lejárt, aminek jele az a párbeszéd is, ami például a státustörvény kérdésében egy racionális kompromisszum elérését tette l ehetővé. A ma Budapestre érkező román államfő írásban válaszolt lapunk kérdéseire (MH 7.o.) S ZERBIA és M ONTENEGRÓ - H ORVÁTORSZÁG - S ZLOVÉNIA Vajdaság - kettős állampolgárság - Belgrád nem ellenzi − Aleksandra Joksimovic s zerbiamontenegrói külügyi helyettes államtitkár cáfolta, hogy a Belgrád ellenezné a vajdasági magyarok kettős állampolgársághoz való hozzájutását − "E kérdés elsősorban a magyar államra tartozik. Ez azt jeleni, hogy amennyiben Budapest meg akarja adni a k ettős állampolgárságot, a mi törvényeink ez elé nem gördítenek semmilyen akadályt" - közölte szombat este Joksimovic asszony az újvidéki televízió magyar nyelvű műsorában (MTI) Tart a vita a kettős állampolgárságról − Aleksandra Joksimovic Szerbia és Montenegrói külügyi helyettes államtitkár szerint Belgrád nem ellenzi a vajdasági magyarok kettős állampolgársághoz való hozzájutását − „E kérdés elsősorban a magyar államra tartozik. Ez azt jeleni, hogy amennyiben Budapest meg akar ja adni a kettős állampolgárságot, a mi törvényeink ez elé nem gördítenek semmilyen akadályt” – közölte szombat este Joksimovic asszony az újvidéki televízió magyar nyelvű műsorában (Nsz 3.o.) Hazudtak a külügy vezetői? − Alek szandra Jokszimovics külügyminiszterhelyette határozottan cáfolta, hogy SzerbiaMontenegrónak bármi kifogása lenne a vajdasági magyarok kettős állampolgársága ellen (MN 19.o.)