Reggeli Sajtófigyelő, 2003. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-09-13
jellegű működésük eredményes legyen közvetlen kapcsolatot kell ápolniuk a határon túli magyar politikusokkal. Szili Katalin kitért a kettős állampolgárság kérdésére is. Hangsúlyozta: a döntés előtt feltétlenül tanulmányozni kell, milyen következményekkel járhat egy ilyen lépés. Markó Béla, az RMDSZ e lnöke - aki egyébként a bukaresti parlament felsőházában szenátor - elmondta, hogy a romániai magyarság támogatja a kettős állampolgárság bevezetésére irányuló kezdeményezéseket, azonban olyan megoldásban nem érdekelt, amely a kitelepülést segíti. A kisebb ségben élő magyar politikusokat fogadta Mádl Ferenc köztársasági elnök is, aki az ingyenes vízum budapesti felajánlását Szerbia és Ukrajna állampolgárai számára fontos lépésnek tartja ahhoz, hogy az összmagyarság ne legyen vesztese az európai integrációs f olyamatnak. Tegnap délután a képviselők a magyar parlament állandó bizottságainak vendégei voltak. vissza Fejek hullanak a szlovák porba Budapesti Nap 2003. szeptember 13. Szerző: Teszler Vendel Az EU és NATO csatlakozásr a készülő Szlovákiában egyre nagyobb hatalmat próbál kiépíteni magának Mikulas Dzurinda kormányfő. Törekvéseinek Ivan Simko védelmi miniszter lehet a következő áldozata. Kedden már sor került egy minisztercserére. Robert Nemcsics gazdasági miniszter kérte leváltását, miután összetűzésbe került saját, a liberális ANO pártjának vezetésével. Helyére pártfőnöke, Pavol Rusko médiamogul ül majd. A négypárti kormánykoalíció vezető pártja, a Szlovák Kereszténydemokrata Unió (SDKU) háza táján sincs nyugalom. Ivan Simko védelmi miniszter a kabinet szerdai ülésén Jan Mojzis, a Szlovák Nemzetbiztonsági Hivatal igazgatójának visszahívása ellen szavazott. A NATO csatlakozás előkészületeit felügyelő szervezet főnökének leváltását a miniszterelnök maga szorgalmazta. Mikul as Dzurinda SDKU pártelnökkormányfő a történtek után bejelentette: Simko leváltását kezdeményezi, mivel a párt elnökségi határozata ellen cselekedet, amikor saját lelkiismerete szerint voksolt. Robert Schuster államfő szerencsétlennek nevezte a döntést. E lemzők úgy vélik: Dzurinda le akar számolni belső pártellenfeleivel. Sokak tényként kezelik Szlovákiában, hogy a politikába, a gazdaságba, a médiába és a titkosszolgálatokba is beszivárogtak az alvilág emberei. A kormányfő összeesküvést emleget, viszont m eglepő módon olyan közéleti személyek ellen indított vizsgálatot, akik saját kormányának holdudvarába tartoznak vagy a Nyugat által is elismert személyek, mint például Jan Mojzis. vissza Kisdunai csúcs Passauban Budapesti Nap 2003. szeptember 13. Szerző: Hundzsa Gergely Az unió bővítését és az európai alkotmány tervezetét is megvitatták tegnap a németországi Passauban tartott Duna menti csúcstalálkozón. A negyedik alkalommal megtartott találkozón jelen volt Edmund Stoiber bajor, Erwin Teufel badenwürttembergi, Wolfgang Schüssel osztrák és Medgyessy Péter magyar miniszterelnök. A kormányfők közös nyilatkozatukban úgy vélték: a keleti bővítés pozitív hatással lesz a tagállamok gazdasági fejlődésére. A piacok teljes felszab adítása, az adminisztratív akadályok lebontása tartós növekedést hozhat. A kormányfők egyetértettek, hogy a határrégiókat a bővítés különösen érzékenyen érinti majd. Erzét javasolják, hogy 2006 után a határ menti települések különtámogatást kapjanak az Eur ópai Uniótól. Többi között ennek fontosságáról beszélt Medgyessy Péter miniszterelnök is. A kormányfők örömmel nyugtázták, hogy elkezdődött az oktatás a budapesti Andrássy Gyula német nyelvű egyetemen. Reményüket fejezték ki, hogy a jelenlegi támogatókon k ívül Svájc is csatlakozik majd az egyetem fenntartásához. vissza Orbán méltatta a magyarmagyar parlamenti csúcsot Magyar Nemzet Online 2003. szeptember 12. 20:00